Ezt olvasta már?


Trump: a bevándorlásról szóló rendelet nem a muszlimok kitiltását jelenti

Donald Trump amerikai elnök vasárnap közleményben szögezte le, hogy a bevándorlásról hozott elnöki rendelet nem a muszlimok kitiltásáról szól, a vízumkiadást pedig 90 nap múlva helyreállítják. - Pécsi Napilap -

Az elnök vasárnap délutáni közleményében hangsúlyozta, hogy 90 nap múlva - amint az új biztonsági, határellenőrzési mechanizmusokat kialakítják - ismét megkezdődik a vízumok kiadása a világ valamennyi országa számára.

Donald Trump megismételte, amit már szombaton újságíróknak megfogalmazott: a beutazások felfüggesztése nem muszlimellenes intézkedés, csupán az a célja, hogy az ország biztonságát sikerüljön megőrizni.

Nyilatkozott vasárnap délután Bob Corker republikánus szenátor is, aki leszögezte: az elnöki rendeletet "nem megfelelően alkalmazták", különösen azok esetében, akik zöldkártyával rendelkeznek.

Közben Ahmed Hussen, Kanada bevándorlásügyi minisztere megerősítette, hogy országa átmenetileg tartózkodási engedélyt ad az amerikai elnöki rendelet miatt Kanadában rekedt utasoknak. Hussen sajtóértekezleten jelentette be Ottawa döntését, ám nem pontosította, hogy hány emberről van szó. Egyúttal közölte azt is: a kanadai kormány garanciát kapott az Egyesült Államoktól arra, hogy az elnöki rendelet nem vonatkozik azokra a kanadaiakra, akiknek kettős állampolgárságuk van, s az egyik állampolgárság a dekrétumban említett hét muszlim állam egyikéből származik. Hasonló garanciákat kapott egyébként az Egyesült Királyság is. Boris Johnson külügyminiszter, miután vasárnap egyeztetett az amerikai illetékesekkel, bejelentette, hogy az Egyesült Királyságban élő kettős állampolgárok szintén mentesítést kapnak az elnöki rendelet alól. A két állampolgársággal rendelkező utasok közül csak azokat ellenőrzik szigorúbban - de beengedik őket az Egyesült Államokba -, akik közvetlenül a dekrétumban érintett hét ország egyikéből érkeznek.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Tízből három magyar autós fél a volán mögött

Kiderült, mitől rettegünk leginkább az utakon.

Műholdfelvételek bizonyítják: csúnya pofont kaptak az orosz drónerők, levegőbe repült a bázis

Műholdképek igazolják, hogy két, Gerány-2-es drónokat és robbanófejeket tároló raktár is megsemmisült a donyecki repülőtéren...

Orbán Viktor: az év legfontosabb tárgyalásán vagyunk túl

Orbán szerint amíg Trump az amerikai elnök, nem kell szankcióktól tartani. 

Óriási szakemberhiány Németországban: itt a hiányszakmák friss listája

Németországban összesen több mint 260 ezer betöltetlen álláshely várja a jelentkezőket a legkülönbözőbb ágazatokban – derül ki a...

Ne vásárolj feleslegesen – építs kapszulakamrát.

Az élelmiszerpazarlás egyik fő oka a túlzott vásárlás és a rossz tervezés. A Nébih útmutatója megmutatja, hogyan alakíts ki tudatosan...

Elképesztő tempó: közel 20%-kal bővül évente ez a mezőgazdasági piac

2032-re akár 48 milliárd dolláros piac lehet a regeneratív gazdálkodás – a jövő már elkezdődött.

Nassfeld: ha 110 kilométernyi sípálya nem lenne elég

Karintia legnaposabb síparadicsoma 110 kilométernyi sípályával, osztrák precizitással és olasz életérzéssel vár. Nassfeld nemcsak a...

Hónapok óta nem működő mozgólépcső nehezíti a Népligeti buszpályaudvaron áthaladók életét

A Budapesten található Népligeti autóbusz-pályaudvaron hónapok óta nem működnek a mozgólépcsők az utasok elmondása szerint.

Súlyos égési sérülésekkel fekszik az intenzív osztályon az ajkai üzemi baleset egyik sérültje

Még tart az eset kivizsgálása, bővebb információt későbbre ígértek.

0

Sport

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata

A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.

A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött

Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.

Rangadót nyert a Ferencváros, megszakadt az Újpest pocsék sorozata, Felcsúton kapott ki a Puskás

Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.

Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában

Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

Menesztették Dárdaiék edzőjét

A 2025–2026-os Bundesliga idény tizedik meccsnapján a harmadik vezetőedzőt menesztették. Ezúttal Dárdai Bence trénere, Paul Simonis távozik a német élvonalból, a VfL Wolfsburg éléről. Dárdai nem nyerte el Simonis

Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén

Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.

Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos

A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i

Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

0
0

Bulvár

Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze

Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör

Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?

Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.

Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.

Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket

Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosíto

Vigyázz, nem mindegy, mikor veszed be a D-vitamint: ha rosszul csinálod, baj lehet belőle

Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.

Rendkívüli közleményt adott ki a MOHU, az egész országot érinti a szemétszállítás változása

Szigorít a magyarok rettegett baglyos vállalkozása, vajon mi következik az 50 forintos palackok után?

Brad Pitt édesanyjának utolsó üzenete mindent megváltoztatott, „A fiam mindig is odaadó apa volt”

Brad Pitt neve évtizedek óta egyet jelent Hollywood aranykorával, a sármos filmsztárral, akiért nők milliói rajongtak. De az elmúlt években a reflektorfény mögött inkább a magánélete került a figyelem középpontj

Ő volt a 80-as évek legszebb vörös hajú színésznője: döbbenet, hogy fest ma, 57 esztendősen a férfiak egykori álma

A 80-as évek tinikultuszának ikonikus alakja, Molly Ringwald, máig elképesztően fest: 57 évesen is megőrizte báját és vonzerejét, amelyért annak idején a férfiak annyira rajongtak.

Károly durván kiosztotta Vilmost: Katalin elsírta magát a jelenetet látva

Egy váratlan és feszült pillanat rázta meg nemrégiben a brit királyi családot: Károly keményen megszidta Vilmost egy döntése miatt, és Katalin szinte elsírta magát, amikor végignézte a megrendítő jelenetet.

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.

Brüsszel reagált a magyar–amerikai energiaügyi megállapodásra

Az Európai Bizottság szerint a magyar–amerikai megállapodás, amely Magyarországot az amerikai szankciók alól mentesíti, nem változtat az unió 2027-re tervezett orosz olaj- és gázimport-kivezetési céljain, a washing

0