Véget ért a 2019-es Balaton Sound: Rekordnagyságú fesztiválozó volt - képgaléria
Rekord látogatószámmal zárt Európa legmenőbb vízparti fesztiválja. A Balaton Soundon 172 ezren voltak és a szombati napon ki kellett tenni a „megtelt” táblát is.
„A nemzetközi fesztiválpalettán a Balaton Sound mindig is egyedi helyet foglalt el, kiemelkedő szolgáltatásaival, vízparti és vízre épült helyszíneivel és sztárfelhozatalával. Az idei Soundon azonban rádobtunk egy lapáttal, így még erősebb lett a VIP életérzés a fesztiválon”- mondta Fülöp Zoltán főszervező. Az idén négy VIP helyszín is várta a látogatókat, hol egy vintage cirkuszt, egy trópusi dzsungelt, vagy akár egy francia riviérát megidézve, nem beszélve az új Dreher Aréna VIP helyszínéről.
Nagy sikerrel debütált a fesztivál vadonatúj helyszíne a The Club, ahol jól érzékelhető volt az underground elektronikus zene reneszánsza- folytatta az újdonságokkal kapcsolatban Lobenwein Norbert a másik alapító-főszervező. A Balaton fövenystrandján végighúzódó teraszos helyszínen naplementétől napkeltéig folyamatos volt a teltház. Marco Carola, Matador és Hernan Cattaneo szettjein kicsordult a tömeg a közel 1500 fős ibizai hangulatot megidéző klubból.
Az elektronikus zenei szcéna legnagyobbjai mellett idén nagy arányban képviseltették magukat az „urban music” előadói, a látogatók nagy örömére, akik Future, Denzel Curry vagy a Designer fellépésén hatalmasat buliztak
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Az Elrow idén ismét elhozta világszínvonalú színpompás audiovizuális kavalkádját. Az óriás bábokkal, artistákkal és gólyalábasokkal színesített programban teltházzal mutatkozott be a berlini techno fenomén Paul Kalkbrenner és a belga underground ikonikus alakja, Claptone is. A tavaly megújult Nagyszínpadra speciális élő showval érkezett az amerikai The Chainsmokers duo, de a pálmát a Z generációt is a rendezvényre szólító Marshmello vitte el.
A fenntarthatóság és a környezettel való harmonikus együttélés a Balaton Sound számára alapvető célkitűzés. A környezettudatos programok részeként például az idén a fesztivál szervezői egy faültetési programot indítottak, melynek keretében Zamárdi minden évben 10 fát kap a Balaton Soundtól. Az idei faültetésen - hazai sztárok mellett - Armin van Buuren is részt vett.
Egy élhetőbb bolygóért kampányolt a CauseArt Platform kampánynagykövete, a Zamárdiban idén is fellépő The Chainsmokers DJ duó a Balaton Sound támogatásával. A Sound visszatérő fellépői, Andrew Taggart és Alex Pall másodszor állt a CauseArt Platform mellé. Tavaly az értő olvasásért kampányoltak idén a fenntartható fejlődés fontosságára hívják fel a figyelmet.
A tavalyi sikerekre való tekintettel idén is folytatódott a biztonságos fesztiválozást megcélzó Safety First program. A szervezők a tavalyihoz képest idén kétszer annyi, közel 80 önkéntest vontak be, akik között több külföldi is volt, ezáltal hozzájárulva a külföldi fesztiválozók biztonságérzetéhez. Az önkéntesek az összes felmerülő helyzetben – így egészségügyi vagy lelki problémák – esetén sikeresen helytálltak, ezáltal segítve a fesztiválozók biztonságát.
Az idei újítások közé tartozott továbbá a Balaton Sound applikáción belül létrehozott új funkció, a SoundWatch, amelynek segítségével a fesztiválozók a térképen láthatták, hogy hol található a hozzájuk legközelebbi Safety First pont. Amennyiben pedig nem tudták felkeresni a Safety First pontok valamelyikét, közvetlenül is segítséget kérhettek a SoundWatch-on belül akár hívással, akár üzenetben. A SoundWatch-ot sok fesztiválozó vette igénybe, akik különféle eseteket jelentettek be az applikáción keresztül, a lábsérülésektől kezdve rongálásos esetekig, amellyel nagy mértékben segítették az egészségügyi és biztonsági szolgálatok munkáját.
Még alig ért véget az idei, de a naptárba már be lehet írni, hogy 2020. július 8-tól 12-ig irány Zamárdi!
Fotók: Mészáros Dániel
hírek innen, onnan
Gáspár Virág Európa legújabb luxusszigetéről posztolt bikinis fotókat: „Életem nyaralása volt”
Gáspár Virág nem akármilyen környezetben vetkőzött bikinire.
Különleges kalapok lepték el a Szigetet: így védekeznek a hőség ellen a fesztiválozók – fotók
Augusztus 11-én hivatalosan is elstartolt az idei Sziget fesztivál, így a budapesti Hajógyári-sziget ismét világsztárok, színes programok...
A kor nem akadály: Baka András a rendszerváltás óta megválasztott legidősebb államfő
A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az...
A szerelem akkor toppan be, amikor a legkevésbé várod: Ez a 3 csillagjegy igazi love story-ba csöppen a hétvégén
A hét vége teljes fordulatot hozhat a szerelemben bizonyos csillagjegyek számára. Egy teljesen hétköznapi beszélgetés vagy egy olyan...
"Robbie Keane? Meglep, hogy még senki nem könyörgött neki, hogy vállalja el a csapatát" - a volt Fradi-edző továbbra is munkanélküli
Robbie Keane két különböző országban is bajnoki címet nyert edzőként, a Ferencvárossal pedig az Európa Ligában is fontos nemzetközi...
Megszűnik egy ismert tévészolgáltatás Magyarországon – ha ezt használod, váltanod kell
November 30-án megszűnik a One Földfelszíni TV, ezért a jelenlegi előfizetőknek másik tévézési lehetőséget kell keresniük. A...
Nem tetszik az V. kerületi fideszes polgármesternek, hogy a kormány fontos köztereket adna vissza a fővárosnak
Karácsony Gergelyék szerint azonban mindez a törvényes rend helyreállítása.
Emelkedik az olaj ára, gyengül a forint
Továbbra is a geopolitika és az olajár a devizapiacok fő mozgatórugója, a hét sztárja azonban az amerikai júliusi inflációs adat lesz,...
Ennyibe kerül mobil klímát kölcsönözni – kiakadtunk az áraktól
Megnéztük, mennyibe kerül kibérelni egy mobil klímát a legforróbb nyári hetekre. Mutatjuk milyen helyzetekben éri meg mégis a kölcsönzés.
A bőrrák nem mindig anyajegy: egy hetek óta nem gyógyuló seb is figyelmeztető jel lehet
Ne csak az anyajegyeit figyelje!
A szado-mazochizmus: betegség vagy szexuális játék?
A legtöbb tudományos kutatás abban egyetért, hogy a BDSM körül van egyfajta szociális stigma, azonban önmagában nem utal...
Hiába vesztették érvényüket a régi típusú személyi igazolványok, néhány dologra év végéig még használni lehet majd őket
Megszavazta a parlament a könyv formátumú személyikre vonatkozó módosítást.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért
Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?
Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


