Ezt olvasta már?

0

Voks 24 - Deutsch Tamás: összeállt a Fidesz-KDNP EP-listája

A Fidesz országos elnöksége a KDNP-vel egyetértésben döntött a kormánypártok 2024-es európai parlamenti listájának javaslatáról, amelyet a Fidesz választmánya április 15-én fogadhat el - közölte Deutsch Tamás EP-listavezető, aki az MTI-nek csütörtökön nyilatkozva arról is beszámolt: új jelöltként szerepel a listán mások mellett Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke és Szekeres Pál olimpiai bronzérmes vívó, háromszoros paralimpiai bajnok.


hirdetés

 

Deutsch Tamás értékelése szerint az eddigi legkeményebb európai parlamenti ciklus elé néznek, minden korábbinál durvább támadásokkal szemben kell majd megvédeniük Magyarország szuverenitását.

A listavezető úgy fogalmazott: "ehhez, a közös szabadságunkért folytatott küzdelemhez kellett megtalálni a győztes csapatösszeállítást, a régi és új harcosokat", hozzátéve, "ha a listán szereplők felkészültsége alapján a megmérettetés pontozásos sportág lenne", már most nyernének.

Hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP 2024-es európai parlamenti (EP) listája a polgári, nemzeti, kereszténydemokrata tábor erejét mutatja. A még erősebb és még hatékonyabb magyar nemzeti érdekképviseletet és a magyar szuverenitás megvédését még keményebb harcokban sikerre vivő csapat állt össze - jelentette ki.

Közölte: a Fidesz-KDNP 2024-es EP-listája továbbra is nemzeti lista, amelyen a vajdasági és kárpátaljai magyar nemzeti közösség új jelöltjei, Vicsek Annamária és Ferenc Viktória is szerepelnek. Hozzátette: mindennek a nyugat-balkáni uniós csatlakozási folyamat felgyorsítása szempontjából, illetve a tragikus orosz-ukrán háború mielőbbi befejezésével, a béke megteremtésével kapcsolatban még különösebb jelentősége van.

Jelezte: Bocskor Andrea és Deli Andor EP-képviselők továbbra is a határon túli magyar nemzeti közösségek érdekében folytatják munkájukat.

Deutsch Tamás arra is kitért: "Brüsszel méregzöld ideológiai nyomásgyakorlása" ellen Nyugat-Európa-szerte fellázadtak a gazdák, a következő évek egyik legfontosabb kérdése a gazdatársadalom érdekeinek eredményes képviselete lesz. Ezért fontos - folytatta - hogy a magyar gazdák képviselete markánsan megjelenik a listán, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnökének személyében.

Elmondta: Orbán Viktor felkérésére Hidvéghi Balázs az európai parlamenti ciklus végeztével a magyar Országgyűlés tagjaként dolgozik majd, a néhány év megszakítással 2004 óta EP-képviselő Járóka Lívia pedig a jövőben az egyetemi-akadémiai életben folytatja szakmai pályafutását.

Hozzátette: Trócsányi László már korábban bejelentette, hogy nem indul újra a 2024-es európai parlamenti választásokon, mert a mandátuma lejártát követően a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként a magyar felsőoktatás sikeréért kíván dolgozni, míg Tóth Edina európai parlamenti tanácsadói és képviselői tapasztalatával környezetvédelmi szakemberként folytatja pályafutását.

A listavezető megtisztelőnek nevezte, hogy Szekeres Pál olimpiai bronzérmes vívó, háromszoros paralimpiai bajnok, paravívó világ- és Európa bajnok is tagja a csapatuknak. Hozzátette: Kósa Ádám jelenlegi EP-képviselő, a Siketek Nemzetközi Sportbizottságának elnökeként az egyik legfontosabb nemzetközi sportdiplomáciai tisztséget betöltő magyar sportvezetőként dolgozik a jövőben.

A Fidesz-KDNP listavezetője úgy összegzett: véleménye szerint ez a csapat alkalmas arra, hogy aktívan közreműködjön az EP-n belül remélt és várható jobboldali fordulatban.

Jelezte: az EP-lista elfogadásáról a Fidesz országos választmánya az április 15-i ülésén dönt.

Deutsch Tamás értékelése szerint hatalmas tétje van az európai parlamenti választásnak. "Ha meg akarjuk őrizni Magyarország szabadságát és szuverenitását, Brüsszelben változás kell! Ahhoz, hogy a józan ész végre visszatérhessen az európai intézményekbe, a jobboldali-szuverenista európai erők áttörését kell elérnünk júniusban" - hangsúlyozta.

"Itt az ideje, hogy a brüsszeli bürokraták megértsék: mi nem kérünk a háborúból, nem engedjük be a migránsokat, és nem adjuk oda a gyermekeinket a genderaktivistáknak. Ebben a küzdelemben pedig a magyar polgárok csak a Fidesz-KDNP képviselőire számíthatnak" - hangoztatta.

Kiemelte azt is: júniusban vissza nem térő esélye van az európai jobboldalnak, a szuverenista erőknek az Európai Parlament akár legnagyobb frakciójának a létrehozatalára is. "Mi ennek a széles körű jobboldali- szuverenista együttműködésnek a részesei leszünk" - mondta Deutsch Tamás.

MTI








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Nyereséggel a Paks II. Atomerőmű Zrt

A pénzügyi műveletek bő hatmilliárd forintos eredményével pozitívba fordították a mérleget.

Ezekre a használt autókra a legkíváncsibbak a magyar vásárlók

A gyártók és modellek rangsorában is ugyanaz a márka áll az első helyen.

Új elnököt választott a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége

Lakatos Pétert, a Videoton társvezérigazgatóját és egyik tulajdonosát választotta elnökének a Munkaadók és Gyáriparosok Országos...

Dobrev Klára átadta bizonyítékait az ügyészségnek Sulyok Tamásról

Szerinte a köztársasági elnöknek le kell mondania. (Belföld)

Változtathatott gázai tervein Izrael, miközben eddigi eredményeiről felemás hírek érkeznek

Az elmúlt napok történései alapján az rajzolódik ki, hogy Izrael eláll a gázai Rafah város elleni totális támadástól. Mindez azután...

A Disney nem tartott igényt Hugh Jackman megszokott magyar hangjára a Deadpool és Rozsomákban

A magyar nézők már megszokhatták, hogy Hugh Jackman – különösen akkor, ha Rozsomák/Farkas bőrébe bújik – Sinkovits-Vitay András...

Állandó éhségérzet és hízás? A leptinrezisztencia jelei

Sokan küzdenek az elhízással és az étel utáni állandó sóvárgással, anélkül, hogy pontosan tudnák, mi áll a háttérben. A...

Sarka Kata vonzó szettje minden képzeletet felülmúl

Amikor már azt gondoljuk, ennél vonzóbb nem lehet Sarka Kata, előáll egy olyan szettel, mely láttán bárki zavarba jönne.

Bemutatjuk az Európa-liga döntő hősét: Gulácsiék nem kértek belőle

Nem akármilyen utat járt be a nigériai szélső.

Temzét lehetne rekeszteni a Brexit utáni letelepedési kérelmekkel

Több millió Nagy-Britanniában élő EU-állampolgár nyújtott be letelepedési kérelmet 2024 első negyedévének végéig. Köztük több...

Verbálisan molesztálta Kozák Danutáékat egy edző, óriási a botrány

Több női kajakost is kiidegelt verbális molesztálásával az edző, Kozák Danuta azoban nem hallgatott.

Még ma kiengedhetik a börtönből az antifa ügy elsőrendű vádlottját

Letették az óvadékot, így még ma kiengedhetik a börtönből Ilaria Salist, az antifa ügy elsőrendű vádlottját - mondta a Klikk TV...

Sport

„Leköpte az előző klubját.” - Sztankovics kinevezésének nem minden orosz szurkoló örül

Ahogy arról múlt héten beszámoltunk, Dejan Sztankovics szerződést bontott a Ferencvárossal, és a következő idénytől a Szpartak Moszkva edzője lesz. Az orosz sajtó egyöntetűen jól fogadta a szerb szakembert, ám a

Meghalt a legendás olimpiai úszóbajnok

A korábbi klasszis rákkal küzdött.

Most érkezett: döntött a hazai szövetség a Kozák Danuta által vádolt edzőről

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy ideiglenesen felfügesztette Csipes Ferencet.

A Leverkusen játékosa az elbukott El-döntő után: „Kezdetben sem foglalkoztunk a sorozattal”

Mint ismert, éppen az idény egyik legfontosabb mérkőzésén szakadt meg a Xabi Alonso vezette Bayer Leverkusen elképesztő veretlenségi sorozata: a német együttes szerdán este 3-0-s vereséget szenvedett az Atalantától

Núnez megtörte a csendet a vasárnap óta róla keringő felvételek után

A Liverpool játékosát ismét össztűz alá vették a rajongók.

Súlyos eltiltást kapott a játékvezetőt lefizetéssel vádoló Vasas-támadó

Nagyon fontos, fordulatos, és vitatott játékvezetői ítéletekkel tarkított mérkőzésen győzte le hétfő este az ETO 3-2-re a Vasast. Győzelmüknek köszönhetően […] A Súlyos eltiltást kapott a játékvezetőt lefi

Súlyos eltiltást kapott a magyar válogatott focista

A győri vereség után duplán bosszankodhat Gera Zoltán.

Csányi elárulta, egy problémát még meg kell oldani a BL-döntő megrendezéséig

Ahogy arról beszámoltunk, Budapesten a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai döntése értelmében. A pályázattal é

Külföldre igazol a magyar válogatott csatár

A Sportál információja szerint Szabó Levente iránt német, holland és svájci csapatok érdeklődtek, a felek tárgyalásig is eljutottak, de úgy tudjuk, végül Németország lesz a befutó.

Szóban megegyezett új edzőjével a Bayern München - sajtóhír

Egybehangzó német és angol sajtóhírek szerint a Bayern München szóban megegyezett a Burnley menedzserével, Vincent Kompanyval.

A Manchester United meghozta a döntést Ten Hagról

Mindegy, hogy mi lesz az FA-kupa döntőjének kimenetele, a Manchester United nyáron megköszöni Erik ten Hag munkáját...

0

Bulvár

Óriási a riadalom, határaik átrajzolásával fenyegetnek Putyinék két uniós országot?

Oroszország bejelentette, hogy egyoldalúan újraértelmezi a tengeri határát, könnyen lehet, hogy Finnország és Litvánia rovására. Az orosz védelmi minisztérium tervezete jónéhány szigetet és egy földnyelvet is é

Kegyetlen gyilkosság: benzinnel lelocsoltak, majd felgyújtottak egy tízéves kisfiút Kárpátalján

A bűncselekményben a kisfiú anyja is részt vett, mégis szabadlábon van.

Megszabják a Mercedes dolgozóinak, hogy kire szavazzanak

Hazánkban szokatlan az a nyíltság, amellyel az európai választásokon való részvételre buzdítanak a gazdasági csúcsvezetők Németországban. A Mercedes és a Siemens főnökei harminc nagyvállalat nevében óva intene

Tengernyien akarnak szabadulni az Azahriah koncertjegyüktől, így viszont megjelenhetnek a csalók is

Az Azahriah rajongóknak már nem kell sokat várniuk, mivel olyan élményben lesz részük, amit sosem felejtenek el. Azonban sokan inkább meg akarnak szabadulni a jegyüktől.

Reagált a köztársasági elnök Dobrev Klára vádjaira

A Sándor-palota jogi lépést helyezett kilátásba.

Újabb figyelmeztetést kapott Magyar Péter

Ezúttal Fekete-Győr András hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyar Péter nem a megfelelő módon fogalmazott róluk, de egyelőre nem történt bocsánatkérés.

Azahriah két mondattal porig alázta alázta Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát, a triplázó arénasztár lehet mo...

Ezt is meg merte lépni Azahriah, a szavaiból csak úgy süt a düh és a harag.

Ő Lang Györgyi 18 éves lánya: Sáriról ezért nem beszélt sokat az énekesnő

A Pa-Dö-Dő énekesnőjének lánya mindig azt mondta, neki egy apukája és két anyukája van.

Kétezer autós kap most izgalmas levelet a rendőrségtől

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2406-an lépték át Bács-Kiskun vármegye közútjain.

Menekülni fognak a kertedből a kullancsok, ha ezzel a növénnyel veszed körbe magad

Azt gondolod, a kullancs csak az erdőben van jelen, és a kertedben nem jelenhet meg? Nagyon is tévedsz, de van egy növény, amit kifejezetten gyűlölnek.

blogmorzsák

Kiotó – kihagyhatatlan látnivalók Japán ősi fővárosából

Az egykori főváros ősi templomai, idilli zen kertjei és történelmi utcái minden évben turisták millióit varázsolják el.

Az 5 leggyakoribb kibercsalás

Milyen internetes átverések érkeznek mostanában?

Műveljük kertjeinket – de másképp!

Már apró változtatásokkal is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy jobban érezzék magukat a kertünkben élő növények és állatok.

25 éves lett az Index

1999. május 17-én elindult az Index.hu

0