Ezt olvasta már?


Fizetett álomakadémia influenszereknek – ezt kínálja most Dubaj

Luxuslakás, fizetés, ingyenes influenszer oktatás – erre számíthat az, aki jelentkezik a Beautiful Destinations Academy kezdeményezésére. A luxuskörnyezetben zajló akadémia a világ minden tájáról várja a tehetségeket – köztük Magyarországról is.

 

A Dubai Turisztikai Hivatal – Visit Dubai – a világhírű Beautiful Destinations ügynökséggel közösen elindította a világ első fizetett influenszerakadémiáját, a Beautiful Destinations Academyt – írta az Index.

A luxuskörnyezetben zajló, három hónapos képzés célja, hogy új szakmai mércét állítson az utazási tartalomgyártásban – különös tekintettel a közösségimédia-alapú turizmusmarketingre.

Az influenszerek luxuslakásban vehetnek rész az ingyenes oktatáson, és fizetést is kapnak érte. A gyakorlatorientált képzés során többek között cinematográfiát, utómunkát, mesterségesintelligencia-eszközöket, valamint turizmusmarketinget és etikai alapelveket is tanulnak.

A legjobbak állásajánlatot kaphatnak a Beautiful Destinations-től, a képzés végén pedig hivatalos tanúsítványt kapnak a Dubai College of Tourism intézménytől – számolt be a lap.

A hírportál azt is kiemelte, hogy 2024-ben Dubajba 18,7 millió külföldi látogató érkezett, ami 9 százalékos növekedés az előző évhez képest. Éppen ezért a program célja, hogy Dubaj ne csak turisztikai, hanem digitális alkotói központként is világelső legyen.

Az akadémia alapítója így fogalmazott:

nem kell profi felszerelés vagy korábbi tapasztalat. Elég, ha szenvedéllyel állsz hozzá a közösségi médiához és az utazáshoz, és álmodozol arról, hogy a hobbidból karriert építs.

A kezdeményezés célja, hogy a jövő turisztikai tartalmai minél változatosabb nézőpontokat és esztétikai megközelítéseket tükrözzenek, így a világ minden tájáról várják a tehetségeket.

economx.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Bizsergés a végtagokban: mikor ártalmatlan, és mikor kell orvoshoz fordulni?

Ki ne tapasztalta volna már azt a furcsa, szinte csiklandós érzést, amikor egy hosszabb ülés vagy kényelmetlen testhelyzet után a lába...

Baka András az Orbán-kormányról: „Egy párt foglyul ejtette az államot és intézményeit”

Baka András határozott véleményt formált a Fidesz elmúlt 16 évéről.

Az egyházak semmit, a nemzetiségek sokat várnak Baka Andrástól

A diplomáciában valószínűleg nem kelt nagy visszhangot a köztársasági elnök megválasztása.

Megnéztük a Geely 7,5 milliós villanyautóját

A Geely a Sziget Fesztiválon mutatta be az elektromos kisautóját, vagyis az E2-t.

Nem tudtak megegyezni a legnagyobb svájci bank sorsáról a képviselők

Nem tudott megállapodni a svájci parlament felsőházának gazdasági és adóügyi bizottsága az UBS-re vonatkozó új bankszabályozási...

„Nem építhetjük az új Magyarországot bosszúra" – Baka András beiktatási beszéde az Országgyűlésben

Elszámoltatás igen, bosszú nem – ez volt a fő üzenete Baka András beszédének, amelyet köztársasági elnökké választása után...

Elgázolt egy autó egy rollerest Nyíregyházán

Drónfelvételeket is készített a hatóság a helyszínen.

Ruff Bálintnak üzent Orbán videósa: Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni

Kaminski Fanny elfogadja, hogy egy új kormány felülvizsgálja elődje szerződéseit, azt viszont nem, hogy „egy tisztességesen működő...

Kínai RAM kerülhet az iPhone-okba, de van egy csavar a történetben

Egy friss jelentés szerint már teszteli az Apple a kínai CXMT által gyártott memóriát.

Baka András: Egy generációnyi időt vesztegetett el a nemzet, de a történelmünk a sikeres újrakezdésekről is szól

Baka Andrást kedden köztársasági elnökké választotta a parlament. A gratulációk fogadás után az új államfő beszédet mondott a...

Végre van bizonyíték: látható agyi elváltozás magyarázza a hosszú Covid tüneteit

Egy új tanulmány az eddigi legerősebb vizuális bizonyítékot szolgáltatja arra, hogy a hosszú Covid neurológiai tünetei fizikai...

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Nem mindenki örül annak, hogy Ronald Araújo a Liverpoolhoz igazolt

Jamie Carragher több szempontból is megkérdőjelezi a transzfert.

A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik

Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.

0
0

Bulvár

Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt

Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?

Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.

0