Zöldi Péter egészségügyi menedzser szerint teljesen megváltozik a fővárosi egészségügy
Az Egészséges Budapest Program és a benne felépülő centrumkórházak nagyjából öt éven belül teljesen megváltoztatják majd a budapesti ellátási térképet" - véli Zöldi Péter közgazdász, egészségügyi menedzser. - Budapesti Napilap -
Az év magánrendelője 2017 szakmai zsűrijének tagjával a magánegészségügy jövőjéről is beszélgetett a HáziPatika a vele készített interjúban.
HáziPatika.com: Mindennapi munkája nem korlátozható egyetlen szakterületre, egyszerre több dologgal is foglalkozik, ezek között azonban az egészségügy egyfajta összekötő kapocsként jelenik meg. Minek köszönhető ez a sokféleség?
Zöldi Péter: Az újságírás már gyerekkorom óta jelen van az életemben, hiszen édesapám újságíró, bár attól mindig is óva intett, hogy én is ezt a pályát válasszam. Végül mégis újságíró lett belőlem, de szeretek inkább úgy fogalmazni, hogy alkalmazott marketingtevékenységet folytatok. Közgazdász tanulmányaimat a Nemzetközi Üzleti Főiskolán folytattam, itt kezdtem el marketing szakiránnyal is foglalkozni, később pedig úgy hozta az élet, hogy a Kórház című újság kapcsán az egészségügyi kommunikáció terén helyezkedtem el. Immár kilencedik éve, 2008-ban indítottam el a radiologia.hu nevű honlapot, 2009-től pedig a Weborvos online egészségügyi magazint, valamint lapmenedzserként a Magyar Orvosi Kamara hivatalos folyóiratánál, az Orvosok Lapjánál is dolgozom. Igyekszem minél jobban átlátni a magyar egészségügyet, talán ez is késztetett arra, hogy pár éve elvégezzem a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának MSc-képzését.
Egyfelől tehát az egészségügyi média világa jelenti az életem jelentős részét, másfelől pedig a radiológiában is kicsit komolyabban elmélyedtem, hiszen 2010 óta dolgozom egy Iconomix nevű teleradiológiai cégnél immár mint ügyvezető igazgató. Itt telemedicinával foglalkozunk, magánrendelőknek és kórházaknak nyújtunk egészségügyi szolgáltatásokat. Ennek mentén a cég a magyar CT-, MR- és röntgendiagnosztikai tevékenység néhány százalékának leletezését végzi el.
Röviden így kapcsolódnak össze a különböző szálak. Az egészségügyi médiában szerzett tapasztalatok és partneri együttműködések alapján van rálátásom az egészségügyi marketingre, ez alapján tudok véleményt formálni, gondolkodni arról, hogy mi jó és mi kevésbé hatékony ezen a területen.
HáziPatika.com: Maradva egy kicsit a médiánál, ön szerint ma mekkora Magyarországon az egészségüggyel foglalkozó újságírók felelőssége, miben rejlik e munka jelentősége?
Z. P.: Az egészségügyi médiában dolgozó szereplőkként arra törekszünk, hogy lefordítsuk, elmagyarázzuk a bonyolult egészségügyet. Ennek a célcsoportját jelenthetik az egészségügyben dolgozók is, vagy egy tágabb kör, azoké, akik igénybe veszik az egészségügy nyújtotta szolgáltatásokat.
Változó persze, hogy mindehhez miként viszonyulnak az egészségügyben dolgozó emberek. Ha arról van szó, hogy betegségekkel kapcsolatos problémákat kell interpretálnunk, akkor abszolút pozitívan. Ha viszont egy-egy balhé kapcsán szeretnénk valamit megfogalmazni, akkor már egészen más a helyzet. Általában elmondható, hogy az újságírók, így az egészségüggyel foglalkozó újságírók is a normasértések iránt érdeklődnek. Ám mivel a normarendszer nem fekete és fehér dolog az egészségügy világában, ezért a normák megsértése is teljesen relatív. Úgy gondolom, nekünk az a feladatunk, hogy kellő hitelességgel, továbbá az egészségügyi ellátórendszert nem lesajnálva és nem negatívan emlegetve tárjuk fel ezeket a problémákat, illetve ezen túlmenően tájékoztassuk a betegeket a különböző diagnosztikai és terápiás lehetőségekről. A felelősségünk tulajdonképpen óriási, de az a véleményem, hogy létezik egy olyan jól behatárolható újságírói kör, amely képes ennek az elvárásnak megfelelni.
HáziPatika.com: Idén harmadik éve működik közre zsűritagként Az év magánrendelője szakmai díjainak odaítélésében. Az eddigi tapasztalatok alapján hogyan látja, mit jelent a magánegészségügyi szolgáltatóknak ez a megmérettetés?
Z. P.: Úgy vélem, igazán fontos, hogy a magánegészségügy területén működő szerveződések érezzék, hogy nemcsak a laikus környezet, hanem a marketingkommunikációs szakemberek is figyelik őket, és kiemelik azokat a pozitív példákat, amelyek előremutató kezdeményezésként érdemesek erre. Bevallom, a magam részéről élvezem a zsűritagságot, mert minden évben látok valamilyen újdonságot, mindig vannak tehetséges új kezdeményezések. Azért azt tudni kell, hogy az egészségügyi marketing terén egyre professzionálisabbak a szolgáltatók: a marketingkommunikációs rendszerek fejlődése, az igazán jó weboldalak megjelenése eredményeként érezhető az állandó fejlődés. Emiatt viszont egyre magasabb a belépési korlát a piacon: a profik egyre profibbak lesznek, az újonnan érkezők pedig egyre nehezebben képesek belépni piacra, és működni ott.
HáziPatika.com: Miként látja a magánegészségügyi intézmények jövőjét a betegek szempontjából? Képesek lesznek ezek akár egyre nagyobb kört ellátni az elkövetkező években Magyarországon?
Z. P.: E tekintetben van egy bizonyos limit, ami egyrészt abból fakad, hogy komplex beavatkozásokat nem szívesen végeznek ezek a szolgáltatók, egy szint felett inkább az állami egészségügyre hagyják az ellátást. Másfelől a transzparenciára és minőségre törekvés révén dinamikus fejlődés várható a magánegészségügyben, azt azonban ugyancsak ne várjuk, hogy akut eseteket kezeljenek ezekben az intézményekben. Ettől függetlenül a kevésbé összetett, vagy pedig nem annyira sürgős, tervezhető beavatkozások terén azért egyértelmű, hogy bizony van létjogosultsága a magánellátásnak.
Érdemes mindehhez hozzátenni, hogy egyes vidéki városok közelmúltban uniós forrásokból felújított, állami fenntartású szakrendelőiben, kórházaiban akár olyan színvonalú ellátással is találkozhatunk, mint a budapesti és főváros környéki magánintézményekben. Nyilván nem mindenhol van így, de főként a nagyobb megyeszékhelyeken magas minőségű szolgáltatásokat vehetnek igénybe a páciensek, ami érdekes versenyhelyzetet teremt lokálisan az állami és a magánellátás között. Tulajdonképpen kijelenthető, hogy leginkább a fővárosi állami kórházak vannak jelentős lemaradásban a többi szereplőhöz képest.
Forrás: HáziPatika
hírek innen, onnan
Rémálomba fordult az álomutazás: 10 év börtönre ítélték a motoros párt Iránban
Tíz év börtönbüntetésre ítéltek kémkedés vádjával egy brit házaspárt Iránban. Lindsay és Craig Foreman egy motoros világkörüli...
Videó: Szomjas sünit itattak maradék vizükből a hevesi tűzoltók, akik órákig küzdöttek a lángokkal
Heves megyei tűzoltók egy szabadtéri tűz oltása közben találtak egy legyengült sünit Átány határában. A megható pillanatról a...
„Trágár vagyok, szeretek csúnyán beszélni” – Meglepő vallomást tett Kadarkai Endre
Kadarkai Endre elárulta, hogy amíg az interjúiban mindig visszafogottan viselkedik, addig otthon tud vehemens lenni, néha pedig kifejezetten...
Vincze Lilla eltűnt egy hőlégballonos ugrás után – Órákig keresték az énekesnőt
Vincze Lilla számára nem ismeretlen a magasba emelkedés: az énekesnő évtizedek óta rajong a repülésért, sőt, 1993-ban egy...
A Fidesz alaptörvény-módosítások elleni beadványait tárgyalja az Alkotmánybíróság
Megsemmisítenék a Sulyok Tamás eltávolításáról szóló passzust.
Megzavarta Szicília légi közlekedését az Etna kitörése, turisták ezrei rekedtek a szigeten
A hamufelhő Máltát is elérte.
Több mint 1,5 millió magyarra vár földi pokol a következő hónapokban, pedig lenne rá megoldás - teljesen ingyenes
A pollenek elleni védekezést már a bejárati ajtónál érdemes elkezdeni.
Molnár Áron pálinkafogadalma: Amíg Orbán Viktort nem látja börtönben, addig nem iszik pálinkát
Molnár Áron addig nem iszik pálinkát, amíg Orbán Viktor bíróság elé nem áll. A Három óriásplakát Ebbing határában felől a...
Zsúfolásig telt Európa egyik kedvelt üdülőszigete a természeti csapás után, több tízezer turista nem tud hazatérni
A múlt heti kitörést követően ismét hamut szór az Etna, emiatt turisták ezrei rekedtek kedden Szicílián.
Korszakalkotó változás jön a piacokon: teljesen új módon lehet majd pénzt keresni a mesterséges intelligenciával
A CME Group októbertől tervezi az első, számítási kapacitáshoz kötött határidős kontraktusok bevezetését, amelyekkel a...
Napfogyatkozás és csillagászat: az egekbe szöktek a szállodai szobák árai
Az egekbe szöktek a szállodaárak azokban az európai országokban, ahol teljes egészében látható lesz a kontinens első teljes...
Addiktológus a Hajógyári-szigeti drogügyről: „Ez nagyon aljas emberi tett…”
Nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság, miután a közösségi médiában olyan beszámolók jelentek meg, amelyek szerint több...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


