Ezt olvasta már?


Két pécsi győzelem a Magyar Kupában

A Honvéd büntetőkkel legyőzte a Vasast a férfi vízilabda Magyar Kupa harmadik fordulójában, szombaton a Margitszigeten.


hirdetés

A piros-kékeken az sem segített, hogy a mezőny legjobbjaként Bátori Bence hat gólt dobott.

Az esti programban, szintén az I. csoportban az OSC jelentős különbségű vereséget mért az Egerre, míg a II. csoportban a Szeged a Debrecennél bizonyult egyetlen találattal jobbnak, az UVSE pedig a KSI ellen győzött igen simán.

A sorozat első és második körös csoportmérkőzései után alakult ki a felső- (I. csoport) és az alsóház (II. csoport).

A korábbi csoportelsők ide magukkal hozták a másodikok elleni eredményüket, így a Szolnok, az OSC, az FTC és a Vasas három-három ponttal kezdte ezt a szakaszt.

A csoportelsők nem játszanak azzal a másodikkal, amellyel egy csoportban voltak. Ebben a körben már nincs döntetlen, a csoport végső sorrendje után a jövő hét végén az elődöntőket és helyosztókat tartják.

 

BENU férfi Magyar Kupa, 3. forduló (Margitsziget):

I. csoport:

Budapesti Honvéd SE - A-Híd VasasPlaket 15-13 (4-3, 0-2, 5-2, 2-4 - büntetőkkel: 4-2)

OSC-Eger 21-5 (5-1, 7-2, 4-1, 5-1)

II. csoport:

Szeged-Debrecen 14-13 (3-4, 5-4, 3-2, 3-3)

UVSE-KSI SE 16-8 (2-2, 4-0, 5-3, 5-3)

 

korábban:

I. csoport:

FTC-Telekom Waterpolo - PannErgy-Miskolci VLC 18-7 (4-1, 3-1, 4-1, 7-4)

Szolnoki Dózsa-Budapesti Honvéd SE 16-7 (6-1, 2-1, 4-3, 4-2)

A-Híd VasasPlaket - BVSC-Zugló 11-5 (4-1, 3-1, 1-2, 3-1)

OSC - PannErgy-Miskolci VLC 11-8 (4-3, 1-3, 4-2, 2-0)

FTC-Telekom Waterpolo - Eger 24-3 (6-1, 7-1, 5-1, 6-0)

Szolnoki Dózsa - BVSC-Zugló 12-11 (3-3, 4-3, 2-4, 3-1)

II. csoport:

UVSE-Tatabánya 13-8 (2-3, 2-1, 4-3, 5-1)

PVSK-Mecsek Fűszért - Kaposvári VK 11-9 (4-4, 1-3, 3-0, 3-2)

Metalcom-Szentes - Debrecen 17-9 (3-3, 6-4, 4-1, 4-1)

Szeged-Tatabánya 13-8 (4-2, 6-1, 1-3, 2-2)

PVSK-Mecsek Fűszért - KSI SE 15-13 (4-4, 3-3, 2-1, 2-3 - büntetőkkel 4-2)

Kaposvári VK - Metalcom-Szentes 14-12 (0-2, 6-3, 3-3, 5-4)

 







0

hírek innen, onnan

Videón, ahogy a párizsi késes-kalapácsos merénylőt elfogják a rendőrök

Két rendőr fegyverrel megadásra szólította fel a 26 éves terroristát, aki nem sokkal előtte megölt egy turistát, két másikat pedig...

Joao Felixről kérdezték az Atletico edzőjét

Barcelonába utaznak a madridiak, Simeone szép mérkőzést vár egy jó erőkből álló ellenféllel szemben.

Majdnem négy óra késéssel értek be az utasok Sopronba

Különösen szerencsétlen este volt az 1-es vonalon: tönkrement a biztosítóberendezés, és megsérült a vonatpótló busz is.

Titkos béketárgyalások indultak Putyin és Ukrajna között: itt vannak a szigorú paktum részletei

Oroszország és Ukrajna titkos béketárgyalásokat folytat, melyek a Krím-félsziget és négy ukrán régió Oroszországhoz csatolásáról,...

A magyarok többsége nem bízik a kormány veszélykezelésében

A magyarok többsége egyetért azzal, hogy az ukrajnai háború veszélyt jelent az országra. 

Gyilkosság áldozata lett egy 29 éves budapesti férfi, akinek korábban a testvére jelentette be az eltűnését a rendőrségen

A holttestét egy Budapest környéki épületben találták meg a nyomozók. (Bűnügy-baleset)

Innen még mi is továbbjuthatunk német lapszemle az Eb-sorsolás után

A német és a skót sajtó többnyire a két ország labdarúgó-válogatottjának Európa-bajnoki nyitó mérkőzését emelte ki a jövő nyári...

Ők tizenegyen kapták az idei Prima Primissima Díjakat

Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat és a Közönségdíjat pénteken este a Müpában.   Olvass bele!

0

Sport

Óriási botrány tört ki a kézilabda vb-n Norvégiában

Még a világ egyik leggazdagabb országában sem lehet mindent megcsinálni a szurkolókkal. Hatalmas a felháborodás.

A szakportál szerint a magyar válogatott tehetsége a leggyengébb játékos csapatában

Nyáron érkezett az angol élvonalba, de kiszorult a kezdőcsapatból.

Szelfibotrány tört ki a kézilabda vb-n - óriási a felháborodás

Ahány nap, annyi hisztéria a norvég válogatott körül. Egymást szidják, miközben vb-t rendeznek.

A házigazda németekkel került egy csoportba a magyar válogatott

Kisorsolták a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörét.

Sós Csaba szinte esélytelennek tartja Hosszút az olimpián, Milák kinyomja neki a telefont

A magyar úszóválogatott kapitánya elmondta: Milák komoly pénzt kap a felkészülésre, mégsem ugrott még medencébe.

Marco Rossi elmondta, minek örült az Eb-csoportok sorsolása után

A magyar válogatott szövetségi kapitánya azt is elárulta, melyik ellenfelet tartja a legerősebbnek.

Kőkemény csoportba került a magyar válogatott a foci-Eb-n

Kiderült Szoboszlai Dominikék június 15-én hol kezdik meg szereplésüket.

Az MLSZ-elnök szerint cél továbbjutni a csoportból, a szövetségi kapitány szerint álom

Csányi Sándor szerint cél továbbjutni az Európa-bajnokságon a csoporkörből, Marco Rossi szerint két lábbal a földön kell maradni. Összeszedtük a fontosabb nyilatkozatokat a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörének

A német válogatott szövetségi kapitánya: Edzettem néhány magyart, tudom, mire képesek

Julian Nagelsmann az Eb-sorsolás után úgy fogalmazott, nem került halálcsoportba Németország, a magyar válogatottról azt mondta, érdekes futballt játszik Marco Rossi csapata.

Katasztrofális vereséget érdemelt volna a siralmasan játszó Manchester United

A Premier League rekordbajnokának megkegyelmezett a Newcastle United.

Elképesztő meccsek jönnek Szoboszlaiéknak, újra összecsapunk a most borzalmas németekkel

Nagyon kemény csoportba kerültünk, de nem lehetetlen a továbbjutás. 2024. június 15-én, Kölnben kezdjük meg az Európa-bajnoki szereplést.

0

Bulvár

Azt írja a szemérmetlen kormánylap, hogy „Orbán Viktor hóesésben sütötte el a hatlövetűt”

Foci, ninja, tank, holland, pénzromlás, hóesés – ezt mind a kormányfő lőtte szép ruhában.

Ez történik miután letörlöd magad Facebookról

Az egész életünket körbehálózta már a social media: Facebookon éljük a mindennapjainkat a munkánktól kezdve a vásárlásainkon át egészen a baráti beszélgetéseinkig, Instán gyűjtjük a kis „személyes blogunkh

Brutális kemény kommentek záporoznak német oldalakon, hogy Magyarország lesz többek között az ellenfelük az Eu...

Kiderült, kiket kell legyőznünk a csoportkörben, és meglehetősen érdekesen fogadták a német drukkerek a csoportbeosztást.

Valami egészen elképesztő dolog történik a 65 év feletti magyarokkal

Sűrű hetek vannak a magyar idősek mögött. December 1-jén megjelent a kormányrendelet a Magyar Közlönyben, melyből az derült ki, hogy 2024. január elsejétől 6 százalékkal emelik az öregségi nyugdíjat. Most pedig

Óriási botrány tört ki a kézilabda vb-n Norvégiában

Még a világ egyik leggazdagabb országában sem lehet mindent megcsinálni a szurkolókkal. Hatalmas a felháborodás.

Újabb botrány: Orbán Viktorral akart találkozni Ukrajna volt elnöke, de a titkosszolgálat közbelépett

Az SZBU azt állítja: jó okkal akadályozták meg azt, hogy Petro Porosenko Magyarországra jöjjön.

Ijesztő ok miatt halt meg a rendőrautóban a Gödnél elfogott sofőr

Drogozhatott az autós, aki meghalt, miközben rendőrök igazoltatták Gödnél.

Éjszaka jött a hír, ami minden idős ember életét megváltoztatja

Megjelent a januári hat százalékos nyugdíjemelésről szóló kormányrendelet az éjszaka a Magyar Közlönyben. A nyugdíjasok szerint korai megbecsülni, hogy a hat százalékos emelés elég lesz-e ahhoz, hogy az idősek

Először fürdött az új bikinijében a nő: mindenki röhögött, amikor kijött a vízből - Fotók

Rossz választás - utólag már nem nehéz ezt kijelenteni. Igaz, attól is függ, honnan nézzük.

0