Több oktatási intézményt is felújítottak a nyári szünetben
Az elmúlt hónapokban felújított iskolákat és óvodákat látogatta meg Újbuda Oktatási Bizottsága Jankó István elnök vezetésével.
Az Oktatási Bizottság elnöke elmondta, hogy ezen a napon azokban az intézményekben tartottak szemlét, ahol a legnagyobb átalakítások, változások történtek. Az intézmények vezetői beszámoltak a bizottságnak a felújítások menetéről és helyzetéről.
Marosdi János, a GAMESZ vezetője az iskolabejárások során részletesen tájékoztatta a látogatásokon résztvevőket, hogy melyik intézményben pontosan milyen átalakítások történtek.
Gazdagréten a Csíki-hegyek utcai, valamint a Törökugrató utcai óvodában jelentősebb beruházásokat hajtottak végre. Kicserélték a nyílászárókat, megújultak a vizesblokkok, felújították a lépcsőket és padlózatokat. Biztonságosabb és kényelmesebb környezet várja az óvodásokat és iskolásokat szeptembertől.
Jankó Istvántól megtudtuk, hogy a közbeszerzés keretében létrejött beruházásokat sikerült jól ütemezni és azokban az intézményekben tudtak renoválni, ahol az a legszükségesebb volt. A legnagyobb felújításra a Nyitnikék Óvodában került sor, itt megoldották a vizesedésből eredő problémát, kicserélték az intézmény csőrendszerét. Az Oktatási Bizottság elnöke kiemelte, hogy a néhány hónapos nyári szünet alatt különösen nehéz feladat ilyen nagyszabású átalakításokat végrehajtani a közbeszerzés szigorú szabályrendszerében, egyúttal elégedettségét fejezte ki, hogy a legtöbb intézményben a legfontosabb munkák már befejeződtek.
Ahol szükséges még a hétvégén is dolgozni fognak a kivitelezők, hogy a tanévkezdésre minden a legnagyobb rendben legyen.
újbuda.hu

- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Orbán Viktor Londonban: "példátlanul jó hír" az EU-hiánybecslés
- Négy nap alatt félmillióval lett több a fizetendő hitele
- Májustól tilos a dohányzás a zamárdi strandon
- A taxikat ellenőrizték a budapesti pályaudvarok környékén
- Így készül a mezőkövesdi mézeskalács
- Csökkenti az áram árát az E.ON
- Átcímkézett kínai mozgólépcsőt vett a BKV
- Új kormányszóvivő: Nagy Anna
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Lakásfenntartási támogatás lett a gázár-támogatásból


