Ezt olvasta már?


Konferencia-liga - Stankovic: elfogadom a döntetlent

Nem lehet elégedett maximálisan, mégis elfogadja a Genk elleni 1-1-es döntetlent Dejan Stankovic, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője.


hirdetés

 

"Mindkét csapat nyíltan, lendületesen, szervezetten, keményen futballozott. Ilyen szempontból elégedett lehetnék az eredménnyel, de nem vagyok az, ugyanakkor elfogadom a döntetlent. Gratuláltam a játékosaimnak, hiszen ma csapatként küzdöttek, egyetlen pillanatra sem adták fel" - nyilatkozott a szerb szakember a Konferencia-liga negyedik fordulójában rendezett csütörtöki összecsapást követően.

Stankovic kiemelte, két forduló van hátra a csoportkörből, és még egyszer saját közönsége előtt is játszhat a gárda, a több mint húszezer szurkoló támogatása pedig óriási előnyt jelent.

A tréner arról is beszélt, hogy a Ferencvárosnak hozzá kell szoknia, hogy háromnaponta játszik mérkőzéseket, de jó úton jár az együttes.

Dejan Stankovic a találkozóval kapcsolatban megjegyezte, a vendégek góljánál egyel kevesebben voltak a pályán Sammy Mmaee sérülése miatt, és számára érthetetlen, hogy a játékvezető miért nem adott engedélyt ebben az időszakban a cserére.

Wouter Vrancken, a Genk vezetőedzője elmondta, igazi háborút láthatott jó értelemben a közönség, mivel mindkét együttes támadólag lépett fel. Hozzátette, véleménye szerint magas színvonalú mérkőzésen igazságos döntetlen született.

A Ferencváros továbbra is veretlenül a továbbjutást érő második helyen áll csoportjában, és az ötödik fordulóban, november 30-án a szerb FK Cukaricki otthonába látogat.

 

MTI







0

hírek innen, onnan

Halálra késeltek egy szurkolót a csapata bajnokija előtt

A gyors orvosi beavatkozás ellenére meghalt a nantes-i szurkoló.

Drámai vallomás: betegségéről és édesapja elvesztéséről is beszélt a világbajnok magyar úszó

Bernek Péter többször is mélypontra került a pályafutásában, amit szerinte Cseh László mentett meg.

Indul a kőkemény téli NAV-razzia Magyarországon: itt állnak lesben az ellenőrök még idén

Már most nyilvános, hogy hol, mikor és milyen vállalkozásoknál várhatók ellenőrzések.

Hatósági hadüzenet a német mobilszolgáltatóknak – ez még sokba kerülhet

A térerő hiánya állandó bosszúságot okoz Németország egyes régióiban is. A "fogyasztók" mellett mindezt megelégelte a szövetségi...

A Bayern München elnöke a világbajnok focista visszavonulásáról beszélt

A Bayern München labdarúgó-csapatának elnöke, Herbert Heiner elárulta, szeretné, ha a világbajnok legenda, Thomas Müller...

Ezek a legkedveltebb úti célok decemberben

A gasztronómiai események mágnesként vonzzák az érdeklődőket decemberben.

Százezer magyarnak már nem kell dolgozni

Nagyjából százezerre tehető azoknak a magyaroknak a száma, akik képesek megélni a befektetéseikből.

Rekordmeleg volt ez a szombat

Megdőlt az országos melegrekord szombaton: Békéscsabán 18 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet - írta az Országos Meteorológiai...

Ez történt: Kiderült valami a kávézaccról, aminek rengetegen örülni fognak

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.

Müller Cecília több változást akar a szűrővizsgálatoknál, a szankcionálást is felvetette

Azért kellene elgondolkodni a szankcionáláson, hogy többen menjenek szűrésre. A kérdésben nincs egységes szakmai álláspont nemzetközi...

0

Sport

Óriási botrány tört ki a kézilabda vb-n Norvégiában

Még a világ egyik leggazdagabb országában sem lehet mindent megcsinálni a szurkolókkal. Hatalmas a felháborodás.

A szakportál szerint a magyar válogatott tehetsége a leggyengébb játékos csapatában

Nyáron érkezett az angol élvonalba, de kiszorult a kezdőcsapatból.

A házigazda németekkel került egy csoportba a magyar válogatott

Kisorsolták a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörét.

Szelfibotrány tört ki a kézilabda vb-n - óriási a felháborodás

Ahány nap, annyi hisztéria a norvég válogatott körül. Egymást szidják, miközben vb-t rendeznek.

Sós Csaba szinte esélytelennek tartja Hosszút az olimpián, Milák kinyomja neki a telefont

A magyar úszóválogatott kapitánya elmondta: Milák komoly pénzt kap a felkészülésre, mégsem ugrott még medencébe.

Marco Rossi elmondta, minek örült az Eb-csoportok sorsolása után

A magyar válogatott szövetségi kapitánya azt is elárulta, melyik ellenfelet tartja a legerősebbnek.

Kőkemény csoportba került a magyar válogatott a foci-Eb-n

Kiderült Szoboszlai Dominikék június 15-én hol kezdik meg szereplésüket.

Az MLSZ-elnök szerint cél továbbjutni a csoportból, a szövetségi kapitány szerint álom

Csányi Sándor szerint cél továbbjutni az Európa-bajnokságon a csoporkörből, Marco Rossi szerint két lábbal a földön kell maradni. Összeszedtük a fontosabb nyilatkozatokat a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörének

Katasztrofális vereséget érdemelt volna a siralmasan játszó Manchester United

A Premier League rekordbajnokának megkegyelmezett a Newcastle United.

Elképesztő meccsek jönnek Szoboszlaiéknak, újra összecsapunk a most borzalmas németekkel

Nagyon kemény csoportba kerültünk, de nem lehetetlen a továbbjutás. 2024. június 15-én, Kölnben kezdjük meg az Európa-bajnoki szereplést.

Eb-sorsolás: a németek szövetségi kapitánya a magyarokról

A szombat esti Eb-sorsoláson kiderült, hogy Magyarország válogatottja a házigazda Németországgal, Skóciával és Svájccal csap majd össze az A csoportban […] A Eb-sorsolás: a németek szövetségi kapitánya a magyaro

0

Bulvár

Azt írja a szemérmetlen kormánylap, hogy „Orbán Viktor hóesésben sütötte el a hatlövetűt”

Foci, ninja, tank, holland, pénzromlás, hóesés – ezt mind a kormányfő lőtte szép ruhában.

Ez történik miután letörlöd magad Facebookról

Az egész életünket körbehálózta már a social media: Facebookon éljük a mindennapjainkat a munkánktól kezdve a vásárlásainkon át egészen a baráti beszélgetéseinkig, Instán gyűjtjük a kis „személyes blogunkh

Brutális kemény kommentek záporoznak német oldalakon, hogy Magyarország lesz többek között az ellenfelük az Eu...

Kiderült, kiket kell legyőznünk a csoportkörben, és meglehetősen érdekesen fogadták a német drukkerek a csoportbeosztást.

Valami egészen elképesztő dolog történik a 65 év feletti magyarokkal

Sűrű hetek vannak a magyar idősek mögött. December 1-jén megjelent a kormányrendelet a Magyar Közlönyben, melyből az derült ki, hogy 2024. január elsejétől 6 százalékkal emelik az öregségi nyugdíjat. Most pedig

Óriási botrány tört ki a kézilabda vb-n Norvégiában

Még a világ egyik leggazdagabb országában sem lehet mindent megcsinálni a szurkolókkal. Hatalmas a felháborodás.

Újabb botrány: Orbán Viktorral akart találkozni Ukrajna volt elnöke, de a titkosszolgálat közbelépett

Az SZBU azt állítja: jó okkal akadályozták meg azt, hogy Petro Porosenko Magyarországra jöjjön.

Ijesztő ok miatt halt meg a rendőrautóban a Gödnél elfogott sofőr

Drogozhatott az autós, aki meghalt, miközben rendőrök igazoltatták Gödnél.

Éjszaka jött a hír, ami minden idős ember életét megváltoztatja

Megjelent a januári hat százalékos nyugdíjemelésről szóló kormányrendelet az éjszaka a Magyar Közlönyben. A nyugdíjasok szerint korai megbecsülni, hogy a hat százalékos emelés elég lesz-e ahhoz, hogy az idősek

Először fürdött az új bikinijében a nő: mindenki röhögött, amikor kijött a vízből - Fotók

Rossz választás - utólag már nem nehéz ezt kijelenteni. Igaz, attól is függ, honnan nézzük.

Mutatjuk az ötöslottó nyerőszámait: 3,1 milliárd forint volt a tét

Megmutatjuk az ötöslottó nyerőszámait a 48. játékhéten.

0