Jónak lenni jó! - Mintegy 100 millió forint gyűlt eddig össze
Folyamatosan érkeznek a felajánlások a közmédia jótékonysági kampánya, a Jónak lenni jó! javára, amelynek idei kedvezményezettje a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ). A közmédia jótékonysági kampányában vasárnap reggelig mintegy 100 millió forint gyűlt össze.
A Duna tévécsatorna műsorában elhangzott: folyamatosan érkeznek a felajánlások a közmédia ez évi jótékonysági kezdeményezésére.
Nagyné Berke Mónika, a MVGYOSZ szolgálatvezetője a műsorban azt mondta: a Jónak lenni jó egyik célja, hogy a befolyt összegből a meglévő szolgáltatások mellett olyan újak fejlesztését támogassa, amelyek megkönnyítik a látássérült emberek önálló életét. Ilyen például a vakvezetőkutya-kiképzés vagy segédeszközök, egyebek mellett fehér botok beszerzése. Olyan tankönyvek ellőállítása, amelyet a látássérült tanulók használnak: hangoskönyvek és pontírású könyvek készítése, valamint a látássérült emberek körében népszerű távszem, amelynek segítségével okostelefonon keresztül lehet bármikor segítséget kérni látóktól.
Törvény határozza meg, hogy ki számít gyengénlátónak vagy látássérültnek. Az MVGYOSZ ernyőszervezetként működik, az országban 21 tagegyesületet fog össze, több mint 10 ezer tagot számlál. Magyarországon több mint 82 ezer látássérült él - hangsúlyozta az MVGYOSZ szolgálatvezetője.
Szalai Ádám válogatott focista, a műsor jószolgálati nagykövete aláírt mezét ajánlotta fel a Jónak lenni jó! kampányra. A 86-szoros válogatott labdarúgó a műsorban nagy megtiszteltetésnek nevezte a felkérést. Mint mondta, fontos számára, hogy jelenlétével segítse a rászorulók mindennapjainak könnyebbé válását.
A Jónak lenni jó! jótékonysági akció minden évben az adományvonalra érkező támogatások mellett ismert emberek, szervezetek által felajánlott különleges relikviák eladásával, árverezésével is gyarapítja a támogatott szervezetnek gyűjtött összeget.
A különleges tárgyak többségét a Jónak lenni jó! honlapján lehet megtekinteni, a vásárlás menetéről a jonaklennijo@mtva.hu e-mail-címen lehet tájékozódni. Néhány különleges tárgyat pedig a közmédia vasárnapi egész napos műsorfolyamában bocsátanak árverésre.
Az MVGYOSZ tevékenységét bárki segítheti, 500 forinttal a 13600-as telefonszám hívásával és a 96-os azonosító megadásával vagy SMS-ben a 96-os szám elküldésével a 13600-as telefonszámra. Az adományok minden esetben a kedvezményezett szervezet számlaszámán jelennek meg, a közmédia pedig követi az adományok útját, hogy hitelesen közvetítsen az akció által elért eredményről.
A közmédia célja, hogy a rendelkezésére álló valamennyi eszközzel évről évre egy jó és nemes ügy mellé álljon. A hazai médiában egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően az elmúlt tíz évben több mint kétmilliárd forint jutott el a rászorulókat segítő szervezetekhez.
hírek innen, onnan
Trump bemutatott, és káromkodva küldte el melegebb éghajlatra a Ford egyik neki beszóló dolgozóját
A Ford dolgozója az Epstein-akták miatt szólt be az amerikai elnöknek, felfüggesztették az állásából.
Mészáros Lőrinc húszmilliárdért épít öt kilométer vasutat az iváncsai akkugyárhoz
Hadházy Ákos szerint a tönkrement akkumulátorgyárhoz kell az iparvágány.
Molnár László: Egészen biztos, hogy kormányzati szinten már 2013-ban tudták, hogy miket művelhet Juhász Péter Pál
Balog Zoltán minisztériuma volt az, ami tájékoztatást kért az ügyről majd' 13 évvel ezelőtt.
Sok helyen csak egyetlen szobát tudnak fűteni az extrém hidegben: most te is segíthetsz a bajba jutott családokon
Segítségre van szüksége a leginkább veszélyeztetett családoknak.
Brüsszel a családi adókedvezmények eltörlését és több adót követel
Nyilvánosak az erről szóló dokumentumok.
"Rögtön hívtam a mentőket" – életet mentett Kutas polgármestere
Ütő Szabolcsnak feltűnt, hogy a közmunkása nem jelent meg.
Elhunyt Orosz István, gyászol a filmvilág
76 éves volt a legenda.
Véget ért a főváros átvilágítása, de rejtély, mit szakértett havi 2,7 millióért a volt ÁSZ-elnök, és ez hogyan hasznosult
Az év végével a Fővárosi Önkormányzat átvilágításával megbízott volt ÁSZ-elnök, Domokos László megbízatása is véget ért, aki...
Történelmi bejelentést tett a magyarok egyik kedvenc autómárkája
A Honda bejelentette, hogy megújítja logóját. A Honda autóit jelképező ikonikus H-jel 1963-ban került bevezetésre, az évek során azonban...
Sokkoló fotó, nagy a baj: Vasvári Vivien a kórházból jelentkezett be
Aggodalmat keltő fotó jelent meg Vasvári Vivien Instagramján.
Óriási nyomás alatt Grönland – most kimondták, kit választanak
Grönland miniszterelnöke nyíltan kimondta, hogy ha választani kellene az Egyesült Államok és Dánia között, egyértelműen Dániát...
Már tavaly nyáron a rendőrséghez kerültek a Szőlő utcai bántalmazásról szóló videók, de elévülés miatt nem indult eljárás
Juhász Péter expolitikus decemberben hozta nyilvánosságra a felvételeket, de a hatóságok már hónapokkal korábban látták őket. A...
Sport
Szégyen Szolnokon: elcsalták a véghaj-rát, majd kiosontak a teremből a bírók
A Szolnok az utolsó pillanatig esélyes volt a továbbjutásra egy NBA-bajnokkal is felálló olasz ellenfele ellen.
Egyre nagyobb az esély arra, hogy Tóth Alex a világ legerősebb bajnokságába igazol
Egyre közelebb áll ahhoz a két klub, hogy megegyezzen Tóth Alex átigazolásában.
Szétszakadt a Real Madrid: a szurkolók átkozódnak, több játékos el sem köszönt Xabi Alonsótól
Xabi Alonso elküldése palotaforradalmat indított el a királyi gárdánál.
Kitörhetett a játékosuralom a Real Madridnál, ezért kellett távoznia Xabi Alonsónak
A vezetőség egyetlen konfliktusban sem állt ki mellette.
A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót
Xabi Alonsót nagyjából fél év után kirúgta a Real Madrid. A Leverkusenben csodát tevő fiatal edzőnek elsősorban nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, hanem azért, mert a Real Madrid épp azt nem adta meg az
A Liverpool és az ellenfél edzője is Szoboszlai hibájáról beszélt
A gyönyörű gólja után nagyot hibázott Szoboszlai Dominik az FA-kupában.
„Elfogadhatatlan” – kiderült, mi történt a Liverpool öltözőjében Szoboszlai hibája után
Csapattársa elmondta, mit tett a magyar játékos a Barnsley elleni meccs félidejében.
Détári keményen beleállt Szoboszlaiba: Nem vagyok elájulva tőle!
A korábbi világválogatott szerint kevés, amit a Liverpool klasszisa nyújt.
Kinevezték az MU új edzőjét, Klopp szenzációs visszatérése a téma - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
A Veszprém világklasszisa kihagyja az Eb-t, súlyos veszteség érte a címvédő franciákat
Az előző tornán MVP Nedim Remili ezúttal sérülten csak szurkolhat honfitársainak.
Haaland keresztbe tett neki, mégis tovább szárnyal a Manchester City új sztárja
Pep Guardiola együttese megnyerte az angol Ligakupa-elődöntő első meccsét.
Bulvár
Azonnal megakadt a Hír TV műsora, olyan hangzott el az adásban, aminek nem kellett volna, már meg is nézhetők az erről szóló videók?
Az adásban hirtelen érdekes dolgot kezdtek el firtatni.
Két éve vár térdprotézis-műtétre egy budapesti nő, közben az orvosa nyugdíjba ment
Térdprotézisre jelenleg is több mint 14 ezren várakoznak idehaza. Erzsébet 2024 elején kapott időpontot 2026 végére, de már korántsem biztos abban, hogy egyáltalán szerepel még a várólistán.... Takács Péter áll
Megdöbbent egyik olvasónk a januári nyugdíja láttán – utánajártunk, mi történt
Bár a minimálbér már januártól emelkedett, a nyugdíjnál csak februártól lesz magasabb a végrehajtás alatt állóknak mindenképpen járó minimális összeg.
Most kaptuk: óriási a pánik a Baross utcánál, mindent elleptek a rendőrök és a tűzoltók
Egyelőre nem tudni, mi történhetett.
3 csillagjegy, akinek óriási szerencséje lesz 2026-ban
2026 három csillagjegy számára a kedvező fordulatok éve lehet. Nem a hirtelen csodák, hanem a jókor érkező lehetőségek, a megérzések pontossága és a szerencsés egybeesések hozzák el azt az időszakot, amikor az
Az ónos eső után jön az újabb csapás, az időjósok figyelmeztetnek, erre nagyon kell vigyáznunk a napokban a legfrissebb időjárás-előrejelzések szerint
Még napokig tombolnak a mínuszok, de van valami, amitől jobban kell tartanunk a hidegnél – Időjárás-előrejelzés.
Aggódnak a barátok Lakatos Márkért, miután kitálalt a férje átvert svájci szeretője – Érdekházasság áll a háttérben?
Veszélyes, egy igazi bűnöző - ezt állítja Lakatos Márk férjéről a kubai fiatalember egyíkori svájci szeretője. A Blikknek nyilatkozó férfi, Peter Josipovic szerint az Alain néven ismert Irain Gainza kihasználja a
„Öt éve nem szexelünk.” – Férfiak, hogyan éltek boldogan egy szexmentes házasságban?
Vannak férfiak, akik testiség nélkül is elégedettek a kapcsolatukkal. Hogyan lehet boldogan élni egy szexmentes házasságban megcsalás nélkül?
Kiszivárgott a titkos papír, olyat találtak a Fidesz-kongresszus után a földön, amin most az egész ország röhög
Egy földre hullott papírlap elég volt ahhoz, hogy országos mém legyen belőle. Ami rajta állt, azon most milliók nevetnek.
Ritka alkalom, Gulyás Gergely a feleségével érkezett meg egy eseményre
A miniszter Budai Ivett-tel vett részt az Év Sportolója Gálán.
O1G-t rajzoltak a családi kocsi havas szélvédőjére, a fideszes egyből feljelentést tesz
Pilisvörösváron már dübörög a kampány.
Halálos tragédia - iskolaudvaron landolt egy mentőhelikopter Mélykúton
Nem tudták megmenteni az életét.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Itt számíthatnak torlódásra június 11-től
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Továbbra is folytatódnak a munkálatok az M1-es autópályán


