Wekerlei művészek találkoztak
Képzőművészeti kiállítás, kirakodóvásár, művészeti foglalkozások, mesterségek és hangszerek bemutatói, filmvetítés, koncertek, író-olvasó találkozók: a szombat délutáni első Wekerlefeszten egymásnak és a közönségnek mutatkoztak be a Wekerletelepen élő és alkotó művészek.
A polgármester nyitotta meg az első Wekerlefesztet szombat délután a Wekerlei Kultúrházban. Gajda Péter elmondta, fontosnak tartja, hogy egy újabb civileket összekovácsoló kulturális program jött létre Kispesten. Hozzátette, bízik benne, hogy a helyi művészeket és a lakosságot összehozó Wekerlefeszt hagyománnyá válik, népszerű és sikeres rendezvény lesz a jövőben.
A képzőművészeti tárlat megnyitója rövid koncerttel vette kezdetét: Halmos Kata énekelt, a dalokat Kudász Ferenc kísérte kobozzal. A kiállítást megnyitó Ékes Gábor alpolgármester arról beszélt, hogy hasonló kezdeményezés – helyi alkotók találkozása egymással és a közönséggel – még nem volt, a hiánypótló rendezvény lehetőséget nyújt arra, hogy mindenki személyesen is megismerhesse a művészeket. A megnyitó alkalmából Juhos-Kiss János költő külön erre az alkalomra írt képes versét olvasta fel.
A Wekerlei Kultúrház előterében, a társalgóban és a közlekedő tereken 45 alkotást láthatnak az érdeklődők. Az első Wekerlefeszten mintegy 30 alkotó (képző- és iparművész, zenész, táncos, írót-költő, filmes, fotós, építész) – Csekei Tóth Eszter, Gelencsér Gábor, Geröly Tamás, Halmos Kata, Haraszty István, Hernádi Paula, Juhász Magda, Juhos-Kiss János, Kóczán Éva, Kudász Ferenc, Mazalin Natália, Molnár Krisztina, Nikmond Beáta, Németh Attila, Pál Csaba, Schweigert Krisztán, Skoda Éva, Soltész Melinda, Somogyvári Rudolf, Szőke Péter Jakab, T. Szilágyi Ágnes, Tihanyi Viktor, a Triola fafúvós együttes, Udvari Hajnalka, Urmai Ungurán László, Vati Tamás, Várhegyi Fanni, Wekerlei Varga Géza, Zarnóczai Gizella – mutatkozott be személyesen és/vagy művein keresztül.
Volt kirakodóvásár a művészek munkáiból, valamint író-olvasó találkozó könyvárusítással, és dokumentumfilmeket is nézhettek az érdeklődők. Ismerkedni lehetett a tűzzománckészítés, a sokszorosított grafika, a batikolás, valamint az ikonfestés, az építészet és a táncművészet műhelytitkaival. Volt hangszerbemutató, több kamarakoncert és a végén örömzenélés is.
Szabó Mária, a programot szervező Wekerlei Kultúrház igazgatója a kispest.hu-nak elmondta, már két éve tervezték, hogy ebben a sajátos környezetben, amelynek hangulata és stílusa vonzza az embereket, s köztük a művészeket is, olyan rendezvényt szervezzenek, ahol az itt élő alkotók nem csak egymásnak, hanem a lakosságnak is megmutathatják magukat és munkáikat. Hozzátette, szeretnének hagyományt teremteni a programmal, s jövőre már egész naposra akarják tervezni a Wekerlefesztet.
forrás: kispest.hu

- Nehezen jutott előnyhöz a Győr
- Egy napra visszatérhet a kánikula
- Mai névnapok és eredetük
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Orbán Viktor Londonban: "példátlanul jó hír" az EU-hiánybecslés
- Négy nap alatt félmillióval lett több a fizetendő hitele
- Májustól tilos a dohányzás a zamárdi strandon
- A taxikat ellenőrizték a budapesti pályaudvarok környékén
- Így készül a mezőkövesdi mézeskalács
- Csökkenti az áram árát az E.ON
- Átcímkézett kínai mozgólépcsőt vett a BKV
- Új kormányszóvivő: Nagy Anna
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Lakásfenntartási támogatás lett a gázár-támogatásból

