Ezt olvasta már?


2021-ben 11,06 milliárd köbméter földgázt fogyasztott Magyarország

Tavaly a hazai felhasználók által elfogyasztott földgáz mennyisége elérte a 11,06 milliárd köbmétert, a lakossági fogyasztók 12 százalékkal több földgázt használtak fel, mint 2020-ban, ez idő alatt a nem lakossági felhasználás 4 százalékkal nőtt.


hirdetés

 

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és az FGSZ Földgázszállító Zrt. együttműködésében kilencedik alkalommal jelent meg összefoglaló, amely a legfontosabb magyar és nemzetközi szállítási rendszerüzemeltetői adatokat tartalmazza.

A köleményben hangsúlyozták, a földgázszállító- és elosztórendszer zavartalan működésének, valamint a földgáztárolók töltöttségi szintjének köszönhetően az ország ellátásbiztonsága továbbra is folyamatosan biztosított volt.

Kifejtették, az év során több jelentős változás is megfigyelhető volt a hazai földgázrendszer működésében. 2021 áprilisával megszűnt a szerbiai irányú tranzitforgalom, valamint a regionális energiapiaci változások miatt jelentősen, mintegy 80 százalékkal csökkent az importált és exportált gáz mennyisége.

Megváltoztak 2021-ben a sok évtizedes szállítási irányok is, a korábban jellemző Ukrajna-Magyarország beszállítási útvonalat felváltotta a Szerbia felől történő beszállítás. Az ukrán határponton október 1-jén már nem érkezett szerződött orosz forrás, jelentősen nőtt viszont a Romániából érkező import, továbbá december vége óta Horvátországból is kap földgázt Magyarország - írják a közleményben.

A hazai lakossági árszint az EUROSTAT adatok alapján az egyik legalacsonyabb volt az EU27-ek körében, kiváltképp annak köszönhetően, hogy szinte az összes lakossági fogyasztót 2014 óta változatlan díjszabás mellett az egyetemes szolgáltatók látták el - tájékoztatott a MEKH.

A kiadvány, valamint a kapcsolódó táblázatok a MEKH és az FGSZ Zrt. honlapján elérhetők.

 







0

hírek innen, onnan

Orvosmeteo: keleten hózápor, nyugaton napsütés

Kettészakad az ország időjárása vasárnap, a frontérzékenyek panaszai azonban némiképp enyhülnek.

Itt vannak azok az autók, amiket az igazán gazdagok vesznek Magyarországon

Pénteken érkeztek a friss magyarországi autóértékesítési statisztikák, akkor megnéztük, hogy mi mozgatja a teljes piacot, mi áll...

A bazsalikom lélektisztító. 9 gyógynövény lelki hatása – a hiedelmek szerint

A legkorábbi fennmaradt kínai gyógyászati könyvből tudjuk, hogy az akkori gyógyítók már időszámításunk előtt a kámfor és a...

Sokkal olcsóbb is lehetne a gáz, Magyarországon, mégsem lesz: miért csinálják ezt velünk?

Holoda Attila olajmérnök, korábbi energetikáért felelős helyettes államtitkár szerint akár már most is lehetne csökkenteni a gáz árát.

Brutálisan szexi a skót sztárfocista formás mellű barátnője - galéria

A Manchester United futballistája mellett tízezrek rajonganak a szőke üzletasszonyért.

Beválasztották a Hírességek Csarnokába a magyar származású futballkapust

Beválasztották az Egyesült Államok nemzeti labdarúgó Hírességek Csarnokába a magyar származású kapust, Tim Howardot. Hivatalos...

Sírt ma már? Videón, ahogy a cég 44 év után búcsúztatja Jánost

Az egyik hazai cégnél díszsorfallal és vastapssal búcsúztatták a kollégák a több mint négy évtized után nyugdíjba vonuló Marosházi...

0

Sport

Óriási botrány tört ki a kézilabda vb-n Norvégiában

Még a világ egyik leggazdagabb országában sem lehet mindent megcsinálni a szurkolókkal. Hatalmas a felháborodás.

A szakportál szerint a magyar válogatott tehetsége a leggyengébb játékos csapatában

Nyáron érkezett az angol élvonalba, de kiszorult a kezdőcsapatból.

A házigazda németekkel került egy csoportba a magyar válogatott

Kisorsolták a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörét.

Sós Csaba szinte esélytelennek tartja Hosszút az olimpián, Milák kinyomja neki a telefont

A magyar úszóválogatott kapitánya elmondta: Milák komoly pénzt kap a felkészülésre, mégsem ugrott még medencébe.

Szelfibotrány tört ki a kézilabda vb-n - óriási a felháborodás

Ahány nap, annyi hisztéria a norvég válogatott körül. Egymást szidják, miközben vb-t rendeznek.

Kőkemény csoportba került a magyar válogatott a foci-Eb-n

Kiderült Szoboszlai Dominikék június 15-én hol kezdik meg szereplésüket.

Marco Rossi elmondta, minek örült az Eb-csoportok sorsolása után

A magyar válogatott szövetségi kapitánya azt is elárulta, melyik ellenfelet tartja a legerősebbnek.

Az MLSZ-elnök szerint cél továbbjutni a csoportból, a szövetségi kapitány szerint álom

Csányi Sándor szerint cél továbbjutni az Európa-bajnokságon a csoporkörből, Marco Rossi szerint két lábbal a földön kell maradni. Összeszedtük a fontosabb nyilatkozatokat a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörének

Az erős havazás miatt kaotikus a helyzet, elmarad Schäfer Andrásék bajnoki mérkőzése

A müncheni repülőtér hosszú órák óta nem fogad és nem indít járatokat.

Katasztrofális vereséget érdemelt volna a siralmasan játszó Manchester United

A Premier League rekordbajnokának megkegyelmezett a Newcastle United.

Elképesztő meccsek jönnek Szoboszlaiéknak, újra összecsapunk a most borzalmas németekkel

Nagyon kemény csoportba kerültünk, de nem lehetetlen a továbbjutás. 2024. június 15-én, Kölnben kezdjük meg az Európa-bajnoki szereplést.

0

Bulvár

Figyelem, jön a nagy hó ezeken a településeken - Mutatjuk, melyik országrész készülhet

Az ország bizonyos régióiban komoly havazás várható, máshol viszont 18 fok is lehet.

Azt írja a szemérmetlen kormánylap, hogy „Orbán Viktor hóesésben sütötte el a hatlövetűt”

Foci, ninja, tank, holland, pénzromlás, hóesés – ezt mind a kormányfő lőtte szép ruhában.

Ez történik miután letörlöd magad Facebookról

Az egész életünket körbehálózta már a social media: Facebookon éljük a mindennapjainkat a munkánktól kezdve a vásárlásainkon át egészen a baráti beszélgetéseinkig, Instán gyűjtjük a kis „személyes blogunkh

Brutális kemény kommentek záporoznak német oldalakon, hogy Magyarország lesz többek között az ellenfelük az Eu...

Kiderült, kiket kell legyőznünk a csoportkörben, és meglehetősen érdekesen fogadták a német drukkerek a csoportbeosztást.

Valami egészen elképesztő dolog történik a 65 év feletti magyarokkal

Sűrű hetek vannak a magyar idősek mögött. December 1-jén megjelent a kormányrendelet a Magyar Közlönyben, melyből az derült ki, hogy 2024. január elsejétől 6 százalékkal emelik az öregségi nyugdíjat. Most pedig

Óriási botrány tört ki a kézilabda vb-n Norvégiában

Még a világ egyik leggazdagabb országában sem lehet mindent megcsinálni a szurkolókkal. Hatalmas a felháborodás.

Újabb botrány: Orbán Viktorral akart találkozni Ukrajna volt elnöke, de a titkosszolgálat közbelépett

Az SZBU azt állítja: jó okkal akadályozták meg azt, hogy Petro Porosenko Magyarországra jöjjön.

Először fürdött az új bikinijében a nő: mindenki röhögött, amikor kijött a vízből - Fotók

Rossz választás - utólag már nem nehéz ezt kijelenteni. Igaz, attól is függ, honnan nézzük.

Éjszaka jött a hír, ami minden idős ember életét megváltoztatja

Megjelent a januári hat százalékos nyugdíjemelésről szóló kormányrendelet az éjszaka a Magyar Közlönyben. A nyugdíjasok szerint korai megbecsülni, hogy a hat százalékos emelés elég lesz-e ahhoz, hogy az idősek

Ijesztő ok miatt halt meg a rendőrautóban a Gödnél elfogott sofőr

Drogozhatott az autós, aki meghalt, miközben rendőrök igazoltatták Gödnél.

0