Ezt olvasta már?


Pécsett fejlesztik ki a Covid elleni orrspray-t

Az aerosol csirkékből származó IgY típusú antitesteket juttat a felső-légúti nyálkahártyákra, amelyek már a bejutási ponton semlegesíthetik a vírust. A technológia más, hasonlóan terjedő vírusokra is alkalmazható lesz a későbbiekben.

 

A védőoltás hatékonyan oltalmaz a koronavírus okozta komolyabb megbetegedéstől, de főleg most, a negyedik hullám felszállóágában a vakcináltság önmagában kevés. Nemcsak önmagunk, hanem a még mindig mintegy négymillió oltatlan, illetve oltottan is sérülékenyebb idős, krónikus betegséggel küzdő ember szempontjából is.

 

Koronavírus ellen

 

Elsődleges fontosságú a megelőzés, az unásig ismételt eszközök, mint maszkhasználat, távolságtartás, kézmosás, -fertőtlenítés stb. E téren várható újdonság Magyarországról a PTE Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Nemzeti Laboratóriuma és a steril (SPF) tojásokra szakosodott Prophyl Kft. összefogásából:

egy koronavírus elleni orrspray, ami meggátolhatja a kórokozó bejutását a szervezetbe, illetve amely később más felső-légúti vírusra is „átprogramozható”.

Nyilván sokan találkoztak már hasonlóval hirdetések formájában, netán vásároltak is, de Dr. Jakab Ferenc virológus professzor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egyetemi tanára a 24.hu-nak elmondta: ha vannak is többé-kevésbé hasznos termékek, a tudomány által leírt, kísérletekkel igazolt, direkt koronavírus elleni orrspray egyelőre nem létezik.

A technológia nem újkeletű, hiszen számos vírus esetben próbálkoztak már hasonló eljárás kidolgozásával. Az azonban biztosan a csillagok szerencsés állása, hogy a Baranya megyei régióban, egymástól néhány tíz kilométerre található az a két laboratórium, ahol ezt a – remélhetőleg hatékony – terméket ki tudják fejleszteni. Egyelőre nem tudni, a magyar fejlesztés végül világelsőként kerül-e piacra, de az igen, hogy amennyiben elér az előállítás/termék fázisába, egy 100 százalékban hazai fejlesztésű koronavírus ellenes szer lehet belőle.

Elsődleges védelmi vonalat alkot

 

Szervezetünk immunarzenáljának jelentős részét alkotják az immunglobulinok, köztük az úgynevezett immunglobulin G, rövidítve IgG. A kifejezés az ellenanyagszintet vagy antitestek jelenlétét vizsgáló COVID-tesztek révén lehet ismerősismerős – az IgG-t vérmintából mutatják ki, mennyisége pedig azt jelzi, jelen van-e a szervezetben a koronavírus semlegesítésére alkalmas immunglobulin.

Ez a molekula kötődik a vírus tüskefehérjéjéhez, amivel megakadályozza, hogy az a sejtekhez kötődjön, magyarán képes legyen fertőzni. Az IgG megfelelője madarakban az immunglobulin Y (IgY). Ha egy csirkét beoltunk egy specifikus SARS-CoV-2 fehérjével, szervezete megkezdi az IgY gyártását, az anyag pedig nagy mennyiségben megjelenik a tojásaiban is. Innentől kezdve már „csak” ki kell vonni a tojásból, aerosol létrehozására alkalmas közegbe helyezni, és használatra kész.

 

Mivel azonban számunkra a szárnyas IgY »testidegen« anyag, így azt kizárólag lokálisan, nyálkahártya felszínén lehet alkalmazni – magyarázza a szakember.

 

Gyógyszerként vagy injekcióként az emberi szervezetbe jutva idegen anyagként viselkedik, toxikus lehet. Így viszont az IgY így beborítja a felső-légutak nyálkahártyáit és blokkolja a kórokozót éppen annak bejutási útvonalán, magyarul megköti a vírus tüskefehérjéit, még mielőtt azok a sejtfelszíni ACE2 receptorokhoz kötődnének. Hozzáteszi: amint a technológia bevetésre kész, a későbbiekben könnyen módosítható, átalakítható más felső-légúti vírusok ellen.

 

Kísérleti fázisban

 

Jakab Ferenc hangsúlyozza, hogy az egészben a technológia a nagyszerű. Humán gyógyászati felhasználásra érthető módon nem alkalmas bármilyen alapanyag, hanem „hipertiszta”, úgynevezett Specific Pathogen Free, azaz Specifikus Kórokozóktól Mentes tojásra van szükség (ennek rövidítése az SPF), amelynek globálisan magasan jegyzett gyártója a Prophyl Kft. Ehhez jön az Pécsi Tudományegyetem világszínvonalú, 4-es besorolású víruslaboratóriuma a maga szakembereivel, így áll össze a tudásbeli és technológiai háttér.

 

Hogy mindebből mikor válik mindenki számára elérhető termék, az már nem a kutatókon múlik. A tudomány ezen szelete csak az állatmodellezések lezárásáig kíséri a folyamatot, utána a klinikai fázisokon a sor, amelyek már túlmutatnak a kutatási laboratóriumokon.

24.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Hansi Flick bejelentése méhkassá változtatta egész Barcelonát

Az edző ezúttal nem finomkodott a tervekkel kapcsolatban.

Foltos a gyep a nyár után? Szeptemberben még látványosan helyrehozható

A nyári forróság és aszály könnyen tönkreteheti a gyepet, de szeptemberben még nem késő látványosan helyrehozni a kiszáradt foltokat....

Veszélyben a készpénzt rejtegetők. A KP tartásnak annyi, mit tegyünk?

A borítékban, fiókban vagy házi széfben őrzött pénz megnyugtató látvány: bármikor elérhető, nem kell hozzá bankkártya, internet...

Hatalmas milánói hibákra csapott le a Real Madrid: a meccs végén egyetlen mozdulat mentette meg a három pontot

Végtelenül simának indult, a végére mégis meglepően meleg lett a pite a Real Madrid számára...

Törvényi döntés. Jogosult vagyok-e özvegyi nyugdíjra, és hogyan igényelhetem azt?

Egy házastárs vagy élettárs elvesztése nemcsak súlyos lelki megrázkódtatás, hanem a család anyagi helyzetét is alapvetően...

Ebbe a tunigverdába egy elnök is bátran beülhet

Egy Rolls-Royce alapból is olyan, amelyben az ember távol érzi magát a hétköznapi problémáktól. A Mansory azonban most szó szerint falat...

Ez a 3 csillagjegy lehet szeptember nagy nyertese

A szeptember nem feltétlenül indul könnyedén.

Orosz drón csapódott egy kijevi tévécsatorna épületébe

Legalább öten megsérültek a csatorna épületénél. Oroszország a keddi, Kijevet célzó támadásokkal véget vetett az átmeneti...

Toronymagasan ez a legjobb reggeli a bélrendszernek: nem csak finom, de lebontja a zsírt is

Nem szükséges bonyolult étrend ahhoz, hogy már a nap első étkezésével értékes tápanyagokhoz juttassuk a szervezetünket. A rostban és...

Ne ugyanazzal a műtrágyával etesd a füvet ősszel, mint nyáron

A gyep tápanyagigénye évszakonként változik! Nyáron a nitrogénnel dúsított műtrágya a menő, ősszel viszont az összetételben eltérő...

BL: A Real rangadót nyert, Gulácsi vesztes debütálása, az egyik Mbappé góllal, a másik piros lappal zárt - videók

A Villarreal - Gulácsi Péterrel a kapuban - 3-2-re kikapott a Borussia Dortmund otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának első...

Országos tisztifőorvos: nem tanultunk a koronavírus-járványból

Az országos tisztifőorvos szerint a koronavírus-járvány utáni időszakban nem történtek meg azok a fejlesztések, amelyek egy következő...

0

Sport

Azt hitték, esélyünk sincs: kiröhögték a világranglistát a magyar lányok, Japán is retteghet tőlük.

Ikertornyok–sikertornyok. Juhász Dorka és Takács-Kiss Virág a fókuszban.

Privát képeken mutogatja fenséges falatjait a focistanő, igazi bugyimodell lett belőle

Alisha Lehmannt jól ismerik már az olvasóink, elképesztő domborulatokkal áldotta meg őt a sors.

Élete lehetőségét kapja Gulácsi Péter a spanyol sajtó szerint

Első számú kapussá válhat a Villarrealnál.

Szoboszlaiék a BL-meccs előtt kaptak jelet - Salah visszatérne Liverpoolba?

Szoboszlai Dominik régi barátja különleges körülmények között látogatná meg a magyar hőst.

Salah visszatérne Szoboszlaiék közé? Elárulta terveit az egyiptomi csillag

Salah egyelőre nem váltotta meg a világot ezzel a klubbal, a Ferencváros ellen szinte esélyük sem volt az Európa-liga főtáblájára jutni.

FC Barcelona: 60 millió euróért a Premier League-be vinnék Xavi Espartot

A katalánoknak nem lessz könnyű dolguk, ha meg akarják tartani a fiatal csillagot.

Cser-Palkovics András három hét múlva olyasmire kényszerülhet, amit soha nem akart megtenni

A Videoton a pályán ugyan feltámadt, a klub jövője azonban továbbra is bizonytalan.

0
0

Bulvár

Herceg Erika igazi végzettségétől padlót fogsz, hét számjegyű a fizetés ebben a szférában

Újra képernyőn a Megasztár, amely idén megújult zsűrivel vágott neki a tehetségek felkutatásának. Az ítészek között helyet kapott Herceg Erika is, aki egészen egyedülálló utat járt be.

A ház fala mellé pakolta a tűzifát, két tél múlva jött a sokk: ne kövesd el ezt a hibát

Kényelmes megoldásnak tűnik: a téli tűzifát felhalmozzuk közvetlenül a ház fala mellett, így esőben, hóban sem kell messzire menni érte. Egy szerb történet szerint azonban egy háztulajdonos két tél után nedvesed

Halálos járvány miatt vannak csordultig a kórházak, tömegesen betegednek meg az emberek

Több ezer ember került kórházba a szörnyű betegség miatt.

Oroszország megfenyegette Magyarországot: „kemény és fájdalmas lesz a válaszunk”

Magyarország tíz orosz diplomata távozását követeli – jelentette be kedden Orbán Anita külügyminiszter. A Oroszország megfenyegette Magyarországot: „kemény és fájdalmas lesz a válaszunk” bejegyzés először A

Magyar Péter kimondta a halálos ítéletet a megyei önkormányzatokra

A kormányfő szerint ezek a testületek a szétesett ellenzék tízmilliárdos kifizetőhelyeként szolgálnak.

Ha ezt átállítod a tévéden, azonnal jobb lesz a képminőség – A legtöbben rosszul használják

Lehet, hogy nem a tévéd gyenge, hanem egyszerűen nincs jól beállítva. Egy apró módosítással látványosan szebb, természetesebb és élesebb lehet a kép.

Jön az eső az országnak: mutatjuk, mennyit kapnak az egyes területek

Hűvös lesz a holnap hajnal, délután viszont nyáriasan meleg idő várható, szerdán pedig mindenhol 30 fok fölé melegszik a levegő.

A NER bukása megtépázza a lakosság vagyonát

A tehetősebbek első számú szakértőjének számító Blochamps szerint a Bayer Construct körül kialakult helyzet látványosan mutatja, miért félrevezetőek a lakossági céges részesedésekre vonatkozó mostani statiszt

Tragikus hírrel indul a nap. Örök álomra hunyta a szemét a magyarok kedvenc színésznője

Elhunyt Erni Mangold osztrák színésznő, aki több mint hét évtizedes pályafutása során színházban, filmekben és televíziós produkciókban egyaránt maradandót alkotott. A magyar nézők Richard Linklater Mielőtt fe

13 év után fény derült Lázár János féltve őrzött titkára

Az ügy annak idején hozzájárult az Origo szerkesztőségének szétveréséhez, és úgy tűnt, soha nem derül ki.

0