Ezt olvasta már?


Az orosz-ukrán háborúnak egyelőre beláthatatlan gazdasági következményei lehetnek

Már a múlt év végén is lehetett fokozatos áremelkedést tapasztalni bizonyos termékek esetében, azonban idén alapvetően az a ritkább, ami nem drágult.


hirdetés

Növekszik a gyártók költsége, beszállítók szinte mindegyike kénytelen volt béreket emelni, az energiaárak elszálltak, ráadásul a legtöbb szektorban akadozik az ellátási lánc, ami szintén többletköltséghez, emellett pedig szállítási késedelemhez vezet. Hogyan spórolhatnak mégis a vásárlók? Milyen problémákkal küzdenek a kereskedők? Jánvári András, a Multi-vitamin.hu ügyvezető igazgatója, e-kereskedelmi szakértő foglalta össze az elmúlt hónapok tapasztalatait.

 

Amikor az üzletekben nézelődünk, vagy éppen a webshopok kínálatát böngésszük, talán nem is gondoljuk végig, hogy milyen sok összetevője van a látványos, és már mindenki által érzékelhető drágulásnak. Például bár a bolti vásárlókat közvetlenül nem érinti, azonban az online rendelések esetében a csomagküldés költségeit nagyon megdrágította a papír és a csomagolóanyagok árának emelkedése. „A csomagoláshoz és kiszállításhoz használt legkisebb kartondobozunk ára 110%-ot drágult egy év alatt. Éppen ezért ezekből igyekszünk előre nagy mennyiségben vásárolni és készletet halmozni, ugyanis ez a tendencia valószínűleg tovább fog növekedni” – meséli Jánvári András. A csomagolóanyaghiány problémája ráadásul nem csak a szállítás, hanem már a gyártás során is problémát okoz. Sajnos a műanyag dobozok és flakonok, melyekbe a termékeket rakják, illetve a külső csomagoláshoz használt papírdobozok költségei is emelkedtek, nem is beszélve a címkék áráról. Ráadásul sokszor nem is maga a drágulás a gond, hanem kétséges, hogy adott gyártó tud-e szerezni a szükséges alapanyagból. Ezek külön-külön megvizsgálva csak kisebb tételek, de ha összeadjuk őket elég jelentős összeg látható.

 

Sajnos a február 24-i eseményeknek, az orosz-ukrán háborúnak még annyira sem láthatjuk a következményeit, mint eddig bárminek. „Ami biztos, hogy az inflációt tovább tolja felfelé, ahogy a banki kamatokat, az energia árakat, üzemanyag árakat és minden egyéb, vállalkozásokat terhelő költséget” – mutatott rá a szakértő.

 

 

A kisebb üzletek lesznek a drágulás igazi vesztesei

 

Vannak nagyobb cégek, akik pont a túl nagymértékű drágulást nem akarták egy lépcsőben meglépni, idővel mégis meg kell majd lépniük. A legnagyobb vesztesei a drágulásnak azonban a kicsi boltok lesznek, amelyek nem rendelkeznek nagy készlettel, így azonnal érvényesíteniük kell a vásárlók felé az áremelést. „Gondoljunk példaként egy olyan üzletre, ahol 2 millió Ft a havi forgalom, de a bérköltség drágult 20 ezer Ft-tal (járulékokkal együtt 40 ezer Ft-tal, egy alkalmazott esetén), emellett a rezsi, a könyvelési és minden további költsége is drágul még ugyanennyivel, akkor 80 ezer Ft-tal többet kell kitermelnie. Ez a havi bevételének 4%-át teszi ki, amit, ha nem épít bele egyből pluszban az áraiba, akkor rosszabbul fog kijönni a hónap végén, mint eddig” – mutatott rá a Multi-vitamin.hu ügyvezetője.

 

Olcsó, de nagy súlyú termékekből érdemes betárazni

 

A tisztítószerek és más olyan jellegű termékek fognak jelentősen drágulni a következő időszakban, amelyek aránylag olcsók, de nagy súllyal rendelkeznek. „Ha valaki spórolni szeretne, és a gyors rendelés helyett inkább rászánja az időt, akkor érdemes figyelni az árakat, és ha nagyon emelkedik valahol egy adott terméké, akkor érdemes megnézni máshol van-e még korábbi beszerzés, mert sok esetben nagyon nagy árkülönbségeket lehet tapasztalni” – hívta fel a figyelmet a szakértő, aki szerint a takarítószerek például tipikusan ebbe a kategóriába tartoznak.

 

Spórolni lehet, ha online vásárolunk gyógyszert, személyes átvétellel

 

Tavaly novemberben fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, mely értelmében a nem vényköteles gyógyszereket január elsejétől csak és kizárólag patikai szakdolgozók szállíthatják ki. Általánosságban elmondható, hogy a patikák többsége áttért az oldalán a személyes átvételes lehetőségre nem vényköteles gyógyszereknél, azonban felmerülhet a kérdés, hogy miért érdemes ezzel tölteni az időt ahelyett, hogy besétálnánk egy patikába, és egyszerűen leemelnénk a polcról az adott terméket. „Az árak az interneten még mindig jobbak sok esetben, mint a legközelebbi patikában, bár a korábbiakhoz képest csökkentek az árkülönbségek a netes rendelés és helyi patikai árak között, azonban még mindig lehet fogni az árakon, ha így vásárolunk” – emelte ki Jánvári András.

 

 

Az online patikák próbálnak alkalmazkodni az új szabályozáshoz

 

Az online patikák esetében lehet találkozni olyan megoldással is, amikor a szabályozásnak megfelelően szakszemélyzet szállít ki Budapesten, azonban ez nem tűnik egy hosszú távon tartható megoldásnak. Ugyanis a szakszemélyzet bére jóval magasabb, mint a futárszolgálatoké, így nem tudnak majd annyira jó árat sem adni a helyi patikákhoz képest, illetve nem is biztosan találnak olyat, aki folyamatosan vállalja a kiszállítást.







0

hírek innen, onnan

Varga: „A gól nem tud kárpótolni, egy pontot talán érdemeltünk volna”

A Ferencváros hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett az angol Tottenham csapatától az Európa-liga alapszakaszának második...

6,5 millióhoz közelít a szülőföldjükről elvándorolt románok száma

A román miniszterelnök szerint az egész rendszerváltás utáni politikustársadalom hibás azért, hogy immár a 6,5 milliót közelíti a...

Ez történt a nemzetközi kupákban csütörtökön

A Manchester United hosszabbításban egyenlítve 3-3-as döntetlent játszott csütörtökön az FC Porto vendégeként a labdarúgó Európa-liga...

Elkezdődött a talaj őszi feltöltődése

Elkezdődött a talaj őszi feltöltődése, egyre mélyebb rétegekbe jut a nedvességből, ugyanakkor az ismét csapadékossá váló időjárás...

Kínzó viszketés a végbélnyílás környékén: így enyhítheti a tüneteket

A végbélnyílás környékén jelentkező viszketés egyik leggyakoribb oka az aranyér, ám nagyon sok más betegség is állhat a háttérben.

A hosszabbításban mentett pontot a Man. United; kínos vereségbe futott bele az AS Roma

Az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában hiába vezetett 2-0-ra is a Manchester United, végül 3-3-s döntetlent játszott a Porto...

Kétgólos előnyből is képtelen volt nyerni a Manchester United

Egyre nehezebb helyzetben van az angol csapat.

Ha ezen múlt az állása, akkor talán még maradhat

Nos, ha ez így van, akkor a holland trénernek talán még van értelme kicsomagolnia Manchesterbe érkezése után is. Annak ellenére, hogy...

A magyarok kétharmada pozitívan látja az Európai Unió jövőjét

Az Európai Parlament közzétette az „EU: választások utáni felmérés 2024” című kutatást, amely az uniós polgárok választási...

A korábbi csapatkapitány visszatér a magyar labdarúgó-válogatotthoz

A szövetség csütörtök este erősítette meg a hírt.

Tűzveszélyessé nyilvánították az elektromos rollereket

A tűzesetektől és a robbanásoktól tartva Németországban betiltanák az elektromos rollerek szállítását a tömegközlekedésben. Számos...

Súlyosan megsérült a Ferencváros védője, Zacher Gábor beszélt az állapotáról

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros 2-1-re kikapott a Tottenhamtől az Európa-ligában csütörtök este. FTC–Tottenham: kettőből...

Sport

Meghalt Szabó Imre

Életének 75. évében elhunyt Szabó Imre, a BEAC atlétikai szakosztályának vezetőedzője - számolt be a szomorú hírről a Magyar Atlétika-szövetség honlapja.

Orbán: meg sem tudtam szólalni a lefújást követően

„Nem sok ilyen meccset játszottam karrierem során. Meg sem tudtam szólalni a lefújást követően” – idézte a lipcsei klub honlapja a hátvédet,... Read More... A Orbán: meg sem tudtam szólalni a lefújást követőe

Orbán meg sem tudott szólalni a lefújás után

Willi Orbán, az RB Leipzig magyar válogatott védője nehezen találta a szavakat a Juventus elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzés után, melyet […] A Orbán meg sem tudott szólalni a lefújás után bejegyzés előszö

Szoboszlaival szárnyal a BL-ben a Liverpool, Willi Orbánék hatalmas dühe - képek

A Liverpool Szoboszlai Dominik gólpasszának is köszönhetően 2-0-ra legyőzte szerdán a vendég Bolognát a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában. Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az R

Szoboszlai gólpassza után rúgott nagy gólt Mo Szalah a BL-ben

Magabiztosan nyert hazai pályán a Liverpool a BL-alapszakasz második fordulójában.

Megvan a garancia, jöhet az olimpia

A nyári, párizsi olimpiát megelőző 142. ülésén döntött úgy július 24-én a NOB tagsága, hogy a feltételek teljesülése esetén a francia Alpokban... Read More... A Megvan a garancia, jöhet az olimpia bejegyzés el

A BL csodanapján Szoboszlai Dominik fürdőzik a sikerben

Folytatódott a BL megújult alapszakaszának második fordulója. Mind a kilenc mérkőzésen esett gól, a kisebb csapatok megmutatták, hogy itt is lehet csodát tenni

A korábbi úszókapitány felszólította Orbán Viktort és Schmidt Ádámot

Szeretné, ha igazságot szolgáltatnának Milák Kristóf edzőjének.

Nagy dicséreteket kap Szoboszlai a Liverpool újabb sikere után

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Liverpool 2-0-ra legyőzte a Bolognát szerda este a Bajnokok Ligájában. Szoboszlai gólpassza után nyert a […] A Nagy dicséreteket kap Szoboszlai a Liverpool újabb sikere után bejegyzés

FTC–Tottenham: kettőből csak egy érvényes magyar gól, pont nélküli helytállás

Cikkünk Frissül! A Tottenham 2-1-re nyert a Ferencváros ellen az Európa-ligában csütörtök este, így elvitte a három pontot a Groupama […] A FTC–Tottenham: kettőből csak egy érvényes magyar gól, pont nélküli he

Jansen kifakadt az FTC elvett gólja miatt, a Spurs edzője a magyar szurkolókat méltatta

A Ferencvárost irányító Pascal Jansen többször is felemlegette a csapatától elvett gólt a Tottenham ellen 2-1-re elveszített Európa-liga-mérkőzést követően. „Természetesen […] A Jansen kifakadt az FTC elvett g

0

Bulvár

„Segíteni akartam kereket cserélni, a nő közölte, hogy férjnél van” Srácok legröhejesebb van barátom sztorija

Nőként fél életünkben kéretlen udvarlásokat utasítunk vissza, de van, amikor bénán jön ki a helyzet.

Külföldön egyre többen veszik, a magyar kormány betiltotta hétfőn

Megjelent az ország legújabb településrendezési szabályzata, amelyben a kormány megtiltotta az erkélyre szerelhető napelemeket.

Fontos orvosi vizsgálat lesz ingyenes az egész hónapban! 40 felett tanácsos elmenni rá

Több mint háromszáz vizsgálati ponton várják az érdeklődőket!

Egyetlen kérdést tett fel nekem a hentesünk, a vármegyéből is elköltöztem

Évek óta hozzá jártam, de ilyen sértés után nem volt maradásom a vármegyében.

Meghalt Szabó Imre

Életének 75. évében elhunyt Szabó Imre, a BEAC atlétikai szakosztályának vezetőedzője - számolt be a szomorú hírről a Magyar Atlétika-szövetség honlapja.

Orbán Viktorra és a titkosszolgálatokra mutogatnak, óriási üzlet mehet a kukába

A spanyol kormány oroszbarát jelzővel támad, miközben ők is üzletelnek velük.

Hajmeresztő fotó került elő Michael Schumacherről, így még nem láttad a nagybeteg legendát

"Szakállas", vagy inkább bajszos képre csodálkozhatunk rá.

Rendkívüli fotót osztottak meg Michael Schumacherről a szemfüles rajongók

Ismét beindultak a pletykák, hogy milyen lehet Michael Schumacher állapota, miután megjelent egy nyilvános eseményen.

Betelt a pohár Brüsszelben: üzentek a magyar kormánynak, mehetnek a levesbe a különadók is

Az EU szerint Magyarország nem hozta összhangba a nemzeti jogszabályait az „elősegítésről” szóló uniós jogszabálycsomaggal.

Ez történne a pénzeddel, ha államcsőd lenne Magyarországon

Először is senki se kezdjen el rettegni, mert Magyarország távol áll attól, hogy ilyen történjen. Azonban érdekes belegondolni, hogyan változnának meg a hétköznapok.

0