Ünnepélyes tisztavatás a Hősök terén

Augusztus 20-án, Szent István napján, Budapesten, a Hősök terén — Magyarország közjogi méltóságai, valamint az ország nyilvánossága előtt — a hagyományoknak megfelelően ünnepélyes esküt tesznek délelőtt 10 órától a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett ifjú tisztek.

Az érdeklődők a 10 órakor kezdődő ceremóniát megelőzően megtekinthetik a Magyar Honvédség által kiállított haditechnikai eszközöket. Különleges része lesz az ünnepségnek a katonazenekarok, mazsorett-csoportok, hagyományőrzők és a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegységének felvonulása az Oktogon és a Hősök tere között. Idén sem marad el a közkedvelt katonai látványosság, a 32. Budapest Díszzászlóalj díszelgőinek fegyveres bemutatója.

 

A pontosan 10 órakor kezdődő hivatalos ceremónián az esküt előmondó honvédtiszt az avatási ünnepség kiemelt mozzanataként a tiszttársak által aláírt eskü névjegyzékét nyújtja majd át Magyarország köztársasági elnökének, a Magyar Honvédség főparancsnokának. Majd ezt követően – ludovikás hagyományokat felelevenítve, ősi magyar szokás szerint – kardot rántanak, vagyis a honvédelmi miniszter által adományozott tisztiszablyával díszelegve megfogadják: „A hazáért, mindhalálig!” Az esküt tett tisztek megkoszorúzzák a Hősök Emlékkövét és díszmenetben vonulnak majd el az elöljárók és a közönség előtt.









0


Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt