Ezt olvasta már?

Politikai vita az életvégi döntésekről

Befejezte az életvégi döntésekről szóló politikai vitát, majd napirend utáni felszólalással zárta munkáját hétfő éjjel az Országgyűlés.

0

Toszkán Nagydíj - Hamilton 90. győzelme a kétszer félbeszakított futamon

A címvédő és hetedik világbajnoki címének megnyerésére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Toszkán Nagydíjat, amelyet baleset miatt kétszer is félbeszakítottak.


hirdetés

Az összetettben is vezető 35 éves Hamiltonnak ez az idei hatodik, és pályafutása 90. futamgyőzelme, így már csak egy hiányzik neki ahhoz, hogy beérje a legendás, hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját.

Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért célba másodikként, míg harmadikként az F1-es karrierje során először dobogós thaiföldi Alexander Albon végzett a Red Bull-lal.

A rajtot Bottas jobban kapta el, mint Hamilton, közben Charles Leclerc (Ferrari) az ötödik helyről a harmadikra jött fel. A második kanyarban két baleset is történt, Max Verstappen (Red Bull) és a múlt héten Monzában futamgyőztes Pierre Gasly (Alpha Tauri) kiesett, a versenybíróság pedig a pályára küldte a biztonsági autót.

A Safety Car a hatodik kör végén engedte útjára a mezőnyt, de már a célegyenesben újabb látványos balesetet láthatott a főtribünön ülő, korlátozott létszámú nézősereg. Bottas az élen meglehetősen későn kezdte el nyomni a gázt, így a középmezőny feltorlódott, és a gyorsításnál négyen is összeütköztek. A biztonsági autó ismét főszerephez jutott, de aztán a versenybíróság jobbnak látta félbeszakítani a futamot.

A verseny nagyjából 20 perc szünet után indulhatott újra, és az új szabályoknak megfelelően ismét állórajt következett, a pilótáknak abban a sorrendben kellett felállni a starthoz a célegyenesben, amilyen sorrendben haladtak, amikor félbeszakították a futamot. Az első rajtkocka Bottasé, a második Hamiltoné, a harmadik Leclercé volt.

A második rajt Hamiltonnak sikerült jobban, az első kanyarban kívülről megelőzte Bottast, Leclerc pedig csak néhány kör erejéig tudta őrizni a harmadik helyet, melyet Lance Stroll (Racing Point) vett át tőle. A 32. körben Bottas a második helyről kiállt a boxba kerékcserére, és egy körrel később Hamilton is így tett, a sorrend nem változott az első két helyen, harmadiknak azonban Daniel Ricciardo (Renault) jött fel.

A 43. körben Stroll egy defekt miatt nagy balesetet szenvedett, és bár a versenyző nem sérült meg, a pályát övező gumifalat javítani kellett, ezért ismét piros zászlóval félbeszakították a futamot.

A versenyzők 20 perc szünet után álltak fel újra a rajtrácsra, a Toszkán Nagydíj harmadik állóstartját pedig Ricciardo kapta el a legjobban, és feljött másodiknak. Így 13 körrel a leintés előtt Hamilton, Ricciardo, Bottas volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, de a Mercedes finn pilótája a kör végén azonnal visszajött másodiknak.

A hajrában Bottas már nem tudta veszélyeztetni Hamilton sikerét, Ricciardo pedig elveszítette a harmadik pozíciót Albonnal szemben.

A Ferrari F1-es történetének 1000. futamán az idén gyengélkedő maranellói istálló mindkét versenyautója pontot szerzett: a monacói Charles Leclerc nyolcadik, a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel pedig tizedik lett.

A világbajnoki idény két hét múlva Szocsiban, az Orosz Nagydíjjal folytatódik.







0

hírek innen, onnan

Ma már bele sem vágna a cégbe, amivel egyetlen év alatt 50 milliárdot keresett

Hatalmasat nyert az Nvidia az AI-őrületen eddig, de a részvények szárnyalásával az alapító is brutálisan jól járt.

Te ráismersz? Így nézett ki Nyári Dia közel 20 évvel ezelőtt

Nyári Dia egy 2005-ös videófelvételt tett közzé az Instagram oldalán, hihetetlen, hogyan nézett ki a színésznő közel 20 évvel...

Japán 2027-re várja Tajvan lerohanását

A legújabb, J-35 típusú lopakodó vadászgép meglepetésszerű megjelenése ebben a hónapban Kína egyik repülőgép-hordozóján sokakat...

Rúzsa Magdi elárulta az ikreiről – Ritka, hogy bepillantást enged a magánéletébe

Rúzsa Magdi ikergyerekei, Lujza, Keve és Zalán nemrég lettek kétévesek. Fotó: MTI/Mohai Balázs Az énekesnő róluk is mesélt a Tények...

Küszöbön a világháború? Durva fenyegetést küldött a Kreml

Közvetlen katonai összecsapáshoz vezet Oroszország és a NATO között, ha nyugati kontingenseket vezényelnek Ukrajnába - jelentette ki...

Nagy visszatérők: íme, a férfi kéziválogatott olimpiai selejtezős kerete

A felkészülést a selejtező előtti hétvégén kezdi a nemzeti csapat.

Brutálisan megdrágult egy népszerű élelmiszer - Mi áll a háttérben?

2024 januárjában az olívaolaj átlagosan másfélszer annyiba került az Európai Unióban, mint 2023 első hónapjában. De mi a helyzet...

Virág Barnabás: a monetáris lazítást az MNB átmenetileg gyorsítja

15 órakor kezdődik a Magyar Nemzeti Bank online háttérbeszélgetése, ahol Virág Barnabás alelnök beszél a mai 100 bázispontos...

Erősödik a forint az MNB üzeneteire

Minimális elmozdulásokkal indult a nap a forint piacán kedden. A befektetők fókuszában ezúttal az MNB kamatdöntése állt, mellyel...

Már a belső égésű motorosoknál is olcsóbban adja az autóit a BYD

A kínai autópiacon egyre élesebb a verseny, egyre olcsóbbak kínai elektromos autók, és a BYD már olyan elektromos autóval is előrukkolt,...

Itt az MNB közleménye a kamatvágásról!

A magyar gazdaságban a dezinfláció hónapok óta erőteljesebb a várakozásoknál, miközben mind a külső, mind a belső keresleti nyomás...

0

Sport

Aki ennyit tud, az nem alkalmas az NB I-re - újpesti legendák a 0-5 után

A vasárnapi, 240. bajnoki derbin folytatódott az Újpest labdarúgócsapatának vesszőfutása az ősi rivális Ferencváros ellen: az NB I-ben címvédő zöld-fehérek ezúttal 5-0-s, megalázó verést mértek a lilákra a Sz

Nem tudtam vele azonosulni - Sigér Dávid elárulta, miért távozott a Fraditól

Mint ismert, Sigér Dávid váratlanul elhagyta a Ferencvárost és a Fehérvárhoz igazolt a téli átigazolási időszakban. A 14-szeres magyar válogatott középpályás most a váltás okairól is beszélt.

A magyar válogatott egyik legjobbja nem játszhat Svájc ellen

Klujber Katrin kikerült a Svájc elleni Eurokupa-mérkőzésekre készülő magyar női kézilabda-válogatott keretéből - írja az MTI.

Kikerült a válogatottból a Fradi sztárjátékosa

Szájsebészeti beavatkozáson esik át, ezért nem állhat a szövetségi kapitány rendelkezésére.

Az NB II-es csapat játékosai összeverekedtek egymással az öltözőben

A Vas vármegyei hírportál információi szerint a vasárnapi Szombathelyi Haladás-Tiszakécskei (2-1) NB II-es bajnoki szünetében két vendégjátékos ölre ment egymással.

Megvan, mikor döntenek a nagy felháborodást kiváltó kék lapról

A futball szabályalkotó testülete (IFAB) szombaton dönt arról, hogy tesztelni kívánja-e az időbüntetést magával vonó kék lapot.

Lélegeztetőgépen a 28 esztendős korábbi Arsenal-játékos

Akut agyproblémák miatt lélegeztetőgépen van Kristoffer Olsson 47-szeres svéd válogatott labdarúgó.

Kiderült, milyen állapotban van Milák Kristóf

A szövetségi kapitány korábban azt mondta, hogy a párizsi olimpiát elfelejtheti a 200 méteres pillangóúszás világcsúcstartója.

Háromszoros BL-győztes edzője lehet Szoboszlai Dominiknak

Zinédine Zidane is részt vett Marcelo Lippi dokumentumfilmjének bemutatóján. A francia legenda az AS-nek elárulta, hamarosan visszatér a kispadra.

Kiderült, mekkora büntetést kap a pályán gusztustalankodó Cristiano Ronaldo

Botrányos mozdulattal reagált, amikor Messi nevét kiabálták neki a szurkolók.

Ennyi volt? A Manchester United szabadulna 86 millió fontos támadójától

A jelek szerint kitelt Antony ideje az Old Traffordon, a Manchester United a nyáron eladná az Ajaxtól szerződtetett brazil támadót.

Tizennyolc év után ismét van magyar jelölt a sportolói Oscar-díjra.

A paralimpiai bajnok Ekler Luca 18 év után az első magyar, aki jelöltként bekerült a legjobbak közé a sportolói Oscar-díjnak is nevezett Laureus-díj kapcsán.

0

Bulvár

Novodomszky Éva a férjéről: Nem vagyunk együtt mint férfi és nő, együtt vagyunk mint szülők és munkatársak

Már kapcsolatuk elején rájöttek, hogy nagyon különbözőek, de azt hitték, majd összecsiszolódtak. Nem így lett, de azóta is fontos részesei egymás életének.

Már meg is érkezett a bejelentés a Nemzeti Nyomozó Irodához, miután Magyar Péter interjút adott

Az ügy kivizsgálását, szükség esetén a nyomozás megindítását kérték.

Lehet vicces egy sírkő? Úgy tűnik, igen – a sötét humor kedvelőinek

A halál elkerülhetetlen, és bár nyilvánvalóan tragikus veszteség, mégis vannak, akik inkább halálukkal is mosolyt csalnának az itt maradottak arcára.

Magyar Péter: Méltatlanul alulértékelt Orbán Viktor feleségének szerepe

Újabb hosszú videóinterjút adott Varga Judit volt férje.

Alföldi Róbert lehet a tüntetést szervezők új céltáblája: retteghet a színész rendező Pottyondy Edina és Osvát...

Súlyos mondanivalót fogalmazott meg a tüntetések kapcsán, ez nem fog tetszeni a főkolomposoknak.

Életem legjobb szexénél ezt csinálta a pasi: minden nő imádja

Sokan nem is sejtik, ezek mennyire fontosak az együttlét során!

Ha ezek a tüneteid, van esély arra, hogy cukorbetegség alakul ki nálad

A cukorbetegség manapság már nem ritka betegség, de sajnos a legtöbben vagy nem kezelik megfelelően vagy nem is tudnak róla. Mint minden betegségnek, a cukorbetegségnek is vannak olyan intő jelei, amelyek egyértelműen

Szolnokon épül Magyarország legnagyobb energiatárolója

Magyarország legnagyobb energiatárolóját építi meg Szolnokon a Mavir Zrt. megbízásából a Forest-Vill Kft.

Az orvosok kiderítették, hány év a maximális idő, ameddig egy ember élhet

Meghökkentő módon a szám közel áll ahhoz, amiről a Bibliában lehet olvasni.

blogmorzsák

Egyiptom 2023: érkezés, Kairó

"Volt még 15 évvel ezelőtt vásárol lengyel zlotyink, amit most boldogan költöttünk el a McDonald’sban, arra számítva, hogy innentől kezdve - a „fáraó átkát” kerülendő - úgyis két hétig diétázni fogunk."

A menopauza kihívásai és megoldásai

Jane Fonda vagy Angelina Jolie is sokat beszélt róla.

Nem zenésznek való vidék?

Túl lehet élni alkotóként a TikTok nélkül?

0