Új Széchenyi Terv: 1500 milliárd forint és több mint 80 felhívás
Mintegy 1500 milliárd forintos kerettel több mint nyolcvan felhívást jelent be az Új Széchenyi Terv keretében a kormány pénteken, ám ezek közül januárban alig több mint tíz indul el élesben, a többire nagyjából még egy hónapot várni kell - tudta meg a Népszabadság.
A napilap pénteki számában megjelent cikk szerint a pályázatok nagy része tartalmukat tekintve az Új Magyarország fejlesztési terv felfüggesztett felhívásainak újraindítása, csak éppen új köntösbe öltöztetve.
Januárban élesben indul a kombinált mikrohitel, amely keretében fejlesztésű célú kölcsönt kaphat a nyertes pályázó azért, hogy előfinanszírozza a számára megítélt támogatáshoz szükséges önrészt. S már ebben a hónapban be lehet adni a pályázatot az atipikus foglalkoztatással, illetve néhány közlekedésfejlesztéssel kapcsolatos támogatásra is - olvasható a Népszabadságban.
mti

- Nehezen jutott előnyhöz a Győr
- Egy napra visszatérhet a kánikula
- Mai névnapok és eredetük
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Orbán Viktor Londonban: "példátlanul jó hír" az EU-hiánybecslés
- Négy nap alatt félmillióval lett több a fizetendő hitele
- Májustól tilos a dohányzás a zamárdi strandon
- A taxikat ellenőrizték a budapesti pályaudvarok környékén
- Így készül a mezőkövesdi mézeskalács
- Csökkenti az áram árát az E.ON
- Átcímkézett kínai mozgólépcsőt vett a BKV
- Új kormányszóvivő: Nagy Anna
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Lakásfenntartási támogatás lett a gázár-támogatásból

