Újabb halálos vírus - újabb milliárdok a gyógyszeriparnak

A halálos baktérium már Európában! Hamarosan minden külföldi egészségügyi intézményből francia kórházba átkerült betegnél ellenőrizni fogják, hogy nem fertőzte-e meg őket az új NDM-1 szuperbaktérium, amely ellen egyelőre hatástalanok az ismert antibiotikumok.


Patrice Nordmann, a francia Országos Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet (Inserm) professzora a francia hírügynökségnek telefonon elmondta, hogy a francia egészségügyi hatóságok rövid időn belül elrendelik a szűrővizsgálatot. Mint beszámolt róla, kutatócsoportja már kifejlesztette az NDM-1 kórokozók kimutatásához szükséges tesztet.

A tavaly azonosított, Újdelhi metallo-béta-laktamáz-1 (NDM-1) elnevezésű, szinte minden antibiotikummal szemben ellenálló gént tartalmazó szuperbaktériumról nemrégiben adtak hírt brit tudósok a The Lancet Infectious Diseases című folyóiratban. Tudományos munkájukban arra figyelmeztettek, hogy a gént olyan brit betegekben találták meg, akik „egészségügyi turizmus” keretében Dél-Ázsiában kezeltették magukat. Mint hangsúlyozták: a szuperbaktérium-fertőzés ezen a módon gyorsan elterjedhet akár az egész világon is.

Az indiai illetékesek határozottan visszautasították a tanulmány állításait – súlyosan nehezményezték a gén elnevezését is –, és azt állították, hogy a tanulmány szerzői egyszerűen be akarták sározni az indiai egészségügyi ellátást.

Az „egészségügyi turisták” főleg az olcsó kozmetikai, meddőséget kezelő és nyílt szívműtétek miatt utaznak egyre nagyobb számban Dél-Ázsiába.
Az NDM-1 első ismert halálos áldozatáról pénteken brüsszeli illetékesek számoltak be. A belga férfi, aki Pakisztánban került kórházba, mivel egy autóbaleset során megsérült a lába, hazaszállítása után hunyt el egy kórházban.

otvenentul.hu/PNL











Mire számít, milyen év vár Önre 2012-ben?





0