Ezt olvasta már?


Szalay Sándor akadémikust tagjának választotta a National Academy of Science

Az Egyesült Államok legnagyobb tekintélyű tudományos társasága, az 1863-ban alapított NAS májusi közgyűlésén 120 új tagot választott. Köztük van Szalay Sándor Széchenyi-díjas fizikus, az MTA levelező tagja. A magyar akadémikusok közül a National Academy of Science-nek Kondorosi Éva és Lovász László is tagja.


hirdetés

Szalay Sándor a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem (JHU) Bloomberg Distinguished professzora, aki egyidejűleg tanára az egyetem Fizika és Csillagászati Tanszékének, illetve Számítógép-tudományi Tanszékének. A JHU 2008-ban az ő kezdeményezésére hozta létre az Adatintenzív Mérnöki és Természettudományi Intézetét (Institute of Data Intensive Engineering and Science, IDIES), amelynek jelenleg is igazgatója.

Szalay Sándortól (gitárral) a zenében sem állnak távol az új irányzatok. Panta Rhei nevű együttesével több műfajt is kipróbáltak, játszottak klasszikus zenei feldolgozásokat és progresszív rockot egyaránt. Ez a felvétel az együttes egy 2022-es koncertjén készült.

Az intézet feladata a természetes és tervezett környezet sok nagyságrendben eltérő skálán jelentkező hatásairól észlelt adattömeg egységes elemzése az adattudomány eszközeivel. 2013 óta az intézet élen jár a JHU-nak az ún. „big data” kategóriába sorolt kutatási projektjei kezdeményezésében, egyben felelős az egyetem kutatási célú számítógépes rendszerének fejlesztéséért. A 2015-ben Maryland állam 30 millió $-os támogatásával továbbfejlesztett intézetben ma tág spektrumban, a genetikától a kozmológiáig, az anyagtudománytól a városfejlesztésig folynak multidiszciplináris kutatások.

Szalay Sándor fizikusi pályája a neutrínók asztrofizikájától a galaxisok nagy léptékű szerkezetét felmérő SDSS projektig ívelt. Utóbbi során munkatársaival (köztük Csabai Istvánnal, Dobos Lászlóval és Budavári Tamással) megalkotta az egyik legnagyobb galaxistérképező csillagászati projekt adattároló és -feldolgozó szoftverrendszerét. Az 1992-es kezdéstől az SDSS első fázisának 2008-as lezárásáig 150 terabyte (TB) nyers (alacsony szintű) adatot készítettek elő hosszú távú tárolásra. A projekt tudományos anyaga jelenleg 70 TB méretű adatbázist alkot, amely kutathatóságának biztosítására az adattárolás és adatelérés korábban ismeretlen új technológiáját alkották meg. Erre az adattömegre, amely korlátozástól mentesen áll bármely kutató rendelkezésére, a globális kutatói közösség több mint 10 000 tudományos közleményt épített, az ezekre való teljes hivatkozások száma 500 ezer felett van. Az itt szerzett tapasztalatból nőtt ki az az adattárolási és feldolgozási stratégia, amelynek általános alkalmazhatóságát azóta az áramlási turbulencia vizsgálatában, a daganatok sugárterápiás kezelésében, a környezettudományi komplex (biológiai, fizikai, geológiai adatokat integráló) érzékelésben és nagy teljesítményfluxusú genomikai vizsgálatokban Szalay professzor személyes részvételével végigvitt adatbázis-építő projektek bizonyították.

Korai, alapvetően Magyarországon elért asztrofizikai eredményeit elismerve választották 1990-ben az MTA levelező tagjává, és nyerte el 1991-ben a Széchenyi-díjat. Amikor 1996-ban megnövekedett amerikai kutatási elkötelezettségei miatt fel kellett adnia egyetemi tanári kinevezését az ELTE Atomfizikai Tanszékén, az egyetem tiszteletbeli doktorává és professzorává avatta.

Rendszeres hazalátogatásai során ápolja kapcsolatait nagyszámú korábbi és jelenlegi hazai munkatársával, illetve diákjaikkal. Az általa elindított kozmológiai kutatási irányzatot hozzá hasonlóan egyre szélesebb témakörben adattudományi megközelítésben műveli az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék egyetemi tanára, Csabai István akadémikus és kutatócsoportja. Az SDSS program új generációjában, az ún. V. fázisban a Tejútrendszer kémiai összetételének térbeli változását tárja fel minden korábbinál nagyobb részletességgel a szombathelyi Gotthard Obszervatóriumban működő Lendület-csoport, amelynek vezetője Mészáros Szabolcs. Az univerzumot tágítva feszítő energiához hozzájáruló legrejtélyesebb objektum, az ún. „sötét energia” természetét kutatja a CSFK-ban létrejövő Lendület-csoportjával Kovács András, akit tudományos pályáján kettős témavezetéssel Szalay egykori diákja, Szapudi István (Honolului Egyetem) és Frei Zsolt indított el.







0

hírek innen, onnan

Varga: „A gól nem tud kárpótolni, egy pontot talán érdemeltünk volna”

A Ferencváros hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett az angol Tottenham csapatától az Európa-liga alapszakaszának második...

6,5 millióhoz közelít a szülőföldjükről elvándorolt románok száma

A román miniszterelnök szerint az egész rendszerváltás utáni politikustársadalom hibás azért, hogy immár a 6,5 milliót közelíti a...

Ez történt a nemzetközi kupákban csütörtökön

A Manchester United hosszabbításban egyenlítve 3-3-as döntetlent játszott csütörtökön az FC Porto vendégeként a labdarúgó Európa-liga...

Elkezdődött a talaj őszi feltöltődése

Elkezdődött a talaj őszi feltöltődése, egyre mélyebb rétegekbe jut a nedvességből, ugyanakkor az ismét csapadékossá váló időjárás...

Kínzó viszketés a végbélnyílás környékén: így enyhítheti a tüneteket

A végbélnyílás környékén jelentkező viszketés egyik leggyakoribb oka az aranyér, ám nagyon sok más betegség is állhat a háttérben.

A hosszabbításban mentett pontot a Man. United; kínos vereségbe futott bele az AS Roma

Az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában hiába vezetett 2-0-ra is a Manchester United, végül 3-3-s döntetlent játszott a Porto...

Kétgólos előnyből is képtelen volt nyerni a Manchester United

Egyre nehezebb helyzetben van az angol csapat.

Ha ezen múlt az állása, akkor talán még maradhat

Nos, ha ez így van, akkor a holland trénernek talán még van értelme kicsomagolnia Manchesterbe érkezése után is. Annak ellenére, hogy...

A magyarok kétharmada pozitívan látja az Európai Unió jövőjét

Az Európai Parlament közzétette az „EU: választások utáni felmérés 2024” című kutatást, amely az uniós polgárok választási...

A korábbi csapatkapitány visszatér a magyar labdarúgó-válogatotthoz

A szövetség csütörtök este erősítette meg a hírt.

Tűzveszélyessé nyilvánították az elektromos rollereket

A tűzesetektől és a robbanásoktól tartva Németországban betiltanák az elektromos rollerek szállítását a tömegközlekedésben. Számos...

Súlyosan megsérült a Ferencváros védője, Zacher Gábor beszélt az állapotáról

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros 2-1-re kikapott a Tottenhamtől az Európa-ligában csütörtök este. FTC–Tottenham: kettőből...

Sport

Meghalt Szabó Imre

Életének 75. évében elhunyt Szabó Imre, a BEAC atlétikai szakosztályának vezetőedzője - számolt be a szomorú hírről a Magyar Atlétika-szövetség honlapja.

Orbán: meg sem tudtam szólalni a lefújást követően

„Nem sok ilyen meccset játszottam karrierem során. Meg sem tudtam szólalni a lefújást követően” – idézte a lipcsei klub honlapja a hátvédet,... Read More... A Orbán: meg sem tudtam szólalni a lefújást követőe

Orbán meg sem tudott szólalni a lefújás után

Willi Orbán, az RB Leipzig magyar válogatott védője nehezen találta a szavakat a Juventus elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzés után, melyet […] A Orbán meg sem tudott szólalni a lefújás után bejegyzés előszö

Szoboszlaival szárnyal a BL-ben a Liverpool, Willi Orbánék hatalmas dühe - képek

A Liverpool Szoboszlai Dominik gólpasszának is köszönhetően 2-0-ra legyőzte szerdán a vendég Bolognát a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában. Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az R

Szoboszlai gólpassza után rúgott nagy gólt Mo Szalah a BL-ben

Magabiztosan nyert hazai pályán a Liverpool a BL-alapszakasz második fordulójában.

Megvan a garancia, jöhet az olimpia

A nyári, párizsi olimpiát megelőző 142. ülésén döntött úgy július 24-én a NOB tagsága, hogy a feltételek teljesülése esetén a francia Alpokban... Read More... A Megvan a garancia, jöhet az olimpia bejegyzés el

A BL csodanapján Szoboszlai Dominik fürdőzik a sikerben

Folytatódott a BL megújult alapszakaszának második fordulója. Mind a kilenc mérkőzésen esett gól, a kisebb csapatok megmutatták, hogy itt is lehet csodát tenni

A korábbi úszókapitány felszólította Orbán Viktort és Schmidt Ádámot

Szeretné, ha igazságot szolgáltatnának Milák Kristóf edzőjének.

Nagy dicséreteket kap Szoboszlai a Liverpool újabb sikere után

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Liverpool 2-0-ra legyőzte a Bolognát szerda este a Bajnokok Ligájában. Szoboszlai gólpassza után nyert a […] A Nagy dicséreteket kap Szoboszlai a Liverpool újabb sikere után bejegyzés

FTC–Tottenham: kettőből csak egy érvényes magyar gól, pont nélküli helytállás

Cikkünk Frissül! A Tottenham 2-1-re nyert a Ferencváros ellen az Európa-ligában csütörtök este, így elvitte a három pontot a Groupama […] A FTC–Tottenham: kettőből csak egy érvényes magyar gól, pont nélküli he

Jansen kifakadt az FTC elvett gólja miatt, a Spurs edzője a magyar szurkolókat méltatta

A Ferencvárost irányító Pascal Jansen többször is felemlegette a csapatától elvett gólt a Tottenham ellen 2-1-re elveszített Európa-liga-mérkőzést követően. „Természetesen […] A Jansen kifakadt az FTC elvett g

0

Bulvár

„Segíteni akartam kereket cserélni, a nő közölte, hogy férjnél van” Srácok legröhejesebb van barátom sztorija

Nőként fél életünkben kéretlen udvarlásokat utasítunk vissza, de van, amikor bénán jön ki a helyzet.

Külföldön egyre többen veszik, a magyar kormány betiltotta hétfőn

Megjelent az ország legújabb településrendezési szabályzata, amelyben a kormány megtiltotta az erkélyre szerelhető napelemeket.

Fontos orvosi vizsgálat lesz ingyenes az egész hónapban! 40 felett tanácsos elmenni rá

Több mint háromszáz vizsgálati ponton várják az érdeklődőket!

Egyetlen kérdést tett fel nekem a hentesünk, a vármegyéből is elköltöztem

Évek óta hozzá jártam, de ilyen sértés után nem volt maradásom a vármegyében.

Meghalt Szabó Imre

Életének 75. évében elhunyt Szabó Imre, a BEAC atlétikai szakosztályának vezetőedzője - számolt be a szomorú hírről a Magyar Atlétika-szövetség honlapja.

Orbán Viktorra és a titkosszolgálatokra mutogatnak, óriási üzlet mehet a kukába

A spanyol kormány oroszbarát jelzővel támad, miközben ők is üzletelnek velük.

Hajmeresztő fotó került elő Michael Schumacherről, így még nem láttad a nagybeteg legendát

"Szakállas", vagy inkább bajszos képre csodálkozhatunk rá.

Rendkívüli fotót osztottak meg Michael Schumacherről a szemfüles rajongók

Ismét beindultak a pletykák, hogy milyen lehet Michael Schumacher állapota, miután megjelent egy nyilvános eseményen.

Betelt a pohár Brüsszelben: üzentek a magyar kormánynak, mehetnek a levesbe a különadók is

Az EU szerint Magyarország nem hozta összhangba a nemzeti jogszabályait az „elősegítésről” szóló uniós jogszabálycsomaggal.

Ez történne a pénzeddel, ha államcsőd lenne Magyarországon

Először is senki se kezdjen el rettegni, mert Magyarország távol áll attól, hogy ilyen történjen. Azonban érdekes belegondolni, hogyan változnának meg a hétköznapok.

0