"Megvalósíthatjuk a gyermekek érzelmi nevelését"
Már 20 éve vezeti az Aelia Sabina iskolát. Ez idő alatt az intézmény zeneiskolából művészeti iskolává alakult. Hová fejlődhet még igazgatása alatt? - kérdeztük Kenessey Lászlótól, az Aelia Sabina Zene-, Tánc- és Képzőművészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatójától.
- Mióta komplex művészeti iskola lettünk, jobban megvalósíthatjuk a diákok érzelmi nevelését. Minden gyermekben, már akár óvodás kor előtt megmutatkozik az alkotás vágya. Nincs olyan közöttük, aki mozgásán, kézügyességén vagy zenei adottságain keresztül ne akarná kifejezni magát. E képességek megtalálására és kifejlesztésére szolgál a művészeti iskola. A mintegy 1600 tanuló tehetségének kibontakoztatása komoly feladat. Ennek igyekszünk megfelelni, mely csak a pedagógusok példaadásával (maguk is zenélnek, táncolnak, alkotnak) lehetséges. Egy iskola színvonalát az ott oktató pedagógusok munkájának minősége határozza meg. Az ő hiteles munkájuk indítja el és bontakoztatja ki a diákok tehetségét a művészi pályára, vagy a művészetet értő közönség nevelésére. Az új oktatásirányítási tervek közt a művészeti nevelésre nagyobb hangsúlyt kívánnak fordítani, ami a mi munkánkat is segítheti.
- Milyen szakokat szeretne a jövőben indítani a gyerekek és a szülők örömére?
- Az elkövetkezőkben jó lenne, legalább néhány órában, ismét nagybőgőt tanítani, amellyel biztosítanánk a vonószenekar teljes létszámát. A képzőművészeti tanszakok tovább fejlődnek, ahogy felmenő rendszerben a gyermekek folytatják tanulmányaikat. Ez egyfajta bővüléssel, bővítéssel jár.
A legnagyobb eredmény az lenne, ha egy önálló épülethez juthatnánk, mely otthona lehetne a kerület művészeti oktatásának, kiállítóhellyel, koncertlehetőségek biztosításával.
obuda.hu

- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Orbán Viktor Londonban: "példátlanul jó hír" az EU-hiánybecslés
- Négy nap alatt félmillióval lett több a fizetendő hitele
- Májustól tilos a dohányzás a zamárdi strandon
- A taxikat ellenőrizték a budapesti pályaudvarok környékén
- Így készül a mezőkövesdi mézeskalács
- Csökkenti az áram árát az E.ON
- Átcímkézett kínai mozgólépcsőt vett a BKV
- Új kormányszóvivő: Nagy Anna
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Lakásfenntartási támogatás lett a gázár-támogatásból


