Ezt olvasta már?


Kettős győzelemmel jutott tovább a Fradi a Bajnokok Ligájában

A Ferencváros hazai pályán 4–3-ra legyőzte az örmény FK Noát a Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott tovább a harmadik fordulóba. A zöld-fehérek ezzel sorozatban hetedik alkalommal biztosították helyüket valamelyik európai kupasorozat főtábláján – hogy végül a BL-ben, az Európa-ligában vagy a Konferencia-ligában szerepelnek, az a következő hetekben dől el.


A Fradi már az első, idegenbeli mérkőzést is megnyerte 2–1-re, így kedvező helyzetből várhatta az Üllői úti visszavágót. A 17 039 néző előtt rendezett meccsen aztán valóságos gólzápor következett, ami már az első percben elkezdődött: Lenny Joseph passzából Alekszandar Pesics 49 másodperc után kilőtte a jobb alsót. Az örmények gyorsan reagáltak, a 7. percben Helder Ferreira egyenlített egy védelmi hiba után. A válaszra nem kellett sokat várni, a 12. percben Joseph egy fejessel ismét előnyhöz juttatta a magyar csapatot, de a Noa újra egyenlített: Matheus Aiás lövése Dibusz Dénes lábai között jutott a kapuba.

A fordulatos első félidő után a második játékrész is izgalmasan indult. Joseph egy ügyes kiugrással büntetőt harcolt ki, amelyet Kristoffer Zachariassen váltott gólra – hiába ért bele az örmény válogatott Csancsarevics, a lövés végül a hálóban kötött ki. A Fradi ezután is uralta a meccset, több lehetősége is volt a negyedik gól megszerzésére, de ezek rendre kimaradtak. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat: a 70. percben Alen Grgic fejese után ismét döntetlenre állt a mérkőzés.

A Fradi négy perccel később ismét megszerezte a vezetést. Ezúttal a csereként beálló Varga Barnabás volt eredményes: 13 méterről tekert a jobb alsóba, beállítva a 4–3-as végeredményt. A hajrában már nem esett több gól, így a Ferencváros összesítésben 6–4-gyel jutott tovább.e

A magyar bajnok ezzel biztosította helyét a nemzetközi porondon, és továbbra is versenyben van a BL-főtábláért. A harmadik selejtezőkörben a Rijeka–Ludogorec párharc győztesével találkozik majd.

telex.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Saras eső és sivatagi por érkezik hétfőn: nem egészen ilyen tavaszra számítottunk

Egy, a Földközi-tenger térségében örvénylő ciklon következtében jelentős mennyiségű szaharai eredetű por sodródik hazánk fölé.

„Minden. Rendben. Lesz. Ami. Lesz.” – Steiner Kristóf üzenetet küldött a választás napján, videóval nyugtatja a követőit

A választás napján sokan feszülten figyelik az eseményeket, Steiner Kristóf azonban egészen más hangulatú üzenetet osztott meg...

Így változik meg holnaptól az életünk – lépésről lépésre így alakulhat meg egy esetleges új kormány Magyarországon

Bárki is nyeri a választást, az igazi változások nem egyik napról a másikra történnek. Megmutatjuk, mi történik pontosan a szavazás...

Putyin bejelentkezett: ő teremt majd békét a Közel-Keleten?

A háborúból egyelőre egészen szépen profitáló Oroszország elnöke azt állítja, szívesen közvetítene a felek közt.

„Minden településen tudom, hogy ki hány kiló, és ki hány forintot ér” – Hangfelvétel egy vélhetően fideszes képviselő megbeszéléséről

A DE! Akcióközösség hozott nyilvánosságra egy felvételt, amelyen állításuk szerint Kovács Sándor fideszes képviselő beszél. A...

3 klasszikus háborús film, amiket sokan a Ryan közlegény megmentése elé sorolnak

Bár a Ryan közlegény megmentése korszakos alkotás, három másik film sokak szerint még magasabbra tette a mércét.

Valaki csaknem 90 millió forintért fogadott Orbán Viktorra a Polymarketen

280 ezer dollárt, azaz 89,5 millió forintot tett fel valaki a Polymarketen arra, hogy Orbán Viktor lesz a miniszterelnök - írja a Mandiner.

Legalább harmincan meghaltak Haiti turistalátványosságnál tömegpánik miatt

Az ország egyik történelmi erődjénél történt a szerencsétlenség, az áldozatok száma tovább nőhet.

Jennifer Anistont is elbűvölte jóképűségével: Vince Vaughn-t alig ismertük fel kopaszodó fejjel

Vince Vaughn kopaszodó fejjel nagyon másképp fest, mint amikor még Jennifer Aniston volt a párja.

Ezt a magyar királyt kétszer is megkoronázták, az első alkalommal még gyerek volt

IV. Béla Magyarország királya volt, akit élete során kétszer is megkoronáztak, az utókor emlékezetében mégis elsősorban a tatárjárás...

Bombariadó Pécsen: leállt a szavazás

Bombariadó miatt két magyarországi városban, Miskolcon és Pécsen is leállt a szavazás egy-egy szavazókörben. A miskolci incidensről...

0

Sport

Fury-parádé a ringben, a visszatérő Cigánykirály szétverte az Orosz Bombázót

A brit bunyós 476 napos kihagyást követően elindult a csúcs felé, majd Anthony Joshuával egymásnak üzengettek.

Áll a bál Szegeden: az elzavart klasszis komoly vádakkal állt elő a klub ellen

Szombaton jött a hír, hogy a kézilabdacsapat szerződést bontott Jim Gottfridssonnal.

„Olyan volt a hangulat, mintha a saját temetésemen lettem volna”

Karrierje egyik legfájóbb vereségére emlékezett vissza Neymar.

Egymásnak estek a játékosok Barcelonában, Lamine Yamal reakciója olaj a tűzre

Hansi Flick külön kitért Yamalra is a katalánok szombati bajnokija után.

Szoboszlai Dominik volt a motor, azt mondják, többet futott mint Mac Allister az egész szezonban

Most békében volt a közönséggel, ha siker van, nincs veszekedés.

Megsérült a ketrecharcos, majd pillanatokkal később egy óriási KO-val világbajnok lett

Őrült forgatókönyv után van új világbajnoka a UFC-nek.

Szoboszlai Dominik lefutballozta világbajnok csapattársát

A Liverpool magyar válogatott sztárja újra megmutatta, hogy szinte minden poszton extra teljesítményre képes.

Három vereség után újra győzött a Liverpool, a Fulham ellen begyűjtötte a három pontot

Szoboszlai végig a pályán volt, Kerkez ezúttal nem kapott lehetőséget.

Mindig ugyanaz a nóta: ezért örülnek Liverpoolban a fontos győzelemnek

Közel egy hónap után nyert újra mérkőzést Arne Slot csapata.

NB I: Az MTK bravúrgyőzelmével két csapatot is szomorított, kettőt viszont felvidított

A hazai kék-fehérek a tíz tétmeccs óta veretlen zalaiakat verték magabiztosan.

A Barcelona megnyerte a rangadót, és ezzel majdnem biztosan bebiztosította a bajnoki címet

Nagyon közel került az újabb La Liga-sikerhez a katalán csapat.

0
0

Bulvár

Érvényes a szavazat, ha túllóg az iksz a körön? Sokan rosszul tudják

Indul a választás Magyarországon! Több kommentelő is feltette a kérdést, hogy mi történik, ha az iksz nem marad bent a körben, hanem erősen túllóg rajta.

Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek

Van olyan vármegye, ahol délután 1-ig egymillió ember adta le a szavazatát. A korábbi választások részvételi adatai a mostani közelében sincsenek.

Mátramindszenti voksolás: „Menjetek ki a cigánysorra, ott majd szétbasszák a pofátokat!”

Mátramindszenten kezdtük a vasárnapi nógrádi körutunkat, ahová azért mentünk el, mert lapunk jelzést kapott tervezett választási csalások, szavazatvásárlások lehetőségéről.

Roland mellett egy házaspár szavazott, aztán durva hangokra lett figyelmes a fülkében

Kínos hangok jöttek ki a szavazófülkéből, amire Roland reagált is, de nem úgy, ahogy gondolnád.

Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok

Közel 15 százalékponttal magasabb a részvételi arány, mint a legutóbbi országgyűlési választásokon.

Kronen Zeitung: Magyar Péter egy korrupciótól megmérgezett országot venne át üres államkasszával

Jelzésértékű lesz Európa számára, hogy ki nyer vasárnap Magyarországon, mert az is elválik az urnáknál, hogy új irányba kanyarodik-e a kontinens. Ha ki is kap a Fidesz, nem lesz könnyű kipenderíteni a hatalomból

Magyar Péter szerint több helyen úgy akarják megsemmisíteni az eredményt, hogy tiszásnak álcázva csalnak

A Tisza elnöke erről azután beszélt újságíróknak, hogy leadta a szavazatát. Felszólította a rendőrkapitányokat, hogy mindenhol tartassák be a törvényeket, és kijelentette, hogy a választási csalásokért több

Fury-parádé a ringben, a visszatérő Cigánykirály szétverte az Orosz Bombázót

A brit bunyós 476 napos kihagyást követően elindult a csúcs felé, majd Anthony Joshuával egymásnak üzengettek.

„Felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását” – Magyar Péter megerősítette kétharmados vállalásait

Magyar Pétert a reggeli szavazás után tartott sajtótájékoztatón kérdeztük.

Nádai Anikó nem csinál problémát abból, hova húzta az X-et: megmutatta szavazólapját

16 év után most megnyílt egy ablak – írta közösségi oldalán

A magyarkanizsai incidens jó eséllyel Putyin húsvéti ajándéka volt Orbánnak

Egy volt ukrán vezérőrnagy szerint a 4 kg-os robbanóanyag-mennyiség valószínűleg a magyarországi választások befolyásolására irányuló kísérlet volt. Az incidens valószínűleg az orosz katonai hírszerzés (GRU)

0