Ezt olvasta már?


Ír-magyar - Rossi a játékosok hozzáállásával elégedett volt

Marco Rossi szövetségi kapitány az Írország vendégeként kedden elszenvedett 2-1-es vereség ellenére elégedett volt a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak hozzáállásával a dublini barátságos mérkőzésen.

 

"Az eredménnyel nem lehetek elégedett, de a döntetlennel sem lettünk volna azok, mert sok lehetőségünk volt. Nem érdemeltünk vereséget, Írországnak mindössze két helyzete volt, de mindkettőből gólt szerzett" - mondta a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető, aki szerint mindkét bekapott gólt hiba előzte meg, melyekből tanulni kell.

Rossi hozzátette, hiba és hiba között is van különbség, az elsőnél elcsúszott a védekezés, a másodikról pedig úgy vélekedett, a hosszabbításban saját szögletből nem lehet ilyen gólt kapni, mert ha nem lehet győzni, akkor inkább el kell fogadni a döntetlent, minthogy vereség legyen a vége.

"Hiába volt 14 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozatunk, tudtuk, hogy nem vagyunk sem Anglia, sem Németország, éppen ezért ez a jó széria nem jelentett nyomást a csapaton. Ma semmi komoly nem történt, mert az együttes hozzáállása megfelelő volt. A futballban természetesen az eredmény a legfontosabb, de ez a meccs akár fordítva is alakulhatott volna, akkor pedig teljesen más arcok fogadtak volna" - mondta Rossi, aki szerint összességében sok apróság járult hozzá, hogy végül 2022 szeptembere után ismét kikapott a válogatott. Ilyennek nevezte, hogy fizikális problémája volt Nego Loicnak, Lang Ádámnak és Dárdai Mártonnak is, ráadásul utóbbit már nem tudta lecserélni, mert addigra mind a hat lehetőségét kihasználta.

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik teljesítményét közepesnek értékelte Rossi, aki szerint a Liverpool klasszisa csinált jó dolgokat, de voltak hibás passzai, ami vele is előfordul.

"Eldöntöttem a kapusposztot, de majd az első Eb-meccsen megtudja mindenki. Ami fontos, hogy ebben a pozícióban mindenképpen biztonságban vagyunk" - válaszolt az MTI kérdésére Rossi azok után, hogy az első félidőben Gulácsi Péter, a másodikban Dibusz Dénes védett.

Kollégája, John O'Shea fantasztikus érzésnek nevezte, hogy saját hazájának válogatottját először vezette győzelemre. Szerinte a siker értékét növeli, hogy egyes játékosai már három hete nem játszottak, emiatt biztos benne, hogy akár még jobb teljesítményre is képesek lettek volna a tanítványai. Kiemelte, a márciusi két találkozóhoz képest sokat javult az ír válogatott játéka.

A dublini 2-1-es vereséget követően a magyarok szombaton a debreceni Nagyerdei Stadionban tartják a kontinensviadal főpróbáját az izraeli csapat ellen.

 

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Mi történik a felszín alatt? A talajszkenner, ami átlát a barázdákon

A modern talajszkennelés és a rétegenkénti monitoring végre láthatóvá teszi az anyag- és energiaáramlást.

Megérkeztek a részvételi adatok: délután 5 órakor már 74,23 %-os volt

Az ötórás részvételi adatok is nyilvánosak.

Sikeresen leadták az Izlandon élő magyarok szavazatait

Arra jutottak, hogy az egyetlen lehetőségük, ha valaki összegyűjti, hazahozza és leadja a szavazatokat.

Összeomlott Puskás Peti felesége, pszichológushoz jár

Puskás-Dallos Bogi elismerte, hogy az elmúlt időszakban lelkileg mélypontra került. Komoly belső küzdelmekkel kellett szembenéznie. Az idei...

Ezt iszod minden nap? Lehet, hogy pont emiatt nem fogysz

Hiába figyelsz az étkezésre, számolod a kalóriákat, és próbálsz tudatos lenni – van egy ital, ami észrevétlenül keresztbe tehet az...

Öt órakor is megdőlt a részvételi rekord, 74,23 százaléknyian mentek el

Egész napos rekorddöntést figyelhetünk, az elmúlt évtizedekben nem látott mértékben mennek az emberek szavazni.

74,23 százalék a részvételi arány délután 5-kor

2022-ben ugyanekkor 62,92 százalék volt az országos részvételi arány. A mostani 74,23 százalék 5 587 935 szavazót jelent, a legtöbben,...

17 órakor 74,23 százalék volt a részvételi arány országosan

A 17 órás adatok szerint tovább nött a részvételi arány országosan.

Rekordot döntött a részvétel, Török Gábor szerint a 80 százalék sem elképzelhetetlen

A választáson délután három órára a részvétel elérte a 66,01 százalékot, ami Török Gábor politológus szerint történelmi. A...

Szörnyű részletek a Váci úti felüljárónál történt halálos balesetről

Halált okozó közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt indítványozta a Fővárosi Főügyészség annak a 25 éves török...

A 90-es évek egyik legszebb hollywoodi színésznője volt: 67 évesen így fest most Madeleine Stowe

A 90-es évek Hollywoodjában kevés olyan női sztár volt, aki annyira elegáns, természetes és egyszerre rejtélyes kisugárzással...

Hivatalos, itt a választási rekord! Soha nem szavazott még ennyi magyar: itt a 17 órai adat

Megdőlt a részvételi rekord, 74,2 százaléknyian adták már le a szavazatukat a választáson.

0

Sport

Fury-parádé a ringben, a visszatérő Cigánykirály szétverte az Orosz Bombázót

A brit bunyós 476 napos kihagyást követően elindult a csúcs felé, majd Anthony Joshuával egymásnak üzengettek.

Áll a bál Szegeden: az elzavart klasszis komoly vádakkal állt elő a klub ellen

Szombaton jött a hír, hogy a kézilabdacsapat szerződést bontott Jim Gottfridssonnal.

„Olyan volt a hangulat, mintha a saját temetésemen lettem volna”

Karrierje egyik legfájóbb vereségére emlékezett vissza Neymar.

Egymásnak estek a játékosok Barcelonában, Lamine Yamal reakciója olaj a tűzre

Hansi Flick külön kitért Yamalra is a katalánok szombati bajnokija után.

Szoboszlai Dominik volt a motor, azt mondják, többet futott mint Mac Allister az egész szezonban

Most békében volt a közönséggel, ha siker van, nincs veszekedés.

Megsérült a ketrecharcos, majd pillanatokkal később egy óriási KO-val világbajnok lett

Őrült forgatókönyv után van új világbajnoka a UFC-nek.

Szoboszlai Dominik lefutballozta világbajnok csapattársát

A Liverpool magyar válogatott sztárja újra megmutatta, hogy szinte minden poszton extra teljesítményre képes.

Három vereség után újra győzött a Liverpool, a Fulham ellen begyűjtötte a három pontot

Szoboszlai végig a pályán volt, Kerkez ezúttal nem kapott lehetőséget.

Mindig ugyanaz a nóta: ezért örülnek Liverpoolban a fontos győzelemnek

Közel egy hónap után nyert újra mérkőzést Arne Slot csapata.

NB I: Az MTK bravúrgyőzelmével két csapatot is szomorított, kettőt viszont felvidított

A hazai kék-fehérek a tíz tétmeccs óta veretlen zalaiakat verték magabiztosan.

0
0

Bulvár

Érvényes a szavazat, ha túllóg az iksz a körön? Sokan rosszul tudják

Indul a választás Magyarországon! Több kommentelő is feltette a kérdést, hogy mi történik, ha az iksz nem marad bent a körben, hanem erősen túllóg rajta.

Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek

Van olyan vármegye, ahol délután 1-ig egymillió ember adta le a szavazatát. A korábbi választások részvételi adatai a mostani közelében sincsenek.

Mátramindszenti voksolás: „Menjetek ki a cigánysorra, ott majd szétbasszák a pofátokat!”

Mátramindszenten kezdtük a vasárnapi nógrádi körutunkat, ahová azért mentünk el, mert lapunk jelzést kapott tervezett választási csalások, szavazatvásárlások lehetőségéről.

Roland mellett egy házaspár szavazott, aztán durva hangokra lett figyelmes a fülkében

Kínos hangok jöttek ki a szavazófülkéből, amire Roland reagált is, de nem úgy, ahogy gondolnád.

Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok

Közel 15 százalékponttal magasabb a részvételi arány, mint a legutóbbi országgyűlési választásokon.

Kronen Zeitung: Magyar Péter egy korrupciótól megmérgezett országot venne át üres államkasszával

Jelzésértékű lesz Európa számára, hogy ki nyer vasárnap Magyarországon, mert az is elválik az urnáknál, hogy új irányba kanyarodik-e a kontinens. Ha ki is kap a Fidesz, nem lesz könnyű kipenderíteni a hatalomból

Magyar Péter szerint több helyen úgy akarják megsemmisíteni az eredményt, hogy tiszásnak álcázva csalnak

A Tisza elnöke erről azután beszélt újságíróknak, hogy leadta a szavazatát. Felszólította a rendőrkapitányokat, hogy mindenhol tartassák be a törvényeket, és kijelentette, hogy a választási csalásokért több

Fury-parádé a ringben, a visszatérő Cigánykirály szétverte az Orosz Bombázót

A brit bunyós 476 napos kihagyást követően elindult a csúcs felé, majd Anthony Joshuával egymásnak üzengettek.

„Felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását” – Magyar Péter megerősítette kétharmados vállalásait

Magyar Pétert a reggeli szavazás után tartott sajtótájékoztatón kérdeztük.

Nádai Anikó nem csinál problémát abból, hova húzta az X-et: megmutatta szavazólapját

16 év után most megnyílt egy ablak – írta közösségi oldalán

A magyarkanizsai incidens jó eséllyel Putyin húsvéti ajándéka volt Orbánnak

Egy volt ukrán vezérőrnagy szerint a 4 kg-os robbanóanyag-mennyiség valószínűleg a magyarországi választások befolyásolására irányuló kísérlet volt. Az incidens valószínűleg az orosz katonai hírszerzés (GRU)

0