Ezt olvasta már?


Budapest: gyerekprogramok, forralt bor, ajándéközön vár

A Várkert Bazárnál, Óbudán és természetesen a Vörösmarty téren is rengeteg mindennel készülnek advent első hétvégéjére.

Van, amit sohasem lehet megunni: például a fűszeres forralt bort mandulaforgáccsal és foszlós kürtős kaláccsal. Az adventi vásárok hangulata olyan sodró lendülettel ragadja magával az embert, hogy még a legállhatatosabb ünneprontók is elvarázsolódnak a forgatagban.

Idén advent első vasárnapja 2017-ben december 3-ára esik,

A nagybetűs Budapesti Karácsonyi és Adventi Vásár természetesen idén is az egyik vezető szenzáció az V. kerületben, a Vörösmarty téren. Itt december 31-ig folyamatosan zsűrizett kézműves termékek, finomságok, ingyenes játszóház és több mint száz, gyerekeknek és felnőtteknek szóló program vár.

Gyerekeknek adventikoszorú-készítés, mézeskalácsozás, ráadásul ingyenesen.

December 6-án pedig akár a finn Mikulással, Joulupukkival is találkozhatnak a gyerekek. Idén nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy minőségi ételek várják a látogatókat, a Gastro-Hack hüttéjébe mindenképpen érdemes benézni, ingyenes kóstolók és workshopok is várnak.

A Szent István téren, a Bazilika előtt január 1-ig tart az Adventi Ünnep, melynek során nemcsak az épület ragyog majd színpompás fényfestésben. A programok közt olyan hangulatos események szerepelnek, mint a néptáncos fellépések, a 14 éves kor alatt ingyenes korcsolyapálya, a vásár vagy vasárnaponként az ünnepélyes gyertyagyújtás, illetve a 40 napos BBQ-ünnep. Alkoholmentes forralt bort és az ördög italát, a krampampulit is meg lehet kóstolni a Winter Wonder Kitchen standnál, ami látványnak sem lesz utolsó.

 

Harmadjára is lesz adventi ünnep a Várkert Bazárnál, ahol december elejétől indulnak a karácsonyi programok. A kicsiknek és nagyoknak szervezett események közt játékokat, koncerteket, előadásokat és kézműves foglalkozásokat is találsz.

 

Az Advent Budapesten Téli Fesztivál és Karácsonyi Vásár november 17-én nyitott, és egészen december 27-ig vár. A Városháza parkban minden adventi hétvégén különleges programokkal, koncertekkel, előadásokkal kedveskednek az idelátogatóknak.

Az Advent Óbudán december 1-jétől 23-áig tart. A Fő téren tartott koncertek mellett körhintával, korcsolyapályával, adománygyűjtéssel, gyertyagyújtással és éttermi kedvezményekkel készülnek a szervezők. Itt a csodás, régi épületek igazi nosztalgikus hangulatot varázsolnak.

Ezek mellett számos további kisebb vásárt is tartanak, így például a Nagytétényi Kastélymúzeumban és a Budafok-Tétény Karácsonyi Vásárban is válogathatsz a programok és kézműves termékek közül. Egy másik szuper lehetőség, hogy a XII. kerületi Hegyvidék Karácsonyi Vásárra is ellátogathatsz, ahol december 3. és 24. között szerveznek különböző programokat minden korosztálynak.

szeretlek Magyarország







0
0
0

hírek innen, onnan

Kimondták, amitől mindenki tartott: évekig tarthat a mostani üzemanyagkrízis

Az Egyesült Államok Energiainformációs Hivatala szerint az amerikai–iráni háború okozta olajellátási zavarok – napi mintegy 600 ezer...

Brutális baleset Kispesten: betonkeverő csapódott a villamosba, egy gyerek is súlyosan megsérült

Öt ember megsérült, köztük egy 10 éves kisfiú is, amikor kedden délelőtt összeütközött egy betonkeverő teherautó és egy villamos...

Férjhez ment Bruce Willis és Demi Moore lánya – Nem tévedés: 712 órán át készült ez a menyasszonyi ruha – fotók

Tallulah Willis, Bruce Willis és Demi Moore legfiatalabb lánya egy meghitt szertartás keretében mondta ki a boldogító igent Justin Acee...

Megérkezett a víz a rétimajori tavakba, de addigra 180 tonna hal pusztult el

A halállomány mintegy 40 százaléka odaveszett az Aranyponty rétimajori és rétszilasi tavaiban. A cég szerint a halpusztulás jelentős...

Büdös a lefolyó a hőségben? Ez a két hozzávaló perceken belül megszünteti a szagot

Nem képzelődünk: a meleg egyszerűen felerősít mindent, amit a lefolyó mélye hónapok óta gyűjt, és amit hidegben talán észre sem...

Államfőhöz méltó, de vitatható körülmények mellett – így látja Baka Andrást a nemzetközi sajtó

Augusztus 19-től Baka András Magyarország új köztársasági elnöke. A nemzetközi sajtó méltatja Baka személyét, kérdésként veti fel...

Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon

Augusztus 31-től megszűnik a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyonelemek felértékeléséhez kapcsolódó 15 százalékos szja-mentesség.

A metrózó vaddisznó kutyafüle volt a legmenőbben tömegközlekedő állatokhoz képest

Nem álmodik, ha vonatozó farkast lát vagy buszozó kecskét.

ENSZ: szinte az összes ukrán hadifoglyot megkínozták az orosz fogságban

Az ENSZ becslése szerint Oroszország több mint 16 ezer ukrán civilt tart fogva az Ukrajna elleni háborúban, sokukat a nemzetközi joggal...

Lassult a termőföldek drágulásának üteme

Mérsékelt szintű, de nominálisan továbbra is növekvő ártrendet jelző 3,3 százalékkal emelkedtek a termőföldárak Magyarországon...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik

Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0