Úszó országos bajnokság: három aranyat nyert Cseh László
Cseh László három aranyérmet nyert csütörtökön az úszók debreceni országos bajnokságának második napján. - Pécsi Napilap -
Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ és Európa-bajnok versenyző 50 méter pillangón, majd - alig tíz perc elteltével - 200 méter vegyesen, végül az egriek 4x100 méteres gyorsváltójával győzött. Vegyesen világbajnoki A szintet úszott a másodikként célba érő Telegdy Ádám, de a világbajnoki válogatási időszakban jobb idővel rendelkezik nála a győztes Cseh, illetve az ezt a számot ezúttal kihagyó Verrasztó Dávid.
A nőknél 200 méter vegyesen a papírformának megfelelően a háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-aranyérmes Hosszú Katinka bizonyult a legjobbnak, 2:09.36 perces ideje pedig első helyet ér számára a világranglistán. Másodikként Jakabos Zsuzsanna csapott a célba, így a bronzérmesként záró Verrasztó Evelyn továbbra is csak a harmadik a hazai ranglistán.
Női 400 gyorson a 15 éves Késely Ajna 4:06.64 perces nagy egyéni csúccsal első normál medencés felnőtt egyéni bajnoki aranyérmét nyerte, megelőzve Hosszút és Kapás Boglárkát. Utóbbi kettő azonban jobb idővel rendelkezik nála, így csak akkor indulhat ebben a számban a nyári, hazai rendezésű világbajnokságon, ha egyikük nem nevez a 400 gyorsra.
A férfiaknál ugyanezen a távon Bernek Péter nyert.
A Magyar Úszó Szövetség korábbi döntése értelmében az ob kínálja az utolsó lehetőséget a versenyzőknek arra, hogy kiharcolják a csapatba kerülést a vizes világbajnokságra. A vb-induláshoz szükséges A-szintes időket tavaly március 1-től lehet teljesíteni. A hazai vb-re Sós Csaba szövetségi kapitány a tervek szerint a két legjobb idővel rendelkező versenyzőt nevezi a csapatba, ők pedig innentől kezdve védettséget élveznek.
Eredmények:
férfiak:
400 m gyors:
------------
1. Bernek Péter (BVSC-Zugló) 3:49.60 p
2. Márton Richárd (Budafóka XXII. SE) 3:50.22
3. Verrasztó Dávid (BVSC-Zugló) 3:50.59
50 m pillangó:
-------------
1. Cseh László (Egri Úszó Klub) 23.94 mp
2. Takács Krisztián (Győri Úszó SE) 24.13
3. Pulai Bence (Kőbánya SC) 24.21
200 m vegyes:
------------
1. Cseh László (Egri Úszó Klub) 1:59.43 p
2. Telegdy Ádám (Kőbánya SC) 2:00.01
3. Sós Dániel (Vasas SC) 2:00.64
4x100 m gyorsváltó:
------------------
1. Egri Úszó Klub (Németh Nándor, Holló Balázs, Lakatos Dávid, Cseh László) 3:21.85 p
2. Győri Úszó SE (Mészáros Márk, Takács Krisztián, Balog Gábor, Gyárfás Bence) 3:22.49
3. Kőbánya SC (Telegdy Ádám, Reményi Ármin, Pulai Bence, Pulai Vince) 3:26.60
nők:
400 m gyors:
------------
1. Késely Ajna (Kőbánya SC) 4:06.64 p
2. Hosszú Katinka (Iron Auqatics) 4:07.52
2. Kapás Boglárka (UTE) 4:07.65
50 m pillangó:
--------------
1. Molnár Flóra (Délzalai Vízmű SE) 26.71 mp
2. Sasha Touretski (Győri Úszó SE) 26.80
3. Joó Sára (Érdi Úszó Sport Kft.) 27.12
200 m vegyes:
-------------
1. Hosszú Katinka (Iron Auqatics) 2:09.38 p
2. Jakabos Zsuzsanna (Győri Úszó SE) 2:12.36
3. Verrasztó Evelyn (BVSC-Zugló) 2:12.62
4x100 m gyorsváltó:
-------------------
1. Győri Úszó SE (Gyertyánffy Sára, Dobos Dorottya, Kovács Réka, Jakabos Zsuzsanna) 3:48.96 p
2. BVSC-Zugló (Verrasztó Evelyn, Nagy Réka, Ádám Henrietta, Böszörményi Bettina) 3:49.93
3. MTK (Gyurinovics Fanni, Kiss Petra, Bokros Blanka Melinda, Ollé Mónika) 3:52.05
hírek innen, onnan
Kimondták, amitől mindenki tartott: évekig tarthat a mostani üzemanyagkrízis
Az Egyesült Államok Energiainformációs Hivatala szerint az amerikai–iráni háború okozta olajellátási zavarok – napi mintegy 600 ezer...
Brutális baleset Kispesten: betonkeverő csapódott a villamosba, egy gyerek is súlyosan megsérült
Öt ember megsérült, köztük egy 10 éves kisfiú is, amikor kedden délelőtt összeütközött egy betonkeverő teherautó és egy villamos...
Férjhez ment Bruce Willis és Demi Moore lánya – Nem tévedés: 712 órán át készült ez a menyasszonyi ruha – fotók
Tallulah Willis, Bruce Willis és Demi Moore legfiatalabb lánya egy meghitt szertartás keretében mondta ki a boldogító igent Justin Acee...
Megérkezett a víz a rétimajori tavakba, de addigra 180 tonna hal pusztult el
A halállomány mintegy 40 százaléka odaveszett az Aranyponty rétimajori és rétszilasi tavaiban. A cég szerint a halpusztulás jelentős...
Büdös a lefolyó a hőségben? Ez a két hozzávaló perceken belül megszünteti a szagot
Nem képzelődünk: a meleg egyszerűen felerősít mindent, amit a lefolyó mélye hónapok óta gyűjt, és amit hidegben talán észre sem...
Államfőhöz méltó, de vitatható körülmények mellett – így látja Baka Andrást a nemzetközi sajtó
Augusztus 19-től Baka András Magyarország új köztársasági elnöke. A nemzetközi sajtó méltatja Baka személyét, kérdésként veti fel...
Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
Augusztus 31-től megszűnik a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyonelemek felértékeléséhez kapcsolódó 15 százalékos szja-mentesség.
A metrózó vaddisznó kutyafüle volt a legmenőbben tömegközlekedő állatokhoz képest
Nem álmodik, ha vonatozó farkast lát vagy buszozó kecskét.
ENSZ: szinte az összes ukrán hadifoglyot megkínozták az orosz fogságban
Az ENSZ becslése szerint Oroszország több mint 16 ezer ukrán civilt tart fogva az Ukrajna elleni háborúban, sokukat a nemzetközi joggal...
Baltával támadt a rendőrökre egy falopáson ért férfi Zalában
Erősítést kellett hívniuk.
Lassult a termőföldek drágulásának üteme
Mérsékelt szintű, de nominálisan továbbra is növekvő ártrendet jelző 3,3 százalékkal emelkedtek a termőföldárak Magyarországon...
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


