Ezt olvasta már?


Kibővíti elemzés-árjegyzési programját a Budapesti Értéktőzsde

A BÉT újabb részvényekkel bővíti a 2017 végén meghirdetett elemzés-árjegyzés programját: a programban jelenleg szereplő 11 közepes méretű részvény mellett három újabb papír, az AutoWallis, az Opus Global és a Waberer's részvényeinek elemzésére.


hirdetés

A Budapesti Értéktőzsde elemzés-árjegyzés programját 2017 decemberében indította el egy éves tesztüzem jelleggel. Ennek keretében a BÉT négy befektetési szolgáltatóval (Concorde, Wood, OTP Bank, MKB Bank) kötött szerződést 10 kibocsátóra vonatkozó elemzések szolgáltatásáról. A programba bekerülő kibocsátókat a BÉT alapvetően azok mérete, közkézhányada és likviditásuk alapján választotta ki.

 

A BÉT igazgatósága az egyéves tesztüzem végén a brókercégek, az intézményi és lakossági befektetők, valamint a programban résztvevő tőzsdetagok véleményével együtt értékelte a programot. A konzultációban résztvevő cégek fogadtatása kifejezetten pozitív volt; különösen az elemzések kapcsán emelték ki, hogy hozzáadott értéket biztosítanak az egyes piaci szereplők számára. Véleményük szerint az elemzés-árjegyzés programmal egy idáig nem létező szolgáltatás hiánypótlására került sor a hazai tőzsdén.

 

Az egyéves kísérleti időszak végén a Budapesti Értéktőzsde sikeresnek minősítette a programot. A résztvevő tagok az első évben 100-nál is több elemzést vagy elemzői kommentárt publikáltak a BÉT honlapján, illetve az érintett cégek papírjainak forgalma az előző év hasonló időszakához képest összességében mintegy 20 százalékkal bővült, miközben a teljes piacon, ugyanezen időszakot vizsgálva a bővülés csupán 2,4 százalék volt. Az értékelés alapján az elemzés-árjegyzési program jelentősen pozitív hatást gyakorol a BÉT-en jegyzett kis- és közepes vállalatok papírjaira, illetve vonzóbbá teszik a tőzsdét a jelenleg még nem listázott cégek számára is a jövőben történő tőzsdei megjelenés tekintetében.

 

A Budapesti Értéktőzsde a programot - a jelenleg résztvevő kibocsátók részvényei mellett további kibocsátók papírjainak bevonásával - 2021 végéig, 3 évre kiterjesztette. Ennek része, hogy a dedikáltan a kis- és középvállalkozások számára létrehozott BÉT Xtend platformon jegyzett papírok - még ha egyszerűbb elemzések formájában is - szintén rendelkezhessenek elemzői lefedettséggel. A program elsősorban az elemzésekre fókuszál, az árjegyzés opcionális és csak komolyabb, az intézményi befektetők számára is értéket teremtő árjegyzői feltételek vállalása mellett kerül be a támogatott programba.

 

A programban jelenleg résztvevő 11 kibocsátó részvényei mellé 3 újonnan bekerült papír, az AutoWallis, az OPUS Global és a Waberer's papírjainak elemzésére is sor kerül 2019-ben, az OPUS Global esetén pedig árjegyzési szolgáltatás is elérhető lesz a programhoz újonnan csatlakozó Equilor révén. Öt kibocsátó, a 4iG, az Est Media, az OTT-One, valamint a BÉT Xtend piacán jelenleg kereskedett Megakrán és a CyBERG Corp. került fel arra a listára, ahonnan - befektetési szolgáltatói érdeklődés esetén - az évben további kibocsátókkal bővülhet a program.

 

 

 

 

 

forrás: portfolio.hu







0

hírek innen, onnan

Holland szurkolókra támadt egy férfi Hamburgban

A támadót kórházban ápolják.

Az X-Faktor és az Operettszínház egykori sztárja már nem költözne vissza Magyarországra: „Túl jól érzem magam Amerikában”

Az X-Faktor harmadik évadában megismert Szabó Dávid minél sikeresebb Amerikában, annál kevesebbszer tud hazajönni Magyarországra, de így...

Kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, mindkettőt túlélte. Épp kórházban volt, amikor egy szívéig hatoló vérrög okozta a halálát. 75 esztendős volt. A Dacos örökre elaludt.

Egri Istvánt úgy emlegették csak a színházakban, hogy a dacos. Megvívta a maga csatáit. Többet, sokkal többet, mint az átlagember. A sors...

Nem sokan emlékeznek, de ő volt Domján Edit férje, hiába próbálta megmenteni a tragikusan fiatalon elhunyt színésznőt

Napra pontosan 92 éve született a különleges nevű és különleges tehetségű színész, Kaló Flórián. Az Újságmúzeum 16 pontban...

Megható családi fotók: ennyire szeretik Ördög Nóra gyermekei az apjukat

Apák napja alkalmából mutattak néhány aranyos képet.

Mit tudnak valójában a szuperélelmiszerek?

Mi jellemzi a szuperélelmiszereket, és mi számít annak?

"A bűnözőket likvidáltuk" - túszejtés és lövöldözés egy orosz nagyvárosban

Rendőrkommandó bevetése vetett véget egy terrorizmusért elítélt rabok által elkövetett túszejtésnek egy előzetes letartóztatási...

Legendává vált a fiatal magyar mágneshorgász, miután kifogott egy géppisztolyt

Egy híd felrobbantása közben sérülhetett meg a II. világháborús fegyver, amit Tibor talált.

Sport

Kulcsfontosságú győzelem; láthatatlan Szoboszlai Dominik - svájci sajtószemle

A svájci sajtó megérdemelt győzelemről, valamint a láthatatlan Szoboszlai Dominikról írt, miután válogatottjuk 3-1-re győzte le a mieinket az Európa-bajnokságon.

Csúfos vereséggel kezdett a magyar válogatott az Eb-n.

Nem fért bele az egy félidőnyi svájciaknak adott előny.

Lövöldözés, megvert svájci szurkoló, hatalmas botrányok az Eb második napján

Több mint ötven szurkolót vettek őrizetbe Dortmundban.

Ádám Martin internetes sztár lett – pedig csak pályára lépett az Eb-n

Mint tudott, Magyarország kikapott Svájc ellen 3-1-re az Európa-bajnokság A-csoportjának első fordulójában. A találkozó 79. percében Ádám Martin is pályára […] A Ádám Martin internetes sztár lett – pedig csak

Marco Rossi: Nem alibizek, én vagyok a felelős.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya magára vállalta a vereséget, de azt is hozzátette, 2-3 játékost leszámítva mindenki saját tudása alatt teljesített. Szoboszlai Dominik is értékelte a mérkőzést, szerinte

Szoboszlai az Eb-vereség után: Nem szabad azt hinni, hogy ajándékba adják a három pontot

A Svájc elleni vereség után nyilatkozott a magyar válogatott csapatkapitánya.

A Magyarország–Svájc Eb-meccs helyett horgászversenyt közvetített egy tévécsatorna

Amerikában nagyobb a piaca a sügérhorgászatnak, mint egy Eb-meccsnek.

Ádám Martin lett az Eb eddigi legnagyobb mémsztárja

Oké, még alig kezdődött el a torna és Svájctól kikapott a válogatott, de az apró dolgoknak is őrülni kell!

Több mint ötven szurkolót vettek őrizetbe Dortmundban

Több mint ötven futballszurkolót vettek őrizetbe Dortmundban a szombat esti Európa-bajnoki mérkőzés előtt - írta az MTI.

Marco Rossi: Én vagyok a felelős

A szövetségi kapitány szerint az első félidőben Svájc lefocizta Magyarországot.

A magyar kapitány elmondta, miért játszottunk gyengébben az első félidőben

Magyarország 3-1-re kikapott Svájctól az Európa-bajnokság A csoportjának első mérkőzésén. Egy gyenge és egy jobb félidő, későn ébredtünk Svájc ellen […] A A magyar kapitány elmondta, miért játszottunk gyeng

Ádám Martintól hangos az internet.

Kis hazánkban már jó ideje mindenki tudja, hogy Ádám Martin nem csupán a góljai miatt igazi jelenség - most az Eb-szereplés miatt már a nagyvilág is felfigyelt válogatott támadónkra.

0

Bulvár

A miniszter élőben kért bocsánatot a forint bedőlése miatt

Még ebben a felgyorsult, mindenütt jelenlévő online világunkban is ritkán fordul elő, hogy egy miniszter szeme láttára, a nagy nyilvánosság előtt zuhan be a nemzeti valuta, és arra még reagálni is tud. Ezen a héten

Drámaian lefogyott Katalin: a rákbeteg hercegné fehér ruhában mutatta meg, hogy fest most

Fél év után újra mutatkozott egy hivatalos királyi rendezvényen Katalin, aki annak ellenére, amin az elmúlt hónapokban keresztül ment, még mindig csodálatosan néz ki.

Az esküvőmön félrehívott a férjem testvére és elmondta a családjuk nagy titkát: nem álltam oltár elé

Évekig hazudott nekem a párom, az esküvőn derültek ki az undorító részletek.

Orbán Viktor mindössze két szóval reagált a magyar válogatott vereségére

A miniszterelnök a helyszínen, Kölnben tekintette meg a magyar válogatott első csoportmérkőzését az idei foci Eb-n. A meccs után két szót írt ki a közösségi oldalán.

Fideszes képviselőt rázott meg az áram, azonnal meghalt

Ráckevén történt az eset, meggyszedés közben.

Na ne, így néz ki 72 évesen az isteni Steven Seagal, brutálisan megváltozott

Így néz ki most az akciófilmek koronázatlan királya, a legyőzhetetlen akcióisten.

Bajban lehet Donald Trump fia Orbán miatt, törvényt sérthetett a találkozó

A volt elnök fia üzleti úton járt Magyarországon, de a miniszterelnök is fogadta, ami az amerikai jogszabályok alapján tiltott diplomáciai tevékenységnek minősülhet.

Mutatjuk az ötöslottó nyerőszámait: 3,03 milliárd forint volt a főnyeremény

A 24. játékhéten ezek a számok hozhattak szerencsét.

Észbe kapott Macron, miután egymilliárd eurós a kár a Csendes-óceánon

Franciaország felfüggesztette az új-kaledóniai választási reformot, amely lángra borította a Párizstól több mint 15 ezer kilométerre fekvő tengerentúli területet, halálos áldozatokat és hatalmas gazdasági vissza

7 jele van, hogy kezdesz megöregedni – Mindennapi szokásaid változnak

Van, aki szerint a felnőtté válás első jele, amikor rájössz, hogy a hangerő szabályozó gombot balra is lehet tekerni.

0