Utazáson keresztül mutatják be Európát és EU-s projekteket
12 ezer kilométer, 4 útvonal, 1 Európa
A 2018 tavaszában induló és nyáron is tartó Road Trip projekt 8 személynek biztosít egy eurokontinentális túrára, amely négy külöböző útvonalon mutatja be Európát és a lokális, számos ember életét megváltoztató EU által finanszírozott projekteket is. Az projekt a Cohesion30 kommunikációs kampánya.
A Road Trip projekt az Európai Unió kohéziós politikája 30. évfordulójának alkalmából elindított kommunikációs kampányának egyik projektje. Az előző részben az Európa a régiómban című projektet mutattuk be, amelyet itt lehet elolvasni.
Az Európai Unió eddig is, de főképp a 30 éves múltra visszatekintő kohéziós politikai, fejlesztések és támogatások történelme miatt rendkívüli hangsúlyt fektet az Európai Uniót összetartó erő és kezdeményezések további támogatására. A kohéziós politika az EU legfontosabb beruházási politikája, hiszen az Unió minden régióját és városát kívánja támogatni és fejleszteni különböző pályázati lehetőségek révén. A kohéziós politika ezenkívül maga után vonja a munkahelyteremtés és a gazdaság növekedését, az üzleti és piaci versenyképességet, valamint a fenntartható és innovatív fejlődést.
A Road Trip projekt egy utazási élményt kínál 8 ember számára négy különböző európai útvonalon. A projekt 2018 tavaszán indult áprilisban és a nyár végéig, augusztus 25-ig tart. A négy különböző útvonal a Mediterrán-útvonal, az Atlanti-útvonal, a Duna-útvonal és a Balkán-útvonal. Négy páros indul vagy indult már el útnak az európai kontinensen, hogy egy minibusszal bejárják az számukra kijelölt útvonal országait, csodálatos tájait, ismeretlen helyeit, valamint különböző kultúráit.
Az utazás során személyes tapasztalatokat szerezhetnek az európai mentalitásról, a lokális értékekről és hangulatról, valamint arról, hogy az egyes EU által finanszírozott projektek milyen módon változtatták meg az emberek életét, mennyire javítottak az életkörülményeiket egy-egy uniós támogatás segítségével.
Az eurokontinentális utazás a Balkántól Európa legnyugatibb pontjáig tart, a Duna mentén, a Földközi-tenger körül és az Atlanti-óceán mellett mutatja be Európát az utasoknak. A Road Trip utazók megosztják egymással, azt, amit tanultak és tapasztal az út során. Az utazások során végig filmeznek majd megosztják és közzéteszik az ott szerzett történeteiket és élményeiket a kontinens és az azon túl élő ezredfordulós Y generációval.
Fontos, hogy az Európai Unió értékei, különböző kultúrái és az ezek fenntartására, valamint a tagállamok és egész Európa fejlődésére törekvő uniós támogatások és projektek ismertek legyenek a kontinens fiatalabb generációi számára is. Egy olyan európai egységnek és kollektív identitásnak a tagjai, aminek jelentőségével és kiaknázatlan lehetőségeivel sok fiatal nincs tisztában. Így, ahogy a kohéziós politika többi kommunikációs kampányának a célja is, hogy – nem feltétlen csak – a fiatalok számára minél egyszerűbben és közérhetőbben olyan tájékoztatást és kommunikációt nyújtson, amely révén megérthetik azt az európai rendszert, amiben élnek.
A Mediterrán-útvonal
A Mediterrán-útvonal volt az első utazás, ezzel kezdődött el az EU Road Trip projektje. Ez április 14-től május 12-ig tartott, kvázi majdnem egy teljesn hónapon keresztül. A Mediterrán-csapat a 21 éves, belga, nappal szociális munkásként, éjjel rapperként dolgozó Louis-ból, és a 26 éves német, zene kedvelő pedagógusból, Luisa-ból állt. Görögországból, Athénból indultak és Franciaországban, Lascaux-ban ért véget a Mediterrán utazások.
| Luisa és Louis |
Az utazásukat, élményeiket és magát az útvonalat ITT lehet felfedezni, megnézni.
Az Atlanti-útvonal
Az Atlanti-útvonal május 19-én indult Portugáliából, Caba da Rocából, majd június 16-án ért véget Hollandiában, Rotterdamban. Az Atlanti-csapatot a 25 éves, eredetileg Ecuadorból származó majd később Litvániába költöző Fabian, és a 24 éves amsterdami, kaland- és autóstopkedvelő Yldau alkották.
| Ylda és Fabian |
Az Atlanti-csapat utazását ITT lehet végigkövetni.
lockkerdee
(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)
hírek innen, onnan
Gáspár Virág Európa legújabb luxusszigetéről posztolt bikinis fotókat: „Életem nyaralása volt”
Gáspár Virág nem akármilyen környezetben vetkőzött bikinire.
Különleges kalapok lepték el a Szigetet: így védekeznek a hőség ellen a fesztiválozók – fotók
Augusztus 11-én hivatalosan is elstartolt az idei Sziget fesztivál, így a budapesti Hajógyári-sziget ismét világsztárok, színes programok...
A kor nem akadály: Baka András a rendszerváltás óta megválasztott legidősebb államfő
A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az...
A szerelem akkor toppan be, amikor a legkevésbé várod: Ez a 3 csillagjegy igazi love story-ba csöppen a hétvégén
A hét vége teljes fordulatot hozhat a szerelemben bizonyos csillagjegyek számára. Egy teljesen hétköznapi beszélgetés vagy egy olyan...
"Robbie Keane? Meglep, hogy még senki nem könyörgött neki, hogy vállalja el a csapatát" - a volt Fradi-edző továbbra is munkanélküli
Robbie Keane két különböző országban is bajnoki címet nyert edzőként, a Ferencvárossal pedig az Európa Ligában is fontos nemzetközi...
Megszűnik egy ismert tévészolgáltatás Magyarországon – ha ezt használod, váltanod kell
November 30-án megszűnik a One Földfelszíni TV, ezért a jelenlegi előfizetőknek másik tévézési lehetőséget kell keresniük. A...
Nem tetszik az V. kerületi fideszes polgármesternek, hogy a kormány fontos köztereket adna vissza a fővárosnak
Karácsony Gergelyék szerint azonban mindez a törvényes rend helyreállítása.
Emelkedik az olaj ára, gyengül a forint
Továbbra is a geopolitika és az olajár a devizapiacok fő mozgatórugója, a hét sztárja azonban az amerikai júliusi inflációs adat lesz,...
Ennyibe kerül mobil klímát kölcsönözni – kiakadtunk az áraktól
Megnéztük, mennyibe kerül kibérelni egy mobil klímát a legforróbb nyári hetekre. Mutatjuk milyen helyzetekben éri meg mégis a kölcsönzés.
A bőrrák nem mindig anyajegy: egy hetek óta nem gyógyuló seb is figyelmeztető jel lehet
Ne csak az anyajegyeit figyelje!
A szado-mazochizmus: betegség vagy szexuális játék?
A legtöbb tudományos kutatás abban egyetért, hogy a BDSM körül van egyfajta szociális stigma, azonban önmagában nem utal...
Hiába vesztették érvényüket a régi típusú személyi igazolványok, néhány dologra év végéig még használni lehet majd őket
Megszavazta a parlament a könyv formátumú személyikre vonatkozó módosítást.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért
Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?
Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


