Ezt olvasta már?


Fontos mérföldkövek a gyerekkorban a rajzok mentén

Bármelyik gyereket megkérdezzük, hogy szeret-e vagy szokott-e rajzolni, szinte mindegyik igennel felel. A különbség csak a fejlődés ütemében fellelhető, és szülőként a legtöbb, amit tehetünk a haladás érdekében, hogy bátorítjuk, és a megfelelő eszközöket adjuk a gyermekünk kezébe.


hirdetés

A rajzolás mutatja a gyerek fejlettségi szintjét. Nézzük meg, hogy melyek ezek a mérföldkövek a rajzolásban.

Az első firkától a felismerhető rajzig

Az első rajzok, amelyek jellemzően egy éves kor után készülnek, nem előre kigondolt ábrák. Ekkor még csak megismerkedik a színekkel, érdeklődve vizsgálja, hogy a zsírkréta nyomot hagy a papíron. Jó, ha minél nagyobb papírt választunk, mivel ebben a korban még nem fogják megérteni a határokat, így azt sem, hogy nem szabad lerajzolni a papírról.

Két éves kor után jön a következő mérföldkő. Az irka-firkát felváltják a körök, kacskaringók, a láthatóan vezetett vonalak. Ekkor már megérti a kétéves, hogy az, ami a papíron látszik, az jelentéssel bír. Meg is nevezi, és jól figyeljünk, amikor ezt teszi, mert ezek a rajzok a legtöbbször csak az ő számára értelmezhetők.

További egy évet kell várni arra, hogy kialakuljon a szimbolikus gondolkodás. Ez a következő mérföldkő a gyermek rajzain is tetten érhető. A folyamat során először tudatosan eltervezi, hogy mit fog rajzolni, majd igyekszik olyat alkotni, amely a megnevezett tárgyhoz a leginkább hasonlít. Hatalmas fejlődés ez az ő életében, amely 3-5 éves kor között zajlik. A folyamat vége felé elkezdik érdekelni a betűk, és örömmel veti papírra a nevének kezdőbetűjét.

Miben van hasznára a rajz gyermekünknek?

Fejleszti a szem-kéz koordinációt és a problémamegoldó készséget. Ezenkívül elősegíti a szimbolikus gondolkodást. Ezek éppen az iskolakezdéshez szükséges képességek.

Rajzolás közben működik a képzelőerő, amely a mesék során átélt élményeket eleveníti fel.

Terápiás jelleggel is alkalmazható a rajzolás. Van úgy, hogy egy-egy problémáról nem szívesen beszél, vagy még nem elég fejlett a szókincse ahhoz, hogy megfogalmazza a gondolatait. Ilyenkor vegyünk elő papírt és ceruzát. A rajzokból mi információt nyerhetünk, gyermekünknek pedig kiváló stresszoldó.

A szülő hozzáállásának szerepe a rajzolásban

A gyermeki kreativitás határtalan, ezt a gondolatot tartsuk észben akkor is, ha egy rózsaszín fát vagy zöld felhőket találunk a papíron, amelyet büszkén mutogat nekünk. Az alkotásra, amit megmutat nekünk büszke, és megérdemli, hogy időt szánjunk rá. Ahelyett, hogy egy „Ügyes vagy” kijelentéssel elengedjük a gyereket, mondjunk pár személyre – vagy rajzra – szabott gondolatot is. Dicsérjünk meg konkrétumokat. Például: „tetszik, hogy ilyen sok színt használtál”, vagy „nézd, milyen sok kört rajzoltál, és milyen jó, hogy ilyen különböző mindegyik!”

A lényeg az, hogy bátorítsuk a gyereket, adjunk pozitív visszajelzéseket a számára, hiszen abban, amit ő a papírra vet, saját maga is benne van.

(x)







0

hírek innen, onnan

A játékvezető és a német válogatott túl nagy falat volt Marco Rossi együttesének - ám a továbbjutásra még van esély

A magyar válogatott önmagára talált a Svájc elleni vereség után, sokkal jobban futballozott, mint az első Eb-meccsén, a helyzetei is...

Nem sikerült a bravúr, a németek nem akartak hibázni

Az Európa-bajnokság első csoportkörében Németország 5-1-re legyőzte Skóciát, Magyarország 3-1-es vereséget szenvedett Svájctól....

Felrobbant egy jelzőlámpa a VII. kerületben, hárman megsérültek

Az okot egyelőre keresik, a sérülteket mentő vitte kórházba.

Nagyot javult a magyar válogatott, de ez kevés volt a németek ellen, akik 2–0-ra nyertek

A németek vezető gólja előtt Orbán átesett a labdán, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot. Több lehetőség is volt az...

A hamburgi dráma után mindkét csapat versenyben maradt

A horvátok fordítottak, az albánok egyenlítettek az őrült mérkőzésen

Tényleg észak-koreai katonák mennek most az ukrán frontra? Egyértelmű válasz jött Moszkvából

Mivel Oroszország és Észak-Korea ma kölcsönös védelmi megállapodást írt alá és az orosz agresszióra válaszul az ukrán hadsereg...

Újra szomorkodhatnak a magyarok: nagyon nem alakul jól ez az Eb, a második meccs is elment

Magyarország második meccsét is elveszítette az Eb-n. A német 2-0-ra nyertek.

Három perc hosszabbítás

90. perc: már a ráadás perceiben járunk, hamarosan véget ér az összecsapás. (Sport)

Német sárga

88. perc: Csoboth harcolt ki egy szabadrúgást, Mittelstadt „jutalma” egy sárga.  (Sport)

Hősies küzdelemben kapott ki a válogatott, de nincs még veszve minden az Eb-n

A németek ellen csak helyzetekig jutottak Szoboszlaiék.

Lekoppinthatjuk ezt az ötletet a szomszédból, jól járna Budapest is

Az osztrák főváros mindig híres volt zöld programjairól. Most kísérleti projektet indítottak a belvárosba való behajtással kapcsolatban.

BRFK: negyvenkét körözött embert fogtak fel júniusban

A BRFK célkörözési osztálya rendszeresen szervez hasonló akciókat.

Sport

Itt nézheti meg a magyar szurkolók hátborzongató, fantasztikus vonulását Stuttgartban

Egy kicsit most mindenki Németországban érezheti magát.

Kirúgta a pilótáját a Red Bull

Már a hétvégi Spanyol Nagydíjra is hatása van a döntésnek.

Döbbent németek nézik, ahogy zeng az Éjjel soha nem érhet véget - videó

A hazai szurkolók most ismerkednek a dallal. Tetszik nekik.

Bajnokok Ligája: ellenfelet kapott a Ferencváros

Ahogyan azt korábban jeleztük, szerda délben Nyonban megtartották a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének sorsolását. A sorsolásban érdekelt volt a magyar […] A Bajnokok Ligája: ellenfelet kapott a Ferencváros

Rossi több helyen is változtat a kezdőcsapaton, beszólt az Ádám Martint kritizálóknak

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint az esélytelenség motiválhatja a magyar válogatott játékosait szerdán a házigazda németek elleni, szerdai Európa-bajnoki csoportmérkőzésen. […] A Rossi több helyen is vált

Libabőr: ellepték a magyar szurkolók Stuttgartot – videó.

Elindultak a drukkerek a stadion felé.

Németország-Magyarország: a magyar válogatott várható kezdőcsapata

Mint ismert, a magyar válogatott szerdán 18 órától Németország ellen játszik az Európa-bajnokságon. Marco Rossi szövetségi kapitány elárulta, 2-3 helyen […] A Németország-Magyarország: a magyar válogatott várh

Rossi a németek elleni meccs előtt: Sok idióta ül a billentyűzet mögött

Magyarország Németországgal játszik az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, a meccs előtti sajtótájékoztatón több témát is érintett Marco Rossi szövetségi kapitány.

Drámai döntetlen Hamburgban

Horvátország fordított, de az albánok ezúttal pontot tudtak menteni

Fontos kimaradók Marco Rossi csapatá-ban, így állhatunk fel a németek ellen

Szerdán, azaz ma este hat órától a magyar labdarúgó-válogatott ismét pályára lép az Európa-bajnokságon.

Nem volt fault? A németek megszerezték a vezetést a mieink ellen - videó

Sajnos a németek Jamal Musiala révén megszerezték a vezetést a magyar válogatott ellen a 22. percben. Más kérdés, hogy a gól előtt Ilkay Gündogan mintha szabálytalankodott volna a menteni igyekvő Willi Orbánnal szem

„Öld meg az összes…” - antiszemita rigmusok az Eb-mérkőzésen

A horvát és az albán szurkolók a két csapat Eb-mérkőzésén antiszemita rigmusokat skandáltak.

0

Bulvár

A fanszőrzetnek szerepe van. 10 megdöbbentő szex különlegesség

Az emberek többsége 17 éves korában csinálja először, élete során átlagosan 4-6 emberrel és a házasság után körülbelül heti egyszer.

Meglepő határozatot hozott Orbán Viktor: indoklás nincs, júliustól lép életbe

Július elsejével felmentette dr. Bene Ildikót, az országos kórházfőigazgató-helyettest Orbán Viktor.

Poénból csináltatott DNS-tesztet a lány, majdnem elájult, amikor meglátta a végeredményt

Rég eltemetett családi titokra derített fényt, ráadásul teljesen véletlenül.

Házépítés közben bukkant aranykincsekre egy nógrádmegyeri család, nem tartották meg

A kincset az első megdöbbenés után átadták a rendőrségnek.

Visszahívják a nyugtatót, amit a magyarok is gyakran szednek

A Nemzeti Népegészségügyi- és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) azonnali hatállyal kivonta a forgalomból a Frontin nevű alprazolám hatóanyagú nyugtató egyes tételeit.

Újabb bomba robban? Az ügyészség holnap rendkívüli tájékoztatót tart Magyar Péter hangfelvételéről

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök délelőtt sajtótájékoztatót tart a volt igazságügyi miniszter magánbeszélgetését tartalmazó hangfelvétellel kapcsolatos nyomozás jelenlegi állapotáról.

Évekig is hánykolódnak az óceánon a fizetés nélkül magukra hagyott tengerészek

Abban az álomban ringatják magukat, hogy egyszer majd megjön a bérük.

Túl kemény lesz a törölköző mosás után? Ezt a hibát követik el a legtöbben

A törölközők keménységének több oka is lehet mosás után. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat és a lehetséges megoldást is.

A DK feljelentést tesz Orbán Ráhelék egymilliárdos influenszer-partija miatt

A Magyar Turisztikai Ügynökség utaztatta Budapestre a sokmilliós követőtáborral rendelkező nemzetközi csapatot.

0