Ezt olvasta már?


Trump és Putyin megállapodhatott Ukrajna felosztásáról, Kijevnek nem osztanak lapot

Az Egyesült Államok és Oroszország egy olyan tűzszüneti megállapodásról tárgyal hamarosan, amely gyakorlatilag elismerné Moszkva ukrajnai hódításait.

 

Index.hu

A tervek szerint Donald Trump és Vlagyimir Putyin akár már a jövő héten találkozhat, a csúcstalálkozónak pedig Budapest az egyik lehetséges helyszíne. A kompromisszum ára azonban súlyos: Ukrajnát szinte teljesen kihagynák az egyeztetésekből, miközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt arra kényszerítenék, hogy harc nélkül elfogadja a megszállt területek elvesztését.

A Bloomberg hírügynökség név nélküli forrásokra hivatkozva arról számolt be pénteken, hogy Washington és Moszkva megállapodást akar elérni az ukrajnai háború leállítása érdekében, amely megerősíthetné Oroszország által a teljes körű invázió során elfoglalt területek megszállását.

Az Egyesült Államok és Oroszország képviselői egy csúcstalálkozóra készülnek, ahol már a jövő héten találkozhat Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök – tudták meg bennfentesek. A tervezett megállapodás értelmében rögzítenék, mely területek maradnának orosz kézen. Az USA igyekszik elfogadtatni a tervet Ukrajnával és az európai szövetségeseivel is, de a beleegyezésük korántsem biztos.

Putyin követelései egyértelműek: a teljes kelet-ukrajnai Donbász térséget és a már 2014-ben annektált Krímet is hivatalosan Oroszország részének ismerjék el. Ez azt jelentené, hogy Zelenszkijnek utasítania kellene haderejét a Luhanszk és Donyeck megye még ukrán ellenőrzés alatt álló részeinek feladására – amivel Oroszország olyan győzelmet könyvelhetne el, amit fegyverrel nem tudott kivívni a 2022 februárjában indított invázió óta.

A megállapodás részeként Oroszország befejezné hadműveleteit a Herszon és Zaporizzsja régiókban, a jelenlegi frontvonalak mentén.

Ugyanakkor kérdés, hogy Moszkva hajlandó-e lemondani bármely jelenleg megszállt területről, például a Zaporizzsjai atomerőműről, Európa legnagyobb ilyen létesítményéről. A cél, hogy a háborút „befagyasszák”, és megkezdődjenek a technikai egyeztetések egy végleges békemegállapodásról. Az Egyesült Államok korábban még azt szorgalmazta, hogy Oroszország feltétel nélkül hirdessen tűzszünetet, így teremtené meg a tárgyalások alapját.

Ez nemcsak geopolitikai, de presztízsgyőzelem lenne Putyin számára, aki hosszú ideje igyekszik kétoldalú megállapodásra jutni Washingtonnal, kihagyva Ukrajnát és Európát az egyeztetésekből. Zelenszkij ezzel szinte kész helyzet elé kerülne: vagy elfogadja a területveszteséget, vagy magára marad a háborúban. Közben Európa attól tart, hogy egy ideiglenes tűzszünet közben Putyin újraszervezi hadseregét.

Égnek az orosz elnök telefonvonalai

Putyin a héten telefonon egyeztetett többek közt Hszi Csin-ping kínai elnökkel, Narendra Modi indiai miniszterelnökkel, valamint Dél-Afrika, Üzbegisztán, Kazahsztán és Belarusz vezetőivel. A megbeszélések témája Steve Witkoff, Trump követe augusztus 6-i moszkvai látogatása volt.

Trump, aki januárban visszatért a Fehér Házba azzal az ígérettel, hogy gyorsan véget vet Európa második világháború utáni legvéresebb konfliktusának, egyre frusztráltabb Putyin hajthatatlansága miatt. Február óta hatszor beszéltek telefonon, Witkoff pedig ötször utazott Oroszországba, hogy tető alá hozzon egy megállapodást.

Ukrajna mindeközben biztonsági garanciákat próbál kiharcolni, hogy egy esetleges tűzszünet betartható legyen, és arra kéri szövetségeseit, hogy továbbra is tartsák nyomás alatt Moszkvát gazdasági szankciókkal.

Trump mindeddig nem vezetett be közvetlen szankciókat Oroszországgal szemben, de ezen a héten megduplázta az indiai áruk vámját – immár 50 százalékosra –, válaszul arra, hogy India orosz olajat vásárolt. A lépés dühöt váltott ki Újdelhiben. Trump azt követeli, hogy Putyin péntekig egyezzen bele a tűzszünetbe, különben az USA olyan országok ellen is vámokat vezet be, amelyek orosz energiahordozókat vásárolnak – ezzel fokozva a nyomást a Kremlre.

Putyin többször is megerősítette, hogy háborús céljai változatlanok: Ukrajna mondjon le a NATO-tagságról, fogadja el semleges státuszát, valamint ismerje el a Krím és négy másik kelet- és dél-ukrajnai régió elvesztését.

Donyeck és Luhanszk egyes részei már 2014 óta orosz megszállás alatt vannak, miután a Kreml szította a szakadár felkelést a Krím elfoglalását követően. 2022 szeptemberében Putyin bejelentette: a négy ukrán régió „örökre” Oroszország része – még akkor is, ha Moszkva máig sem tudta teljesen ellenőrzése alá vonni ezeket a területeket.

A források szerint egyelőre az is kérdéses, hogy Putyin hajlandó lenne-e részt venni egy háromoldalú találkozón Trump és Zelenszkij társaságában, még akkor is, ha már megállapodott az amerikai elnökkel. A héten azt nyilatkozta: nem zárkózik el a Zelenszkijjel való találkozótól, de szerinte jelenleg nem adottak a feltételek.

Trump csütörtökön újságírók előtt arról beszélt: akkor is hajlandó találkozni Putyinnal, ha az orosz elnök nem ülne le Zelenszkijjel – ezzel megkérdőjelezve a korábban felmerült háromoldalú tárgyalások lehetőségét. „Nem szeretem a hosszú várakozásokat” – fogalmazott Trump az Ovális Irodában. „Ők találkozni akarnak velem, és én mindent megteszek, hogy megállítsam a vérontást”. A Kreml külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov közölte: a felek már véglegesítik a találkozó részleteit, a helyszínt is kijelölték.

Budapest az egyik lehetséges befutó, és egész hamar összehoznák a találkozót

Jacqui Heinrich, a Fox News fehér házi tudósítója egy X-en közzétett bejegyzésében arról számolt be, hogy a Kreml Magyarországot részesíti előnyben, de még nem született döntés a találkozó helyszínéről.

A Vlagyimir Putyin orosz elnök és Donald Trump amerikai elnök közötti találkozót Szaúd-Arábiában, Törökországban vagy Magyarországon tarthatják, mivel a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsa szűkíti a lehetséges helyszíneket.

Magyarország neve kiemelten szerepel, mivel Orbán Viktor miniszterelnök szoros kapcsolatot ápol mind Putyinnal, mind Trumppal, és korábban jelezte, hogy országa kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból

– jegyezte meg az orosz portál. Jurij Usakov, Putyin külpolitikai tanácsadója szerint a találkozó időpontja és helyszíne már egyeztetve van.

Egy magas rangú fehér házi tisztviselő szerint Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozóját előzetesen a jövő hét végére időzítették, bár a pontos dátum még nem ismert – írja a Sky News. A helyszínről továbbra is egyeztetések folynak, de az Egyesült Arab Emírségek, Magyarország, Svájc és Róma is felmerült lehetőségként. A logisztikai részletek egyelőre képlékenyek, és sok a bizonytalanság.

Donald Trump Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is egyeztetett arról, hogy Róma – pontosabban a Vatikán – adhatna otthont a jövő heti Trump–Putyin-csúcstalálkozónak – értesült a Sky News olasz kormányzati forrásokra hivatkozva. A tárgyalások lehetőségét megerősítették, ám a TASZSZ orosz hírügynökség időközben elutasította Olaszországot mint lehetséges helyszínt. A római kormány hivatalosan nem kommentálta az értesüléseket, ahogy a Vatikán és az amerikai nagykövetség sem reagált.

Az olasz külügyminisztérium szóvivője ugyanakkor a Sky Newsnak úgy nyilatkozott: Antonio Tajani külügyminiszter szerint bárhol és bármilyen formában induljon is el az őszinte diplomáciai párbeszéd Oroszország és Ukrajna között, Olaszország kész segíteni azt konstruktívan.

Magyarország kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróságból

Magyarország április elején döntötte el, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból, melyet Benjamin Netanjahu érkezésére időzítettek. Izrael miniszterelnöke ellen háborús bűnök és emberiség elleni bűncselekmények miatt adtak ki 2024 novemberében elfogatóparancsot. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kilépést azzal indokolta, hogy az ICC politikai szervezetté vált, döntéseit pedig „a kicsinyes politikai bosszú motiválja”.

Vlagyimir Putyin ellen 2023 márciusában adott ki elfogatóparancsot a Nemzetközi Büntetőbíróság. A gyanú szerint az orosz elnök személyesen felelős ukrán gyermekek jogellenes deportálásáért és átszállításáért Oroszországba. Az ICC döntését követően a Kormányinfón is felmerült a kérdés: Letartóztatnák-e Magyarországon Vlagyimir Putyint? Gulyás Gergely akkor elmondta, hogy Magyarországon a magyar jogrendnek tudnak érvényt szerezni, ez alapján nem tudnák letartóztatni az orosz elnököt, mert nincs kihirdetve az ICC-statútum. A tárcavezető részletezte: dualista alapon állunk, nemzetközi egyezmény elfogadása önmagában nem válik a belső jog részévé, csak ha kihirdetik, ami azért nem történt meg, mert a magyar alkotmánnyal ellentétes az egyezmény.

(Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök és Donald Trump amerikai elnök 2017. július 7-én Hamburg, Németországban. Fotó: Carlos Barria / Reuters)

index







0
0
0

hírek innen, onnan

Különleges kalapok lepték el a Szigetet: így védekeznek a hőség ellen a fesztiválozók – fotók

Augusztus 11-én hivatalosan is elstartolt az idei Sziget fesztivál, így a budapesti Hajógyári-sziget ismét világsztárok, színes programok...

A kor nem akadály: Baka András a rendszerváltás óta megválasztott legidősebb államfő

A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az...

A szerelem akkor toppan be, amikor a legkevésbé várod: Ez a 3 csillagjegy igazi love story-ba csöppen a hétvégén

A hét vége teljes fordulatot hozhat a szerelemben bizonyos csillagjegyek számára. Egy teljesen hétköznapi beszélgetés vagy egy olyan...

"Robbie Keane? Meglep, hogy még senki nem könyörgött neki, hogy vállalja el a csapatát" - a volt Fradi-edző továbbra is munkanélküli

Robbie Keane két különböző országban is bajnoki címet nyert edzőként, a Ferencvárossal pedig az Európa Ligában is fontos nemzetközi...

Megszűnik egy ismert tévészolgáltatás Magyarországon – ha ezt használod, váltanod kell

November 30-án megszűnik a One Földfelszíni TV, ezért a jelenlegi előfizetőknek másik tévézési lehetőséget kell keresniük. A...

Nem tetszik az V. kerületi fideszes polgármesternek, hogy a kormány fontos köztereket adna vissza a fővárosnak

Karácsony Gergelyék szerint azonban mindez a törvényes rend helyreállítása.

Emelkedik az olaj ára, gyengül a forint

Továbbra is a geopolitika és az olajár a devizapiacok fő mozgatórugója, a hét sztárja azonban az amerikai júliusi inflációs adat lesz,...

Ennyibe kerül mobil klímát kölcsönözni – kiakadtunk az áraktól

Megnéztük, mennyibe kerül kibérelni egy mobil klímát a legforróbb nyári hetekre. Mutatjuk milyen helyzetekben éri meg mégis a kölcsönzés.

A szado-mazochizmus: betegség vagy szexuális játék?

A legtöbb tudományos kutatás abban egyetért, hogy a BDSM körül van egyfajta szociális stigma, azonban önmagában nem utal...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik

Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Dante pokla a mennyország ahhoz képest, ahonnan ez a zseni visszatért

Fél éve megoperálták az Achillesét, alig hat hetet tudott edzeni.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?

Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0