Ezt olvasta már?

0

Közepes minőségű lehet idén a termés

Közepes minőségű évre számíthat a szántóföldi ágazat, a repce gyengébb lett a tavalyinál, árpából is voltak rosszabb tételek, a búzatermés a kedvezőtlen toxinhelyzet ellenére megfelelő - közölte a Concordia Közraktár Zrt. hétfőn az MTI-vel.


hirdetés

A társaság közleménye szerint az aratás után beküldött első tételek vizsgálatakor azt tapasztalták, hogy a takarmányárpáknál nem mindegyik minta hektolitertömege érte el a magyar szabványban szereplő, hektoliterenként 63 kilogramm értéket, hasonlóan a tavalyi évhez.

A búzaminták hektolitertömege átlagosan hektoliterenként 80 kilogramm felett volt, ami jónak számít, de nem kiugró érték. Az étkezési búzák fehérje- és sikértartalma is megfelelő, sütőipari értékcsoport szerint jellemzően B1 és B2-es besorolásúak, teljesítve ezzel a magyar malomipar követelményeit.

A közlemény idézi Halmos Gábort, a Concordia vezérigazgatóját, aki szerint a korábbi találgatásokkal ellentétben a minőséget illetően úgy tűnik, nincs komoly ok az aggodalomra, ugyanakkor az eredmények tájegységenként is jelentősen különbözhetnek. A csapadékos május miatt a termelők és kereskedők gyakran kérik az árpa és a búza dezoxinivalenol (DON) vizsgálatát, az idén előfordultak a megengedett határértéknél magasabb toxintartalmak. Az őszi káposztarepcék átlagos olajtartalma egyelőre elmarad a tavalyitól - jegyezte meg.

Kérdésre válaszolva közölték azt is, hogy a DON-toxin a Fusarium nevű, a gabonát is megtámadó élősködő gomba egyik toxinja. Az elmúlt 2-3 évben nagyon ritkán fordult elő, hogy ennek szintje meghaladta volna az étkezési gabonák esetén előírt határértéket, idén ez gyakoribb lett. Ennek oka elsősorban, hogy a májusi időjárás a megszokottnál jóval csapadékosabb volt, ami ideális körülményt jelentett a gombának.

A korábbiakhoz képest nagyobb DON-toxin-jelenlét miatt idén is fokozottan ajánlatos a termelőknek és a kereskedőknek vizsgáltatni a termést, hogy ezzel bizonyítsák annak forgalomképességét a piacon - tették hozzá.

 







0

hírek innen, onnan

A DK feljelentést tett a budapesti influenszerbuli miatt, pedig az MTÜ szerint sikeres volt

A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint az Egyesült Államokból 41, az Egyesült Arab Emirátusokból 40 százalékkal több vendégéjszakát...

Vészesen közeleg Sydney van den Bosch esküvője, megvan a nagy nap dátuma

Sydney van den Bosch kitűzte esküvőjének dátumát, a nagy örömhír kapcsán pedig boldogan mesélt leendő férjével való kapcsolatáról is.

Euro 2024: Magyarország-Németország élő közvetítés

A magyar fociválogatott csodára készül a házigazda németek ellen az Európa-bajnokságon

Ez már aztán tényleg nem hiányzott, ettől is szenvedünk majd a következő napokban.

A hőség nem az egyetlen, melytől a napokban tartanod kell.

Egész Észak-Koreát megbénította egy 38 éves férfi, meghökkentő következménye lett a tettének

Észak-Korea a világ egyik legzárkózottabb országa és a lakosságnak nem is nagyon engedélyezett az internethasználat, viszont a diktatúra...

„Fizethet, de akkor többe kerül” – Kezdik szabotálni a kártyás fizetést a boltok

Előfordulhat, hogy mostanában meglepő fordulattal találkozik, aki a kártyás fizetés mellett dönt(ene). Az utóbbi időben megfigyelhető...

Németország–Magyarország 0-0 – Percről percre

Sorsdöntő, Marco Rossi szövetségi kapitány szerint is az esélytelenek nyugalmával játszott mérkőzés következik a...

Orbán Viktor

Azt többé-kevésbé borítékolhatjuk, hogy a magyar miniszterelnök a helyszínen fogja nézni a meccset, ugyanúgy, ahogy a Svájc ellenit is....

Óriási leállás jön Magyarország egyik legnagyobb bankjánál, a számláidat se fogod tudni befizetni

Figyelmeztetett Magyarország egyik legnagyobb bankja, hogy hamarosan karbantartást fognak végezni náluk. Résen kell lenned, mert rengeteg...

A munkamánia határai: meddig elhivatottság, és mikortól számít betegségnek?

A munkamánia nem áll messze az alkoholizmustól, sem más függőségtől. Milyen tünetek jelezhetik a súlyos gondot?

Rengeteg magyar család kaphat így pénzt vissza: könnyú igényelni, egyre többen élnek vele

A hazai egészségpénztári statisztikák alapján a férfiak is egyre többet költenek az egészségükre.

Sport

Itt nézheti meg a magyar szurkolók hátborzongató, fantasztikus vonulását Stuttgartban

Egy kicsit most mindenki Németországban érezheti magát.

Kirúgta a pilótáját a Red Bull

Már a hétvégi Spanyol Nagydíjra is hatása van a döntésnek.

Bajnokok Ligája: ellenfelet kapott a Ferencváros

Ahogyan azt korábban jeleztük, szerda délben Nyonban megtartották a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének sorsolását. A sorsolásban érdekelt volt a magyar […] A Bajnokok Ligája: ellenfelet kapott a Ferencváros

Rossi több helyen is változtat a kezdőcsapaton, beszólt az Ádám Martint kritizálóknak

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint az esélytelenség motiválhatja a magyar válogatott játékosait szerdán a házigazda németek elleni, szerdai Európa-bajnoki csoportmérkőzésen. […] A Rossi több helyen is vált

Németország-Magyarország: a magyar válogatott várható kezdőcsapata

Mint ismert, a magyar válogatott szerdán 18 órától Németország ellen játszik az Európa-bajnokságon. Marco Rossi szövetségi kapitány elárulta, 2-3 helyen […] A Németország-Magyarország: a magyar válogatott várh

Libabőr: ellepték a magyar szurkolók Stuttgartot – videó.

Elindultak a drukkerek a stadion felé.

Rossi a németek elleni meccs előtt: Sok idióta ül a billentyűzet mögött

Magyarország Németországgal játszik az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, a meccs előtti sajtótájékoztatón több témát is érintett Marco Rossi szövetségi kapitány.

Fontos kimaradók Marco Rossi csapatá-ban, így állhatunk fel a németek ellen

Szerdán, azaz ma este hat órától a magyar labdarúgó-válogatott ismét pályára lép az Európa-bajnokságon.

Döbbent németek nézik, ahogy zeng az Éjjel soha nem érhet véget - videó

A hazai szurkolók most ismerkednek a dallal. Tetszik nekik.

Milák Kristóf nyert Kós Hubert ellen, élen a magyar vegyesúszók

Amíg férfi 100 méter pillangón két klasszisunk egymással – is – csatázott, egy svájci megelőzte őket.

Portugália végigtámadta az egész mérkőzést, drámai körülmények között győzte le Csehországot

Cristiano Ronaldóék a 69. percben még hátrányban voltak, mégis ők örülhettek a végén.

0

Bulvár

A fanszőrzetnek szerepe van. 10 megdöbbentő szex különlegesség

Az emberek többsége 17 éves korában csinálja először, élete során átlagosan 4-6 emberrel és a házasság után körülbelül heti egyszer.

Meglepő határozatot hozott Orbán Viktor: indoklás nincs, júliustól lép életbe

Július elsejével felmentette dr. Bene Ildikót, az országos kórházfőigazgató-helyettest Orbán Viktor.

Meloni kikosarazta Orbán Viktort

Nagy kokit kapott a magyar kormányfő Brüsszelben.

Poénból csináltatott DNS-tesztet a lány, majdnem elájult, amikor meglátta a végeredményt

Rég eltemetett családi titokra derített fényt, ráadásul teljesen véletlenül.

Visszahívják a nyugtatót, amit a magyarok is gyakran szednek

A Nemzeti Népegészségügyi- és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) azonnali hatállyal kivonta a forgalomból a Frontin nevű alprazolám hatóanyagú nyugtató egyes tételeit.

Házépítés közben bukkant aranykincsekre egy nógrádmegyeri család, nem tartották meg

A kincset az első megdöbbenés után átadták a rendőrségnek.

Újabb bomba robban? Az ügyészség holnap rendkívüli tájékoztatót tart Magyar Péter hangfelvételéről

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök délelőtt sajtótájékoztatót tart a volt igazságügyi miniszter magánbeszélgetését tartalmazó hangfelvétellel kapcsolatos nyomozás jelenlegi állapotáról.

OLAF-jelentés: Magyarország az uniós pénzekkel elkövetett csalások és szabálytalanságok élvonalában van

Toronymagasan vezetjük a vámbevételekkel bűvészkedő tagállamok listáját és sok pénzügyi ajánlást kapunk az uniós támogatások visszafizetésére is.

Évekig is hánykolódnak az óceánon a fizetés nélkül magukra hagyott tengerészek

Abban az álomban ringatják magukat, hogy egyszer majd megjön a bérük.

Bár győzött az EP-választáson a Fidesz itthon, egy picit se képes megakadályozni az általuk Soros emberének tartott politikus győzelmét

A kormány nem támogatja, de megvétózni sem tudja, hogy Ursula von der Leyen maradjon az Európai Bizottság elnöke. Ezt mondta az európai ügyekért felelős miniszter, miután a nemhivatalos csúcson nem született megegyez

0