Ezt olvasta már?


Gesztesinek annyi pénze van, hogy soha többet nem kell már dolgoznia

Sosem tagadta Gesztesi Károly, hogy nagy anyagi biztonságban él. Most viszont azt is elárulta, hogyan gazdagodott meg - természetesen nem a színészetből. - Pécsi Napilap -

 

 

Nem rég még attól volt hangos a bulvársajtó, hogy Gesztesi Károly árulja a házát. Azt is lehetett tudni, hogy nem anyagi nehézségek miatt döntött így. De mire komoly érdeklődő akadt, addigra inkább meggondolta magát: nem válik meg otthonától

Mire akadt volna komoly érdeklődő, már megbántam, hogy meghirdettem. Az Édes élet forgatásán még felmerült, hogy volna az a pénz, amennyiért eladnám, de időközben a szemközti telekre szemet vetettem. Négy apartman házat építenék oda a gyerekeimnek"

 

- mondta Gesztesi a Blikk vasárnapi különkiadásának. Azt is elárulta a lapnak, hogy nem a színészet az, amiből felépítette az egzisztenciáját.

 

 

"Számomra meghatározó élmény volt, amikor 1988-ban fizetésemelést kértem a Tháliában, és a gazdasági igazgató azt monda: "Nyugodtan el lehet menni a pályáról, mert már amúgy is annyi színész van, hogy Dunát lehet velük rekeszteni."Hát, én elmentem, és hollandiai hotelzongoristaként 30-szor annyit kerestem. Ez több mint egy évig tartott, szinte mindent félretette, és hazatérve vállalkozásokba forgattam, majd színészként is előnyös szerződéseket kötöttem" - mondta a színész.

Panka lányom születése előtt a vállalkozásokból kiszálltam, de ezek a tartalékok most is a rendelkezésemre állnak. Ez az anyagi alapom. Ha mindennel leállnék, akkor is életem végéig jól ellennék, és a családtagjaimat is el tudnám tartani. Még induló "munícióval" is el tudnám őket látni. Viszont nem akarok leállni semmivel"

 

- tette hozzá. Gesztesi azt is elmondta, hogy alapjába véve boldog, mindig is anyagilag biztonságos, családos függetlenségre vágyott.

 

Az anyagi biztonságra mindenki vágyik, ezt megteremteni viszont sajnos nem olyan egyszerű. A megtakarítással rendelkezők aránya viszont egyre inkább nő. Egy év alatt jelentősen nőtt azok aránya, akiknek van banki, pénzpiaci megtakarítása, és még többen vannak a pénzügyi öngondoskodási tervekkel rendelkezők. 37 százalékról 44 százalékra ugrott azok aránya, akik szeretnének belevágni valamilyen öngondoskodási formába a következő évben - derül ki az OTP Bank legfrissebb Öngondoskodási Index kutatásából.

 

Változnak a célok

 

A megtakarítási célok esetében továbbra is a váratlan helyzetek, az ingatlancélok és az utazás a három dobogós, azonban egyre többen tesznek félre egy lehetséges egészségügyi kezelés költségére is.

Nem meglepő, hogy az iskolázottabb, vagyonosabb középkorúak körében jóval magasabb a megtakarítási képesség, szándék és a megtakarítási arány is.

 

A kutatás azt is kimutatta, hogy a legfiatalabbak, a legidősebbek, és a vidékiek életében az öngondoskodás jelenleg még kevesebb szerepet kap.

Az természetesen élethelyzetenként változó, hogy kinek milyen öngondoskodásra, hosszú távú megtakarításra van szüksége. Más megtakarítási céljai vannak egy pályakezdőnek, vagy egy fiatal házaspárnak, mint egy többgyermekes családnak, vagy egy nyugdíj előtt álló középkorúnak.

 

Egy egyedülálló, dolgozó fiatalnál feltételezhetjük, hogy ingatlanra gyűjt, de takarékoskodhat autóra, esetleg a családalapítással járó költségekre is. Neki jellemzően ajánlható a TBSZ (Tartós Befektetési Számla), amelyen több megtakarítási termékből alakítható ki a középtávú célokra szabott portfólió. Ha a fiatal megházasodik, gyermeke lesz, egyből más lesz az öngondoskodási helyzetképe:

kisgyermekes családok számára fontos lehet, hogy generációkon átívelő (azaz a gyerekek számára is "átadható") megtakarítások mellett olyanokban is tartsák a pénzüket, amihez viszonylag könnyen hozzáférhetnek, mégis valós hozamot jelentenek.

 

Számukra javasolhatjuk, hogy gyermekeinek lakástakarék-pénztárban (LTP) vagy állandó értékpapír megbízással egy jó hozamú portfólióban tegyenek félre. De merre indulunk tovább akkor, ha felnőnek a gyerekek? Egy ilyen élethelyzetben a középkorú szülőknek is (nem csak a fiataloknak) rendkívül fontos a nyugdíj-előtakarékosság, de azzal is számolniuk kell, hogy a gyerekek hamarosan elköltözhetnek, ezért részben az ő jövőjükre is gondolni kell.

 

Így itt is a megtakarítás egyik lába lehet a nyugdíj szempontjából optimális Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) is. Ugyanakkor akár TBSZ-ben is gondolkozhatnak: a Tartós Befektetési Számlánál három év után részlegesen, öt év után pedig teljesen adómentesen juthatnak a megtakarításuk hozamához. A pénzhez pedig akkor is könnyen hozzáférhetnek, ha hirtelen bajba kerülnek - igaz így a kamatadó mentesség elvész, viszont a fizetendő adó nem lesz több mintha normál számlán tartották volna a befektetést.

forrás: pénzcentrum







0
0
0

hírek innen, onnan

Az öröm mint egzisztenciális ellenállás Gyuricza Gergely festményein

A kortárs urbánus térben a testiség és az erotika vizuális reprezentációja traumatizált, sűrűn átpolitizált mező, melyben mind a...

Ezek a láthatatlan ajánlások befolyásolják, hogy hol eszel, mit nézel és mit vásárolsz

Bár a közösségi média korában sokszor úgy érezzük, minden csak egy kattintásnyira van tőlünk, mégis, sokszor annak hiszünk...

Beintett a Realnak és a Barcelonának az Atlético, manchesteri versenyfutás a Nottingham legjobbjáért - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szerdai hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Mecsetet nyitott szombathelyen a Magyar Iszlám Közösség

A mecset megnyitó ünnepségen részt vettek szombathelyi önkormányzati képviselők is.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Összeomlott a törékeny egyezség: súlyos légicsapásokat indított az atomhatalom

Pakisztán légicsapásokat hajtott végre az afganisztáni határ mentén, ezzel véget vetve a térségben hónapok óta tartó viszonylagos...

Nagyobb részesedést alkudtak ki maguknak a szerbek a MOL-tól a NIS-ről szóló tárgyalásokon

Így nagyobb befolyása lesz a szerb államnak a stratégiai jelentőségű döntéseknél.

„Oké, ő híres, de...” – Risztov Éva kikosarazná Dobrády Ákost, de a Tankcsapda frontemberére nem mondana nemet

A Forma–1-es Monacói Nagydíj nemcsak a száguldó cirkuszról, hanem a sztárparádéról is szólt: hatalmas tömeghisztéria alakult ki...

A „bűnös városban” kalandozik Cinthya Dictator és Molnár Tamás

Különleges helyszínen töltődik Cinthya Dictator és a férje, Molnár Tamás. A fotográfusművész és a zenész él-hal a bűnös...

Megszólalt a volt kormányfő: Medgyessy Péter ezt gondolja Magyar Péterről

A jelenlegi hazai politikai helyzetet, Magyar Péter intenzív közösségi médiás jelenlétét és a 2026-os választások tétjét is górcső...

Nyíltan bírálta a Sárkányok háza alkotóit a sztárszínész

A Criston Cole-t alakító színész szerint az írók szándékosan tették egyre ellenszenvesebbé a karakterét.

3,4 milliárd jut a kórházi klímák azonnali javítására

A kormányülésen döntés született az uniós források felhasználásáról, az óriásplakátokról és a „Nemzeti Hitvallás”...

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

0