Ezt olvasta már?

0

Péntek 13-án indítják az érzelmi intelligencia kampányt

A kezdeményezés élére az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb üzletasszony állt

Kósa Erika neve szinte egybeforr a hazai pénzügyi tanácsadói szektorral. Korábban a Brókernet, később a Consequit Group, ma pedig már a saját magáról elnevezett pénzügyi akadémia mentén tette le névjegyét a hazai gazdasági életben. Most pedig az érzelmi intelligencia mellett kampányol.


hirdetés

Kósa Erika szerint az érzelmi intelligencia fejlesztése össztársadalmi szempontból is rendkívül hasznos. – A magasabb EQ nemcsak az egyénnek, hanem munkáltatójának, társas kapcsolatainak és a társadalomnak is hasznára válik. Jó, ha az IQ mellett az érzelmi intelligencia is egyre nagyobb teret nyer, elismertebb lesz, és a magánszemélyeken túl, a vállalatok is tudatosan használják majd munkatársaik kiválasztásakor és fejlesztésekor. Az érzelmi intelligencia, egy olyan képesség, amivel könnyen felismerhetjük saját érzelmeinket, hogy aztán megérthessük és kezelhessük mások érzelmeit is  – mondta lapunknak az üzletasszony.
Mindezekért nemrégiben intenzív közösségi kommunikációval toboroz csatlakozókat az október 13-i egynapos képzéssel egybekötött eseményre. Hogy az EQ minél szexibb, értsd, minél kedveltebb, elérhetőbb legyen, az EQ Napot megelőzően már szeptemberben online felmérő gyorsteszteket lehetett kitölteni. A október 13-i eseményen pedig neves szakemberek, sikeres és elismert fiatalok osztják meg személyes és emlékezetes példáikon viselkedésnormáikon keresztül, hogy az intelligenciát az érzelem területén is érdemes fejleszteni.
– Úgy vélem, az érzelmi intelligencia témája még nem kap elég figyelmet, az érzelmek felismerése és megélése még nem elég szexi, ezért indítunk országos felmérést és programsorozatot. Bízom benne, hogy az emberek néhány év alatt felismerik és megtapasztalják , hogy az EQ fejlesztése milyen sok területen könnyíti meg életüket és elismert lesz, mint az értelmi intelligencia – hangsúlyozta Kósa Erika.

Az Akadémián is folyamatos az EQ-téma
Az egyéves Kósa Erika Akadémia már eddig is nagy hangsúlyt helyezett az EQ fejlesztését támogató képzésekre és arra, hogy hallgatói megismerjék önmagukat és kialakítsák a belső harmóniát. A Kósa Erika Akadémia Facebook oldalán Heti Tedd Meg címmel indított sorozatot az üzletasszony: minden héten olyan egyszerű tanácsokkal látja el követőit, amelyeket megfogadva jó úton járhatnak egy magabiztosabb, boldogabb életvezetéshez.
– Én csak olyat szeretnék hirdetni, csak olyat szeretnék átadni, amit én személyesen, vagy közvetlen környezetem megélt. Ami szerint éltem. Ez az én személyes márkám. Az életem, a saját példám a garancia, hogy működik ez a modell” – nyilatkozta Kósa Erika tavaly a boomonline.hu-nak. Ugyanaitt arról is írtak, hogy „az akadémia fő üzenete, hogy nem élünk örökké, együtt kell élni a változásokkal, ezekre készülnünk kell, hogy valamennyi életszakaszunkban megtaláljuk az adódó örömforrásokat. Az akadémia ehhez adna inspirációt, bátorságot életszakasztól, élethelyzettől függetlenül”.

Nyílegyenes pálya
A résztvevők a Kósa Erika Akadémián nem csak a korszerű tudományos elméletekből és a nemzetközi szakirodalomból leszűrt elméleti tudást szerezhetnek a személyes és üzleti sikerhez vezető útról, hanem az Akadémia névadójának – Magyarország egyik legbefolyásosabb és leggazdagabb üzletasszonyának – saját tapasztalatai alapján megalkotott, titkos receptjeit is megismerhetik a mindennapi boldogulás, fejlődés, gazdagodás módszereiről. Közel harminc év magyar és nemzetközi tapasztalataiból kivont gyakorlati útmutatót kapnak olyan előadóktól, akik saját maguk is kiemelkedően sikeressé váltak azáltal, hogy több tízezer ember sikeréhez járultak hozzá, így saját példájukkal igazolják útmutatásuk hitelességét.
Az Akadémia tulajdonosa, egyben névadója Kósa Erika, akinek a neve önmagában fogalom Magyarországon. Nemcsak mint a leggazdagabb magyar nőt, hanem mint professzionális kommunikációs szakembert, személyiségfejlesztőt, üzletasszonyt és mentort ismerhette meg a magyar piac. Kósa Erika több mint 27 éve tevékenykedik pénzügyi pályán. Az eredetileg pedagógus végzettséggel rendelkező szakember egy osztrák pénzügyi tanácsadó cégnél szerzett komoly tapasztalatot, ahol egy évtizeden keresztül dolgozott. Értékesítési igazgatói pozícióból váltott 1999- ben, amikor társaival megalapította korábbi cégét, amely Magyarország és Közép-Európa meghatározó pénzügyi szervezetévé nőtte ki magát. Társaival 13 éven keresztül vezette a korábbi társaságot, majd 2012 őszén megalapította saját vállalkozását, a Consequit Groupot, amelynek elnöke volt. Magyarország leggazdagabb asszonya, az 50 legbefolyásosabb magyar üzleti döntéshozó egyik női tagja, konferenciák keresett előadója, a HBLF Női Klubjának tagja, a Sissi Királyné Emlékalapítvány kuratóriumának elnöke, szülőhelye, Csokonyavisonta díszpolgára.

Forrás: PNL







0

hírek innen, onnan

Súlyos baleset történt az M3-ason, Mezőkeresztesnél, lezárták az autópályát

A Vásárosnamény felé vezető oldalon karambolozott két autó.

Szécsi Noémi: A női nem csúcsa a férjezetlen szűzlány volt

Szécsi Noémi a női monográfiák fájó hiányáról, a gyermekek hasznosságáról és a századelő nőjének ellentmondásosságáról.

Már csaknem napi kétmillió palackot váltanak vissza, de vannak még hiányosságok

Az év eleje óta lehet visszaváltani a fém, műanyag és üvegpalackokat. A gyártók most már csak ilyen kiszerelésben szállíthatják ki a...

Újra kellett éleszteni egy idős férfit a tatabányai Lidlben

Életmentő beavatkozásra volt szükség a Szent Borbála úti Lidl-ben Tatabányán, ahol újraélesztettek egy idős férfit.

Leplezték a Tisza Párt másik alelnökét, aki újságírók fenyegétésével vált hírhedtté

Magyar Péter váratlanul bejelentette, hogy ki tölti be a tisztséget.

Kezd feltámadni a világ a nagy leállás után

Mutatjuk, hogy mikorra állhat vissza minden a régi kerékvágásba a pénteki globális kék halál után.

Egyre jobban sürgetik Joe Biden visszalépését

A Fehér Háznak küldött levelében több mint 50 korábbi magas rangú demokrata tisztségviselő sürgette Joe Bident visszalépésre....

Lakóautóvá bővíthető SUV-t szabadalmaztatott a Honda

Két érdekes szabadalmat is megszerzett a Honda, érdekesebb a lakóautóvá bővíthető SUV.

8 jól bevált trükk izzadás ellen, ha nem hat a dezodor - Egyszerű megoldások, amik a szagokat is semlegesítik

Egyszerű, filléres, de szuperül működő házi trükköket mutatunk izzadás ellen. Csökkentik a verejtékezést, és felerősítik a...

0

Sport

Elkérte a kapustól a labdát a védő, majd megrúgta az év egyik legnagyobb gólját

Ryley Towler felkészülési meccsen rúgta meg az év egyik legnagyobb gólját.

Olyan szólógólt rúgott egy 19 éves női focista, hogy leesett az állunk

Nina Matejić parádés gólt rúgott az angoloknak.

Itt a meglepetés, megszavazták az Eb legszebb gólját - videó

A hivatalos és a nézői listán sem az a gól végzett az első helyen, amire számítottak.

54 évesen meghalt a korábbi brazil válogatott labdarúgó

A gyomorrákban elhunyt futballista játszott a Sevillában és az Atlético Madridban is.

Lékai Máté a magyar csapat kiütéses győzelméről beszélt

A férfi kézilabda-válogatott magabiztosan győzte le a japán csapatot a stuttgarti felkészülési meccsen.

Marco Rossi Lisztesről: „Hatalmas potenciál van benne, de ha elhiszi, hogy máris sztár, a Regionalligában játszik majd…”

Egy volt Eintracht-játékost kérdeztek egy jelenlegiről - az 1996-1997-es idényben az az idő tájt a Bundesliga második vonalában szereplő csapatnál futballozó Marco Rossi véleményét kérte ki a egy német sportportá

Az egész stadion a túl hamar kiengedő brit futón röhögött

Javában zajlik az U18-as atlétikai Európa-bajnokság Besztercebányán. A párizsi olimpia előtt néhány nappal a kontinens legjobb utánpótlás atlétái mérik össze tudásukat Szlovákiában.... Read More... A Az egész

Cunoda balesete miatt módosíthatják a Hungaroringet a vasárnapi F1-es futam előtt

A japán pilótát a falnak csapódása után az orvosi szobába küldték a sajtótájékoztató helyett.

Távozik a Barcelona edzője

Miután a Barcelona az előző szezon után leváltotta az első csapat edzőjét, Xavit, nagyon úgy tűnik, hogy a „B-csapatnak” is új tréner... Read More... A Távozik a Barcelona edzője? bejegyzés először Sport365-é

Ádám Martin megérkezett az új csapatához

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Ádám Martin a görög Aszterasz Tripolisznál folytathatja a pályafutását. Ádám Martin mellé másik magyar válogatott […] A Ádám Martin megérkezett az új csapatához bejegyz

0

Bulvár

Néhány hét múlva elszabadulhat a pokol Magyarországon Kijev döntése miatt

Néhány hét múlva brutálisan magas árak és áramhiány várhat Magyarország lakosságára, miután Kijev részleges tilalmat rendelt el a területükön áthaladó orosz olajra. 

Ezek a járművek az utak rémei

A kötelező biztosítások számához képest csökkent a károk gyakorisága, amiben a legtöbbet futó trolik, kamionok és csuklós buszok az éllovasok.

Magyar Péter megmutatta azt, aki nélkül az élete megállna

A politikus közös fotón szerepelt az asszisztensével. Nélküle megállna az élet.

Úgy tűnik, meghosszabbítja az életet ez a gyógyszer: hihetetlen eredményt értek el a kutatók

Biztató kutatás jelent meg egy új gyógyszeres kezelésről, mely eddig úgy tűnik, valóban egészségesebb, hosszabb életet biztosíthat.

Elkérte a kapustól a labdát a védő, majd megrúgta az év egyik legnagyobb gólját

Ryley Towler felkészülési meccsen rúgta meg az év egyik legnagyobb gólját.

A Bethesda kórház klímájára nem jutott pénz, pedig a reformátusok 2,5 milliárdot kaptak az egyszázalékos felajánlásokból

A Népszava próbálta kideríteni, hogy a református egyház mikor értesült a történtekről, de erre a református zsinat kommunikációs osztálya nem adott konkrét választ.

0