Ezt olvasta már?


Új budapesti székhelye lesz az IT Service-nek

Az IT Services Hungary (ITSH), Magyarország legnagyobb infokommunikációs (ICT) munkáltatója úgy döntött, hogy 2018 második negyedévétől a Skanska által fejlesztett Mill Park irodaházba helyezi át budapesti székhelyét. - Budapesti Napilap -

A IX. kerületben található Mill Park irodaház két épület együtteseként összesen 36.000 m2 bérelhető irodaterület foglal majd magába. A Skanska legújabb fejlesztése már most meghaladja a 70%-os telítettségi szintet, elsősorban az erős nemzetközi hátterű bérlőknek köszönhetően. A tervek szerint az épületkomplexum átadására két fázisban kerül sor 2018-ban, a komplexum LEED Gold minősítése már folyamatban van.

“A Skanska és az IT Services Hungary szemléletmódja nagyon hasonló, az egyik legfontosabb közös vonás, hogy mindkét vállalat kiemelt figyelmet fordít munkatársaira. Az ő egészségük és jó közérzetük jelentős súllyal bír. Nagy öröm számunkra, hogy a „Futureproof Workplaces koncepció”, vagyis a jövő munkahelyeinek megteremtésére irányuló törekvéseink illeszkednek az IT Services Hungary elvárásaihoz. Szeretném megköszönni az IT Services Hungary-nek azt a transzparens és fenntartható partnerkapcsolatot, amit együtt építhettünk ki” – mondta Marcin Łapiński, a Skanska magyarországi és romániai ügyvezető igazgatója.

“Kiemelt célunk, hogy támogassuk kollégáinkat többek között azzal is, hogy modern munkakörnyezetet biztosítunk nekik. Ez egyaránt előnyös számukra és üzleti szempontból sem elhanyagolható szempont. A modern infrastruktúra és az innovatív megoldások kulcsszerepet játszottak abban, hogy a Mill Park mellett döntöttünk. Ezen túl az elvárásaink pontosan egyeztek azzal, amit az épület kínálni tudott; a Skanska rugalmas és nyitott volt a különleges igényeinkre” - mondta Chris Wilson, az IT Services Hungary Kft. ügyvezető igazgatója (CEO).

“A vállalatunk jelenleg két telephellyel rendelkezik Budapesten, ami több szempontból hátrányos működésünk szempontjából. A Mill Park 2.460 munkahelyet biztosít az ITSH számára. Így valamennyi budapesti munkatársunk egy telephelyen dolgozik majd. Ez a megoldás biztosítja a folyamatos bővülésünket, valamint elősegíti a divíziók közötti kooperációt is. Természetesen a vidéki telephelyeinkre - Debrecen, Pécs és Szeged – is kiemelt figyelmet fordítunk továbbra is. Ezekben a városokban további 2.500 kollégánk dolgozik.”

"A Colliers csapata nagy megtiszteltetésnek vette, hogy képviselhette az IT Services Hungary-t a Mill Park-ba történő konszolidáció során, ami a 2016-os év egyik legjelentősebb tranzakciója volt. A projekt fő mozgatórugója a szervezet dinamikus növekedésének támogatása és a működési hatékonyság növelése volt egy innovatív környezetben. Örömünkre szolgált a szoros együttműködés az IT Services Hungary dedikált csapatának aktív részvételével a teljes projekt során. Végeredményként a Skanska ingatlan megoldása került kiválasztásra, ami mind a cég vállalati kultúráját mind a napi működését támogatja" - mondta Mazsaroff Kata, Igazgató, a Colliers Bérlőképviseleti Vezetője.

 

Forrás: Realista







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Henry Cavill idegfeszítő thrillere globális streaming‑siker lett

Henry Cavill neve mára egyet jelent a nagyívű franchise‑okkal: a nézők Geraltként, Supermanként vagy éppen Guy Ritchie akcióhőseként...

43 év távlatából is megkerülhetetlen ez a legendás sci-fi

Ridley Scott Szárnyas fejvadász című filmje több mint négy évtizeddel a bemutatója után is a sci-fi és a neo-noir egyik...

A fél internet kiakadt azon, hogy mit adott Kim Kardashian a gyerekeinek karácsonyra – ez az oka

Kim Kardashian ajándékvásárlása most sokaknál kiverte a biztosítékot. 

A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban

Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.

Tedd ezt a dolgot az ágyad mellé éjszakára: reggelre meglepően másképp fogod érezni magad

Nem mindig kellenek nagy változtatások ahhoz, hogy reggel jobban érezzük magunkat. Néha elég egyetlen apró dolog, amely csendben hat ránk...

Manfred Weber nem zárja ki a szélsőjobbal való EP-s együttműködést

Ami voltaképp már zajlik, több szavazásnál együtt voksolt a Néppárt a radikálisokkal.

Drámai körülmények között bukott el a darts-vb megalázott meglepetésembere

Elképesztő fordítást mutatott be az ellenfele, aki a sírból hozta vissza a meccset.

100 ezer dollár értékben vett terepjárókat a csapattársainak karácsonyra az egyik legismertebb amerikai focista

A Pittsburgh Steelers irányítója a támadófalának hálálta meg az egész éves védelmet. A nagylelkű gesztusról egy helyi...

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka

A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.

0
0

Bulvár

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját

Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.

Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék

Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti

0